Eckhart Tolle korunk egyik legnagyobb hatású, elismert szellemi tanítója. Az alábbiakban az ő néhány, 2012-ben, a fenti címen közreadott, aforizma-szerű tömörséggel megfogalmazott gondolatához füzünk néhány megjegyzést. (A fordítás Füredi Ágnes munkája)

„Spirituális (fel)ébredésed nem csak a sajátod, hanem egyben az emberiségnek adható ajándék is. Történelmünk folyamán először, az emberiségnek nagyon nagy szüksége van erre az ébredésre. Ha ez nem történik meg, kockáztatjuk az általunk ismert életet; kihalt fajjá válhatunk.”

Hogy mit ért Tolle spirituális ébredés alatt, az az alábbiakból ki fog derülni. Nyilvánvalóan nem azt, hogy tisztánlátóvá és mindentudóvá válunk vagy levitálva fogunk közlekedni. Az üzenet lényege az, hogy ami velünk, bennünk történik, az többé nem magánügy, az mindenkire hatással van. Ezt fogalmazta meg Rupert Sheldrake évtizedekkel ezelőtt híres morfogenetikus mező-elméletében, és ezt tanítja kétezer éve az északi buddhizmus, ahol a gyakorló bódhiszattvaként nem a maga, hanem minden lény érdekében kívánja elérni a megvilágosodást.

„Földünknek egy még ismeretlen mértékű, de alapvető válsággal kell szembenéznie. Eddig soha nem volt ekkora veszélye a levegő, az élelmiszerek és a víz szennyezésének. Eddig soha nem voltunk annyira felfegyverkezve és dühhel telve, hogy egy egyszerű incidens (és a rá egóból adott válasz) az emberi nemnek és annak az állatvilágnak a megtizedeléséhez vezethet, amellyel közösen népesítjük be bolygónkat.”    

Az ismert, az élet minden területét érintő politikai, gazdasági és ökológiai válság mellett legalább ennyire veszélyes az a harag, ellenségeskedés és agresszivitás, amit nap, mint nap tapasztalunk. És aminek emberi módon való kezelésére nem nagyon vannak módszereink. Élesített bomba, és nem tudni, ki és mikor nyomja meg az indítógombot.

„Mint bármely komoly válság esetén, most is alapvetően fontos döntés előtt állunk: követjük-e élet- és viselkedésmódunkban a régi mintáinkat – amelyek ehhez a válsághoz vezettek – vagy felismerjük, hogy meghaladtuk a régi formákat, el kell hagynunk a „járt utat”, és FEJLŐDNÜNK kell. A világ mai krízisében személyesen és kollektíven egyaránt azzal az alapvető igazsággal szembesülünk, hogy vagy fejlődünk, vagy meghalunk. Ez minden.”

Már Einstein is beszélt arról, hogy egy problémát nem lehet ugyanarról a szintről megoldani, amelyen maga a probléma keletkezett, a megoldás csak egy magasabb szintről lehetséges. Hiábavaló az emberiségnek az a remény, hogy a jelen válságaira bármilyen technikai újítás – legyen az akár a nullponti energia felhasználása -, új gazdasági rendszerek vagy politikai változások, tartós megoldást hozzanak. A fejlődés mai, technicista értelmezése – több, gyorsabb, kényelmesebb, „korszerűbb”, divatosabb stb. – tévút, járhatatlan. Még a „környezettudatos” vagy „korlátozott növekedés” eddigi elvei sem hoznak önmagukban eredményt. A magasabb szint, a fejlődés ma csak a tudat, tudatosság fejlődését jelenheti!

„Ne áltassuk magunkat a New Age és a New Thought (új vallások) ígéreteivel, amelyek szerint vizualizációval megtaláljuk a válságból kivezető utat; gondolatainkkal és vízióinkkal egy új világot teremthetünk. A fejlődés nem ilyen egyszerű… Az emberiséget megmentő fejlődés lényege nem új hitrendszerben, új vallásban, új mitológiában rejlik, sem pedig elménk és gondolatainak új, kreatív használatában.”

Ez a gondolat vélhetően „meredek” lesz a pozitív gondolkodás mindenhatóságában hívők számára. Nagyon sokan olvasnak okos könyveket, hallgatnak előadásokat, sőt végzik a megtanult gyakorlatokat, várva a beígért fejlődést – amely bizony sokszor elmarad. Milliószám meditálnak, programoznak, küldenek pozitív gondolatokat, használnak mentális technikákat és természetgyógyászati módszereket –amelyek sokszor működnek is az egyéni életben, de ha mindaz igaz lenne, amit ezek a módszerek ígérnek, már lassan nem szabadna boldogtalanságnak, szenvedésnek, nyomornak, betegségnek lennie a Földön. Talán nem igaz a gondolatok ereje, vagy a morfogenetikus mező nem működik? Nem ez a válasz. A válasz az, hogy ameddig a spiritualitásban (vagy a gyógyításban) is ugyanúgy az újabbnál újabb, csalhatatlan technikák, mindenre jó módszerek függésében élünk, mint a hétköznapi életben, de legbelül nem változunk, addig ezt kívül sem várhatjuk. Ez a fogyasztói társadalom csapdája. Mára a spirituális és gyógyító módszereknek is piaca, és fogyasztó rétege alakult ki, akik nem kevés pénzt és időt áldoznak azért, hogy „fejlődjenek”. Ugyanezt ígérik a gombamód szaporodó új vallásos vagy vallási színezetű közösségek is.

A pozitív gondolkodás számos híve elfordul a napi valóság „negatív” jelenségeitől, nem vesz azokról tudomást, nem olvas újságot, nem néz tévét, nehogy „negatív” energiák hassanak rájuk. És erre rendkívül büszkék szoktak lenni! Az úgynevezett „meditálók” (valójában imaginációs gyakorlatokat végzők) elmenekülnek egy maguk által épített világba, ahol minden csupa fény és szeretet, angyalok vesznek körül, és megélik, hogy egyre „fejlettebbek” lesznek ezáltal. Ezzel pedig besétálnak egy veszélyes csapdába. Elfeledkeznek arról, hogy minél nagyobb a fény, annál sötétebb az árnyék is!

Az árnyék lélektani értelemben pedig mindaz, amit elutasítunk, ki akarunk rekeszteni az életünkből. Ha elutasítjuk saját személyiségünk negatívnak ítélt részeit, gondolatainkat, indulatainkat (mondván, hogy ez nem én vagyok), akkor két dolog történik. Az egyik, hogy a tudattalanba száműzzük őket, ahol blokkokat képeznek, visszatartásuk energiákat tart lekötve, és bármikor előfordulhat, hogy kitörnek börtönükből. Ilyenkor történik az, hogy jónak, „fejlettnek”, szeretetre méltónak tartott emberek egyszer csak szélsőséges eszmék sodrába kerülnek, szörnyűségeket követnek el, vagy megtébolyodnak. Az irodalom „Dr. Jekyll és Mr. Hyde” vagy „Frankenstein” típusú történetei épp erről szólnak, az elfojtott árnyékszemélyiség lázadásáról.

A másik következmény pedig az, hogy minél több negativitást utasítunk el, annál többel fogunk találkozni a külvilágban! Ne feledjük el, a külvilág a mi tükrünk! Mindaz, amit a legelítélendőbbnek tartunk, legalábbis csíráiban bennünk is ott van. Ugyanis arra rezonálunk, mint egyik hangvilla a másikra. Ha a másik hangvilla más frekvencián rezeg, a mienk sem szólal meg. Tiszta fizika. Ez nem jelenti azt, hogy ha felizgatnak a terrorizmusról vagy a korrupcióról szóló hírek, akkor mi is ilyenek lennénk, de azt biztosan, hogy az agresszióval, vagy a pénz kezelésével vannak olyan gondjaink, amiket magunknak sem vallunk be talán. Ezért hát ezekkel kell találkoznunk, ha nem is az elkövető, de az áldozat szerepében. Ezért mondja C.G.Jung, hogy nem a fényeset kell tovább fényesíteni, hanem az árnyékba kell bevilágítanunk. Foglalkoznunk kell a „nemszeretem” dolgokkal, elsősorban a saját ún. árnyék-személyiségünkkel. Ez hosszú folyamat, többnyire külső segítséget is igényel, és sokkal kellemetlenebb, sőt fájdalmasabb, mint becsukni a szemünket, és fénylényeket imaginálni magunk köré. Ez nem más, mint ál-spiritualitás, és a félreértelmezett „pozitív gondolkodással” együtt csak az árnyékoldalt erősíti magunkban, és a külvilágban is. Zsákutca.

Az első lépés tehát az önismeret. Nem azok a „személyiségfeljesztő” kurzusok, amik dédelgetik és simogatják az egónkat, hanem amelyek kíméletlenül szembesítenek önmagunkkal. Hogy lépjünk túl a merev elképzeléseken, ítélkezésen, vonjuk vissza a projekcióinkat, azaz ne vetítsük ki másokra mindazt a zűrzavart, ami bennünk van. Rossz példa, hogy sajnos a világban ez zajlik, mind az egymás közötti csetepatéinkban, mind a nagypolitika színpadán.

„A fejlődés, amely az emberiséget megmenti, a gondolat meghaladása – transzcendenciája lesz. A gondolat meghaladása nem több mint egy olyan dimenzió felfedezése és felismerése magunkban, amely a gondolat felett áll. Ez maga a gondolat forrása. Az igazi Magasabb Elme, Magasabb Én. Ezt a Magasabb Ént a Jelenlét, a Létezés egyszerű aktusával ismerjük fel, és egy szív-központú tudatossággal kapcsolódunk hozzá.”

Tévedés lenne azt hinnünk, hogy a fény-árnyék kettősség csapdáját valami szürke semlegességbe burkolózva, a világtól közönyösen elvonulva tudjuk elkerülni. Ez sem lenne más, mint menekülés. Az elvonult remeték sem ezért nem vesznek részt a világi sürgés-forgásban. Ők tudják azt, amiről Tolle a következőkben ír:

„Fejlődésünk nem más, mint a formákkal és gondolatokkal való azonosulásról (az egó tudatosságától) a saját egzisztenciális Létezésünk növekvő tudatossága felé történő elmozdulás.”

Létezésünk két tengely körül zajlik. A horizontális tengely köt össze az anyagi külvilággal és embertársainkkal. Itt zajlanak a konfliktusaink is. Szimbolikus képe a két kitárt karunk. A vertikális tengely a fizikai szinten a gerincünk, energetikai szinten a csakrák sora lentről felfelé, spirituálisan pedig az ösztönlénytől a szellemi ember felé vezet. Az állati létszinten tudatosságról nincs szó, a külvilágból jövő ingerek és saját ösztöneik irányítják az élőlényeket. Az emberi szinten az egó, tudatossága a horizontális tengely. Ez a szinten éljük meg úgy a világot, hogy jobb és bal oldal, pozitív-negatív, jó és rossz, barát vagy ellenség. Gondolatainkat és érzéseinket igaznak és valóságosnak fogjuk fel. Ez a formákkal és gondolatokkal való azonosulás szintje. Az imaginációban pedig mindössze annyi történik, hogy gondolatainkkal nekünk tetsző újabb formákat teremtünk. Hol gőzgépet, hol mennyei fénylények képét. Lehet, hogy évezredeken keresztül ez elég volt a fejlődés fenntartásához. Tolle szerint ma már nem elég.

A horizontális szint tehát a dualitás szintje is. A „jó” és a „rossz”, rendőr és a bűnöző ugyanazon tükör két oldalán állnak. Az egyik oldal a „bűn”, a másik a bűnüldözés. A bölcs szereti a rendet és a békességet, de tudomásul veszi, hogy ezek ellentétei szükségszerűen vannak a világban. Szellemi erejével segíti a Rendet, de nem áll be sem a bűnözők, se a nyomozók közé. Meghagyja ezeket a szerepeket azoknak, akiknek még a kettősségek világában kell fejlődniük. Így a bűnözőből egyszer bűnüldöző lesz, majd ezen is felülemelkedve mindezt ő is meghagyja azoknak, akiknek még ezekkel van dolguk.

Ez pedig a továbblépés a lét vertikális tengelye felé. Az egó tudatossága után a szív tudatossága következik. Ez nem az egyes spirituális közösségekben elterjedt vég nélküli ölelkezést vagy a szeretetről szóló szirupos ömlengést jelenti, hanem a cselekvő szeretetet, amelyről Pál apostol beszél, vagy amelyet Teréz anya élete példáz.

Ez a tudatosság együtt jár a felső csakrák által szimbolizált magasabb szellemi tudatossággal. Kis énünk, egónk vezető szerepét a Self, magasabb énünk, belső mesterünk veszi át, aminek közvetlen kapcsolata, „forró drótja” van az egyetemes létezéshez, Egységhez, Istenhez, Taóhoz, Dharmához – ki hogyan nevezi.

A meditációban a forma és a gondolat meghaladása a belső csendet jelenti. Amikor elhagyjuk a gyönyörű képekben való elmerülést, és a Lét végtelen, csendes nyugalmában időzünk.

De nem szabad megfeledkezni a tengely alsó pontjáról sem, ami az anyagi világgal, a Földanyával kapcsol össze. Ez az (angol „grounding”-ból nem túl szerencsésen fordított) földeltség biztosítja egyebek között, hogy emellett tudatosak maradjunk a földi szinten, testünkben is. Sajnos néhány, a spiritualitást helytelenül értelmező közösségben ezt lényegtelennek tartják, és innen kerülnek jó szándékú keresők az elmegyógyászatokra! A helyes értelmezés és megélés mellett meg tudunk maradni hétköznapi életünkben, működnek természetes és egészséges ösztöneink, és rendeltetése szerint tudjuk használni az egónkat is – amely, ne feledjük, nem egoizmust jelent, hanem óriási erőt, amely a túlélést segíti! Teljesen téves az az elképzelés, amely szerint az egót le kell bontani, el kell pusztítani. Arra kell használni, amire való – ennyi az egész!

„Ez az emberi tudatosság kivirágzása, amely most van folyamatban, s először történik meg igen nagy számban. Azért történik most, mert most kell megtörténnie.

Az ébredés az emberiség legsürgetőbb szükséglete, és ez életünk legfontosabb célja.”

Örömteli dolog, hogy Tolle is úgy látja, ez a változás elindult. Bár a legtöbben a változást még mindig csak a fizikai szinten tudják elképzelni, egyre többen lépnek túl a „spirituális materializmuson”, a gondolkodást meghaladó transzcendencia felé. Természetesen ez hosszú folyamat, nem megtanulható könyvből vagy tanfolyamokon, ehhez szellemileg is felnőtté kell válni. Ez az írás is ezt kívánja segíteni.

‹ Vissza