Panta rhei – azaz minden változik (szó szerint fordítva: „minden folyik”) – állapította meg Hérakleitosz kétezer-ötszáz évvel ezelőtt. Holott akkoriban egy évszázad alatt sem változott annyit a világ, mint ma akár évente is.

„Az életben egy dolog az állandó: a változás” – szokták mondogatni, és mint minden közhely, ez is teljesen igaz. Arra viszont senki sem adott még egyetemesen használható receptet, hogyan dolgozzuk fel, hogyan kövessük a változásokat.

Minden élőlény létezésének alapvető feltétele a külső-belső világ bizonyos állandósága, a homeösztázis fenntartása. Sőt maga a Föld, Gaia is a az állandóság fenntartásra törekszik. Rendkívül bonyolult mechanizmusok biztosítják például a légköri gázok állandó arányát. Ha tíz százalékkal csökkenne például az oxigén koncentrációja, valamennyien megfulladnánk, ha ugyanennyivel nőne, nem lehetne a tüzeket eloltani, minden elégne. A szén-dioxid biztosítja az üvegház-hatást, a hőmérséklet bizonyos határok között tartását, az ózonréteg pedig az élővilágra káros ultraviola sugárzást tartja vissza. Sajnos, az emberi civilizáció „áldásos” tevékenysége eredményeként ez az állandóság egyre nehezebben tartható fent. Minimális környezeti változások elegendők növény- és állatfajok kipusztuláshoz, az általuk fenntartott tápláléklánc felbomlásához, és még sok, gyakran előre kiszámíthatatlan természeti változáshoz.

Mi emberek, mint biológiai lények is érdekeltek vagyunk az állandóságban: megbetegszünk, ha néhány százalékkal kevesebb lesz a víz a szervezetünkben (egyes kutatások szerint a legtöbb betegség oka a dehidratáció, kiszáradás), testhőmérsékletünk öt-hat fokos tartós emelkedésbe pedig belehalhatunk – és még sorolhatnánk. Szervezetünk, mint minden élőlényé, gondoskodni tud bizonyos határok között az állandóságról, tudatunk pedig segít a szélsőségek kiküszöbölésében, például hidegben felöltözünk, tüzet gyújtunk. De elmondhatjuk, hogy amíg biológiai lényünk állandóságra, pszichénk a változások követésre is be van programozva. Sajnos korántsem ugyanolyan mértékben, és amikor a változások egyre gyorsulni látszanak, nem mindenki tudja követni őket.

A görög bölcselő számíthatott arra, hogy öregségében is ugyanúgy fog élni, mint a szülei, nagyszülei, ugyanúgy gyalog, lóháton vagy lovaskocsin fog utazni, a leveleit futárral küldheti el a címzettekhez, ugyanazokat az ételeket eszi, ugyanolyan kedvteléseknek hódol, ugyanúgy fog öltözködni – mégis felfedezte a változást. Mit mondana vajon ma? Az apja lehet, hogy még szekérrel járt, miközben az ő jelenlegi autója már nem is hasonlít az elsőre, iskolás korában mártós tollal írt, ma már számítógépen, és repülőn utazhat, ha sürgős az útja. Ha a nagyapja betévedne egy élelmiszerboltba, el sem tudna igazodni a húszféle vaj, színes cimkék és konzervdobozok között, nem is beszélve a divatról. Ami pár éve elfogadott, sőt „trendi” volt, az mára-holnapra legalábbis mosolyt fakasztó lesz. Mára egy negyven éves filmet a legtöbben nézhetetlenül unalmasnak, egy Jókai- vagy Thomas Mann- regényt olvashatatlanul terjengősnek éreznek.

Az asztrológia válasza szerint mindezt a Vízöntő-kor hozza magával. A világban egyre gyorsabban követik egymást a vátozások, és ezt kénytelenek vagyunk követni, ha tetszik, ha nem Ez ott van a társadalmi változásokban, emberi kapcsolatainkban, munkakörülményeinkben is – és egy sajátos teljesítmény- és változási- változtatási kényszert hoz magával. Egy ma munkába álló fiataltól sokkal, olykor teljesíthetetlenül többet követelnek főnökei, mint amikor ők maguk munkába álltak. „Ilyen az élet”- mondják, hajtani kell, teljesíteni, egyre jobban és egyre többet, mert a konkurencia is ezt teszi. Ez pedig már a fogyasztói társadalom kíméletlen parancsa. Magánemberként is meg kell mutatni, jobbak vagyunk másnál, sőt mindenkinél, munkában, sportban, szexben – ez tűnik a legfőbb követelménynek. Közben pedig a meghittségre, érzelmekre, tartalmas kapcsolatokra alig marad idő. Csakhogy nem lehet mindenki az első. A frusztráció, stressz, majd a kiégés, depresszió az elől hajtókat ugyanúgy eléri, mint a lemaradókat. Pszichénk tolerálja a változásokat, de nem az állandó tejesítménykényszerre van kódolva.

Mit tehetünk hát, hogy a változások szelei ne sodorjanak el? A régi hajós-bölcsesség azt mondja, aki nem tudja, merre akar menni, annak egyik szél sem jó. Aki tudja, az pedig szélbe fordítja a vitorlákat. Mostanában pedig igencsak a változás szelei fújnak. Vannak emberek, akinek nemcsak hogy nem jelentenek gondot a gyors változások, maguk is gyorsan döntenek, változtatni képesek bármin. Másoknak ez bizony nem könnyű. A Levegő-elemhez tartozó zodiákusjegyek (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) szülötteinek, vagy akiknél az Aszcendens, illetve több bolygó tartózkodik ezekben a jegyekben; de főleg a Vízönő és Ikrek-karakterű embereknek nem jelent problémát a változás-változatás. Ők, ha más-más mértékben és módon is, de többnyire mindig, és minden újra nyitottak lesznek. A Vízöntő kora tagadhatatlanul nekik kedvez.

A legnehezebb a változások követése az állandóságra, stabilitásra programozott Föld-elemnél (Bika, Szűz, Bak). Az előző csoportba tartozók keresik, az utóbbiak kerülik a kihívásokat. Sokuknak az „inkább a régi rossz, mint az ismeretlen új” lehetne a jelmondatuk. Nekik bizony tudatosan „gyúrniuk” kell a lazaságra, elengedésre is. Nehéz lesz, de nem lehetetlen. Sőt, az ő számukra jelenti a legnagyobb fejlődést, ha képesek úszni az árral, úgy fogadni – sőt élvezni – a dolgokat, ahogy vannak, változásukban.

Sajnos nem könnyű olyan tanácsokat adni, amelyek mindenkinél beválnak. A nagyon „levegős” embereknek – a hajós hasonlatnál maradva – azt kell gyakorolniuk, hogy horgonyt tudjanak vetni, különben soha, sehová sem fognak megérkezni, otthon érezni magukat. Számukra „kötelezőek” az úgynevezett „leföldelő” (angolul grounding) gyakorlatok, amelyeknél a gyökér-csakrát és/vagy a Hara-erőközpontot, a test súlypontját kell tudatosítani, és a Földanyával összekapcsolni. (Számos helyen megtalálhatják a leírásokat, illetve ahol ezt megtanulhatják). De a táplálkozásban, például az ayurvéda receptjeivel is sokat segíthetnek magukon. Sajátságos módon őket erre, minél „levegősebbek”, annál nehezebben tudjuk rávenni.

A másik véglethez tartozóknak ellenkezőleg, a horgonyt kell felhúzniuk, hogy életük hajója el tudjon indulni a feltámadó széllel. Ha Kolumbusz és társai nem bontanak vitorlát, talán máig sem lenne felfedezve Amerika (amiből azért a Coca-cola és a hamburger hiányát elég jól el tudnánk viselni). Az ő életmódjukban a levegő (könnyedség) és tűz-elem (dinamizmus) energiáit kel erősíteni.

Sokat segít a gyermeki én, belső gyermek tudatosítása, erősítése. Személyiségünknek ez a része most is jelen van, még ha a tudattalanba száműztük is. Ez az a részünk, amely nyitott a világra, kész megismerni, kipróbálni mindazt, ami körülvesz bennünket. Még nincsenek előítéletei, merev elképzelései, nem gondolkodik kategóriákban és mindenre egyformán kíváncsi. Legfőképpen pedig képes mindent játékként felfogni.

„Keep it easy” – vedd könnyedén! – szokták tanácsolni, jobbára azok, akiknek ez nem okoz gondot. A túságosan föld-jegyűeknek sajnos ez ugyanúgy nem megy parancsra, mint ahogy a szintén sokat emlegetett „elengedés” sem. Viszont sokat segíthet minden relaxációs módszer, a tradicionális meditációk közül a vipasszana vagy a zen meditáció, ahol a puszta jelenlét a cél – de akár az ugyancsak a zen buddhizmusból származó koanokon, ezeken a látszólag teljesen értelmetlen rövid szövegeken való elmélkedés is.

Jó a „Mi ez?” gyakorlat is, ahol az ember ránéz egy telkesen hétköznapi tárgyra, mondjuk egy asztalra, és nem azzal kezdi, hogy ez egy asztal, hanem megpróbál úgy tekinteni rá, mint egy csecsemő vagy egy marslakó, aki nem tudja, mi az, mi a neve és mire szolgál. Az ilyen, friss, és korlátoktól mentes szemlélettel az élet változásaira is úgy tudunk tekinteni, mint izgalmas, felfedezésre váró új lehetőségekre, akár a hajósok egy új kontinensen.

Egy másik lehetőség a sok közül az NLP (neurolingvisztikus programozás) átkeretezési gyakorlata. Ilyenkor, ahelyett, hogy eleve kijelentenénk valamiről, hogy az rossz, megnézzük, mikor, mire, milyen kontextusban lehetne mégis jó. Ugyanis minden élethelyzet, minden emberi megnyilvánulás jó lehet valamilyen más összefüggésbe helyezve. Egy egyszerű példánál maradva, sok ember úgy éli meg a munkahelye elvesztését, egy párkapcsolat végét vagy a nyugdíjazást, hogy az rossz. Viszont lehetőséget kap valami újra, ahol a kreativitását kibontakozathatja, esetleg több pénzt keres (sok mai gazdag ember úgy kezdte, hogy húsz éve kirúgták a munkahelyéről), lehetősége nyílik egy új, jobb kapcsolatra, több időt szánhat a hobbijára, unokájára – és így tovább. A jelenkor válságai – amelyekről sokan és sokszor megírtuk már, hogy a vál-ság szótöve azonos a vál-tozás, vál-toztatás szóéval, ami mindent elmond – sokakat helyzetbe tudnak hozni. Amire már sem lehet rámondani, hogy az eleve rossz lenne. Legfeljebb nem könnyű.

Az asztrológia szerint a Plútó bolygó 2008 novemberében lépett be a Bak jegyébe, és 2024-ig ott is marad. Ez az egész Föld számára izgalmas, bár szintén nem könnyű helyzetet teremt. A Bak a maradandóság, a régihez ragaszkodás, a megmerevedett rendszerek jelölője, a Plútó pedig a mindent átalakítani képes transzformáció ereje. Benne van az összeomlás és a megújulás is. Ez a helyzet azt üzeni, hogy amit mindenáron meg akarunk tartani (ez a Bak), azt el kell veszítenünk. Csak akkor nyerünk, ha képesek vagyunk az elengedésre. Világ-szinten ez a megmerevedett társadalmi-gazdasági struktúrák átalakításának szükségességét is jelenti. Ha a ragaszkodás, megtartás helyett hagyjuk, hogy az isteni akarat, dharma, tao, egyetemes szeretet vezéreljen (azaz történjenek a dolgok a maguk rendje szerint, és ezt kívánjuk elősegíteni), a Plútó a legnagyobb lelki-szellemi transzformációt hozza, ellenkező esetben pedig a felfordulást, káoszt és háborút. Van bő tíz esztendőnk rá, hogy ne így legyen.

Valamennyien ismerjük a gondolat teremtő erejét. Vajon mi lenne, ha az előttünk álló esztendőt (és az utána következő többit) úgy fognánk fel, mint egy izgalmas kalandot, utazást, ismeretlen tájak felé, a Föld nevű űrhajón?

‹ Vissza