Az emberiség azon része, akinek volt egyáltalán mit ennie, évezredeken keresztül nem csinált problémát abból, hogyan táplálkozzon. Ette, ami volt, amire tellett, ami ízlett neki, vagy ami szokásban vagy divatban volt. Sokan ma is – és sajnos nálunk is – örülnek, ha bármilyen ételhez juthatnak. A (viszonylagos) jólét, az ételválaszték növekedése, a táplálkozásfüggő betegségek felfedezése és az egészég iránti fokozódó érdeklődés hívta életre, vagy hozta be messzi tájakról a különböző táplálkozási rendszereket. Olyannyira, hogy az érdeklődő ma csak kapkodja a fejét a különböző irányzatok és tanítások között, amelyek jó része azt hangoztatja, hogy az övé a legjobb, és mindenkinek azt kellene követnie, ha egészséges és hosszú életű akar lenni. Azzal szemben ott áll az a bölcselkedés, hogy ami jól esik, az nem árthat meg. Az eleink táplálkozására való hivatkozásoknál azért nem szabad elfelejteni, hogy az ő étkeik nem gyárakban készültek!

A hivatalos táplálkozástudomány szerint az ember alapvetően (fogazata, emésztőrendszere stb. alapján) mindenevő, legfeljebb az túlzásoktól és egyoldalúságtól kellene tartózkodnia. A legtöbb ember számára a „reformtáplálkozás” egyértelműen vegetáriánizmust, azaz a hús nélküli étkezést értik, ahol a tej, tejtermék, tojás még megengedett. (noha a „lazábbak” azért némi halat vagy baromfit is fogyasztanak). Ennek szigorúbb, a tejet megengedő, a tojást és egyes növényeket viszont tiltó változatát művelik a Krisna-hívők. A vegánok minden állati eredetű terméket, akár még a mézet is elutasítják. A nyerskosztosok (régebbi nevükön „bicsérdisták”) pedig csak nyers ételt esznek. Az ún. bibliai táplálkozás hívei, a Szentírásból következtetnek az ehető és nem ehető dolgokra – de nem azonosan a kóser konyha elveivel.

Az indiai jóga- vagy ajurvédikus-konyha az ételek „szattvikus” (szellemiséget erősítő) hatására és a „nem ártani” elvére hivatkozva a gabonaételeket, tejet, zöldségeket és gyümölcsöket kultiválják. Az ősi kínai elvek alapján, de a mai formájában Japánban kidolgozott makrobiotika az ételek jin-jang energiatartalmára (és a nyers-főtt étel arányára) figyel, kategorikusan semmit sem tilt meg, és a fentiek egyensúlyára törekszik. Figyelembe veszi az egyén testalkatát, korát, munkáját, az aktuális évszakot, de még az éghajlatot is, ahol élünk.

A legújabb kori irányzatok egyike a vércsoport szerinti táplálkozás, ahol az ember számára, aszerint, hogy A, B, AB vagy 0 vércsoportú vannak ajánlott vagy tiltott ételek. (Az orvostudomány szerint ez teljesen tudománytalan, de sokaknál beválik.) Egyes irányzatoknál, ahol gyártói háttér is van, azért az üzleti szándék azért jól kitapintható. E szempontból a paleolit táplálkozás teljesít a legjobban, hiszen lassan a legkisebb faluban is boltjuk van, és tucatnyi könyv állítja, hogy ez a legjobb módszer az egészség megőrzésére. Az alaptézis, hogy a metabolikus szindróma néven ismert civilizációs betegség a túlzott szénhidrátfogyasztás következménye, a következtetések viszont elhamarkodottak, és a módszer elvakult követése akár káros is lehet. Abból indulnak ki, hogy a peleolitikum (ős-kőkor) idején az emberek nem ismerték a gabonatermesztést, ezért a gabonákból készült ételeket ma is mellőzni kell, viszont hús (továbbá magvak, zöldség és gyümölcs) minden mennyiségben fogyasztható. Arról viszont megfeledkeznek, hogy pár százezer évig az ősember a tüzet sem ismerte, az elejtett állatok húsát nyersen ette. Gyökereket, gumókar rágcsált, vadon termő gyümölcsöket – és sok rovart, férget, kukacot, fogyasztott fehérjeforrás gyanánt. Tehát ha a „paleósok” következetesek akarnak lenni, mai híveiknek is így kellene tenniük, a paleolit fagylalt, sütemény, palacsinta pedig csak vicc lehet. És ezzel csak a legismertebb táplálkozási rendszereket soroltuk fel.

Nagy a zűrzavar tehát. Minden egészségtudatos irányzat közös alapelve, hogy minél természetesebb legyen, amit megeszünk, és lehetőleg vegyipari adalékok nélkül. A modern élelmiszeripar pedig épp az ellenkezőjére törekszik: tartósítókkal, állag- és ízjavítókkal, szinezékekkel igyekeznek eladhatóbbá tenni a termékeiket, nem ritkán egészségesebbnek, egészségvédőnek állítva be azokat. A tojás, olaj, margarin, disznózsír egészséges vagy káros voltáról a mai napig folyik a vita – amelyet bizony gyártói érdekek is igyekeznek befolyásolni. A legújabb ötlettel pedig a vegyi cégek után a gyógyszergyárak is bevásárolják magukat az élelmiszergyártásba. Az „okos” élelmiszerekbe, egyelőre a sütőiparban. A kenyérfélékbe vitaminokat, ásványianyag-pótlókat, immunerősítőket, koleszterincsökkentőket, emésztésjavítókat kevernek, nem fukarkodva az ígéretekkel, hogy mennyire egészségesek leszünk tőlük. Hamarosan a kiflin is ott lehet majd a felirat: „A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg a péket!”

Mit lehet hát az érdeklődőknek tanácsolni? Az egyedüli, mindig és mindenki számára üdvözítő módszer, ahogy máshol sem, úgy itt sem létezik. Legfeljebb annyi, hogy igyekezzenek minél természetesebb, minél kevésbé feldolgozott, finomított dolgokat enni, és ne dőljenek be a reklámoknak! Az emberiség tízezer éveket kibírt a nagyiparilag előállított, kemizált ételek nélkül. Ha vannak a táplálkozásra is ható vallási vagy spirituális elveik, kövessék azokat – továbbá próbálják ki, tapasztalják meg, mitől érzik hosszabb távon testileg-lelkileg jobban magukat, és amellett maradjanak.

‹ Vissza