„Az Ige Testté lőn.” „Legyen világosság! – és lőn világosság” – olvassuk a Bibliában és azóta könyvek tucatjai magyarázzák, miként valósulnak meg a pozitív (és persze a negatív) gondolatok. Módszereket, tanfolyamokat alapoznak a pozitív gondolatra, a belső képekkel történő gyógyulás, sorsváltoztatás megtanítására. A gyakorlók olykor fantasztikus eredményeket érnek el egyszerű módon, máskor pedig a fantasztikus sikereket ígérő módszerek maradnak eredménytelenek. Most eme kettősség okának szeretnénk utána járni.

A Kabbala emanáció-tana részletesen elmondja, hogyan teremtette Isten a világot. Ez egy négy lépcsős folyamat:

1. Az Emanáció. A teremtésre irányuló idea megszületik.
2. Kreáció. Teremtés, egyelőre eszmei (imaginatív) szinteken.
3. Formáció: A részletek kidolgozása, az egész alakítása – még mindig eszmei szinten
4. Produkció. A kész egész anyagi formába öntése.

Ha jól meggondoljuk, mi sem csináljuk másként. Az asztalos nem fűrészeléssel kezdi egy bútordarab elkészítését. Először elhatározza, mit fog megcsinálni, aztán elképzeli, lerajzolja, majd kidolgozza magában a részleteket: milyen lesz, mekkora, milyen fából, milyen módszerekkel állítja majd össze, milyen díszítéseket tesz rá, és így tovább. Csak ezután megy le a műhelybe. Nem komoly szakember, ha nem így teszi. Amikor hebehurgya módon valaminek a közepébe ugrunk bele, vagy nem lesz belőle semmi, vagy csak sokkal nagyobb munka, utólagos korrekciók árán.

Olykor hajlamosak vagyunk az önmagát megvalósító gondolat eszméjét (vagy önmagunkat) túlértékelni, és azt hinni, nekünk is csak egyetlen gondolat kell ahhoz, hogy valami létrejöjjön vagy megváltozzon. Talán néha összekeverjük az önálló alkotás folyamatát a „Kérjetek és megadatik”, az isteni (magasabb szintekről, szellemi segítőktől) jövő segítség fogalmával. A jézusi kijelentés persze nem úgy szól, hogy bármit kérhettek, mindent megkaptok, képzeljük el, mekkora kalamajka lenne ebből! „mindössze” arról van szó, hogy az igazán pozitív szándék nálunk magasabb szintről is kap megerősítő energiákat. És persze hajlamosak vagyunk az azonnali csodavárásra, az „add meg Uram, de rögtön” elvárására is.

A teremtő gondolat, illetve a gondolat működésének mikéntje az ezotéria elképzelései szerint úgyszintén egy több lépcsős folyamat. Fokról-fokra tud megvalósulni, amennyiben nálánál erősebb ellenhatások nem gátolják, és mindig időbe is kerül.

A gondolat a mentális szinten születik meg, illetve itt alkotjuk meg a mentális képeket, imaginációkat. Sok minden már itt eldől, milyen intenzitással, mennyi energiával hozzuk létre őket. Átlagos hétköznapi gondolataink, fantáziaképeink olyanok, mint a szappanbuborék, nincs belül semmi és egy szempillantás alatt semmivé válnak, eloszlanak. A koncentrált szellemi erővel létrehozott, vággyal, intenzív érzelmi erővel töltött, visszatérő, ismétlődő, vagy tudatosan ismételt gondolat viszont egyre nagyobb energiatöltést jelent és tartósan fennmarad az ún. mentális térben. Az ilyet nevezik gondolatformának. Addig marad fenn és hat, ameddig az energiájából telik. Ez lehet néhány perc, hetek, de akár évezredek is! (A híres-hírhedt „fáraó átka” is lehet ilyen gondolatforma, amelyet óegyiptomi papok azért alkottak meg anno, hogy megakadályozzák, illetve megbosszulják a sírok fosztogatóit. Valószínűleg sokan együtt, és eleve különleges szellemi képességekkel, különleges kiképzés után.)

A gondolatforma létrejöhet spontán és megalkotható tudatosan is. Létrehozhatja egy ember, illetve egy hasonlóan gondolkodó közösség is. Bármiről „szólhat”, vallásos gondolatoktól a természettudományos kutatásokig. A hasonló gondolatformák egymást erősítő gondolatmezőt hoznak létre, amely akár az egész Földre kiterjedhet. Manapság ezt nevezik morfogenetikus mezőnek (Sheldrake). A hasonló gondolatok nemcsak táplálják ezt az erőteret, de inspirációt adnak másoknak is. A bizonyos célra tudatosan létrehozott energia-és gondolatmező másik formája az egregor, amelyet szellemi közösségek tudatosan hozhatnak létre, illetve ráhangolódva energiát, információt hívhatnak le onnan.

A létrejött gondolatformák támogatást kaphatnak „fentebbről”, az ún. szupramentális síkokról, a tudattalanból illetve az embertől független szellemi lényektől (angyali szintekről), ugyanakkor gátló erők is jöhetnek saját kétségeinkből vagy mások ellenkező akaratából. Ezekről később lesz szó.

Ahhoz, hogy a gondolatból valóság legyen, még további lépések szükségesek. A gondolatforma az alatta lévő asztrális szinten „asztrális anyagot” ölt magára. Ez a finom-anyagi szubsztancia hihetetlenül képlékeny, gondolati-érzelmi hatásokkal alakítható. A nagy „átverések” színtere is, például a spiritizmusban, mindenféle idéző mágiában, invokációban, hiszen az asztrális szinten látók előtt bárki bármilyen formát felölthet és jobbára nincs mód ellenőrizni, valóban az jelent-e meg, akit hívtak? Mint egyik előző írásunkban megjegyeztük, ez a nagy veszélye a manapság annyira elterjedt angyal-idézéseknek is.

Ahhoz, hogy ez a transzformáció megtörténjen, erőteljes és pozitív érzelmi közegre van szükség. Itt érvényes az Agykontrollban tanított „hit, vágy, elvárás” hármassága. Ezek adják az energiát ahhoz, hogy a gondolati forma, mint mag, asztrális anyagot öltsön magára, és egy fokkal közelebb kerüljön a fizikai megvalósuláshoz.

A következő megvalósulási lépcső az éteri szint. Az erőteljes, és folyamatos ismétlésekkel megerősített, pozitív elvárásokkal támogatott gondolati- és asztrálforma létrehozza a maga másolatát az éteri szinten, amely már a fizikai anyag mátrixa, öntőmintája. Innen már szinte automatikus a folyamat. A fizikai anyag mintegy beleömlik az éteri mintába, mint az olvadt acél az öntőformába, lehűl, kikristályosodik, mint a rézgálic a kékkő oldatból.

Látjuk tehát a teljes folyamatot. Mindez, ha elegendő időt és energiát koncentrálunk rá, akkor is megvalósul, ha nem ismerjük (sőt a legtöbbször nem is tudjuk lépésről-lépésre követni) a fenti folyamatot. Felfoghatjuk úgy is, hogy ez a teremtő gondolat inkubációs folyamata, mentális alkímiája. Energia, kitartás, idő kell hozzá. Ahogy a régiek mondták: a tyúk szeretete költi ki a csibét a tojásból. Mi, modern emberek, leginkább az idővel állunk hadilábon. Szeretnénk mindent azonnal, de legalábbis rövid idő alatt megkapni. Voltak, és talán vannak is olyan mesterek, akik képesek az azonnali teremtésre, legtöbbünknek viszont végig kell vezetnie a fenti folyamatot. Vannak, akik úgy gondolják (sőt tanfolyamon tanulják), hogy képesek szempillantás alatt beteg szerveket egészségesre kicserélni. Amennyiben nem rendelkeznek krisztusi képességekkel, ennek vajmi kicsi az esélye. Mások úgy hiszik (vulgarizálva a „kérjetek és megadatik” elvét), hogy Isten cseréli ki azonnal a szerveket. Többnyire elzárkóznak a kontrolltól, tudomásunk szerint egyetlen ilyen „gyógyító” sem ment még bele abba, hogy CT felvétel készüljön a „szervcsere” után, igazolandó, hogy mi is történt valójában. Kudarc esetén pedig ott a mentség: az illető nem volt elég jó, és Isten nem engedte meg. Nyilvánvalóan félreértésről van szó: a dolog megtörténhet, de időt, energiát, kitartást igényel, amit nem lehet megspórolni. Ha beindul a folyamat, nem célszerű magára hagyni, azt hinni, magától zökkenőmentesen végbe is megy. Amennyiben másról van szó, magától értetődően kell hozzá az ő segítsége, részvétele is. Az is nyilvánvaló, hogy egy szerv teljes regenerációjához (nem mondanék cserét) sokkal több idő kell, mint egy apró sérülés gyors begyógyulásához.

Ez a folyamat azonos nem csak a gyógyulás-gyógyításban, de minden területen, ahol változást szeretnénk elérni, kívül belül, az élő vagy élettelen környezetben – de természetesen nem hagyhatja figyelmen kívül az élet és a fizika törvényeit, a karmát, az egyéni akaratot, sem az erkölcsi törvényszerűségeket. Az egoista célok egy határon túl pedig könnyen a fekete mágia területére csábítanak. (Egészséget, boldogságot, sőt az élethez szükséges anyagi biztonságot kérni még nem egoizmus, hanem természetes igény!) Lehetetlenre, és jogtalan, etikátlan dologra nem okos vállalkozni. Tanulságos lehet például az az eset, amikor valaki – a család kérésére – meg próbálta változtatni egy hat hónapos magzat nemét – gondolhatni, milyen „sikerrel”!

Ám a legjobb és legtisztességesebb szándékkal sem sikerül minden mindig. Minden mentális módszernek vannak alapszabályai, amelyeket jó betartani:

• Csak az valósulhat meg, amit nagyon komolyan szeretnénk, sőt akarunk, nem csak úgy ábrándozunk róla a „de jó lenne” szintjén!
• A célkitűzés legyen egyszerű és konkrét! Nem elég például azt mondani, szeretnék boldog lenni, meg kell határoznunk, hogy konkrétan mi is jelenti számunkra ezt az állapotot?
• Azt fogalmazzuk meg, amit el szeretnénk érni, nem amit elkerülni! Másképp: pozitív megfogalmazásokat használjunk, a tiltó, tagadó formulák elkerülésével!
• Helyezzük az elérendő célt jelen időbe. A „majd”, „fogok” „lesz” nem szokott működni! (Uri Geller közelmúltban elhangzott dohányzásról leszoktató szuggesztiója, „nem fogok dohányozni” a hatásvadász stílus mellett mindkét előző hibát elkövette – félő, hogy nem is járt a remélt eredménnyel!)
• Tudjuk elhinni, hogy amit szeretnénk, meg is történhet – sőt meg is fog!
• Ha a cél túl kicsi, nem elég motiváló, nem tudunk elegendő energiát mozgósítani a megvalósítására.
• Ha túl nagy, nehéz lehet hinni abban, hogy megtörténhet.
• A célt (amennyiben saját magunkra vonatkozik) egyes szám első személyben fogalmazzuk meg!
• Alkossunk hozzá életszerű belső képet!
• Mind a megfogalmazást, mind a képeket változtassuk időnként a megszokás, unalom ellen!
• Minden kívánság, megerősítés a szívből, ne a fejből jöjjön! A lélektelen ismételgetés nem lesz eredményes!

• Nem lesz működőképes, ha egy pozitív gondolatot próbálunk „ráhúzni” egy negatív hitrendszerre. Sajnos sokan esnek ebbe a hibába. Csalódásuk szinte törvényszerű, ami tovább erősíti negatív hozzáállásukat.

Ez utóbbi akadályról külön szólnunk kell, mert vélhetően gyakran előforduló probléma. Az eleve negatív gondolkodás, az, hogy valaki mindenről csak rosszat gondol, rosszat akar, nagyon ritka, és az ilyen ember eleve nem folyamodik ilyen mentális módszerekhez. Az viszont gyakori, hogy ún. önkorlátozó gondolatok, félelmek akadályoznak. Vajon miért tapasztalják sokan úgy, hogy sokkal könnyebben valóra válnak a félelmeink, aggodalmaink, mint a pozitív elvárások? – Mert valóban túlságosan sok ellenerő dolgozhat bennünk. Ezek többnyire eddigi negatív benyomásainkból, kudarcainkból, másoktól kapott negatív értékelésekből táplálkoznak, de nagyon erős a nevelés, társadalmi szokások, beidegződések, elvárások hatása is.

A „negatív automatikus belső beszéd”, „belső záradék” tudatunknak egy olyan betanult működése, amely a gondolat, megerősítő önszuggesztió után odateszi: „te ezt nem tudod megcsinálni!”, „lehetetlen”, „nem fog sikerülni!”, „képtelen vagyok rá!”, „ez nem történhet meg, mert…”, „nem is érdemled meg!” – és így tovább. Ez pedig elég ahhoz, hogy tényleg ne történjen érdemi változás. A negatív gondolat épp ugyanúgy valósul meg, mint a pozitív. Az, hogy elég gyakran a negatív várakozások válnak valóra, azt jelzi, mennyivel többet foglalkozunk velük, több energiát adunk nekik, mint azoknak, amiket valóban szeretnénk. Igaz a mondás: mindegy, mit hiszel, sikerül-e valami, vagy nem, mindenképp igazad lesz!

Kicsit odafigyelve rájövünk, mindig így szabotáljuk saját céljaink elérését. Ha viszont sikerül azonosítani a tiltakozó belső „záradékot”, helyettesíthetjük pozitív megfelelőkkel: „és ez így van!”, „képes vagyok rá, hogy…”, „megérdemlem, hogy…”

Ha mindezeket figyelembe vesszük, elegendő koncentrációval és kitartóan dolgozunk, a cél reális, elérhető, sem a fizikai, sem a szellemi világ törvényeivel nem ütközik, sőt a változásra időt is hagyunk, valószínűleg az eredmény sem marad el.

 

 

‹ Vissza