A titokzatosnak tűnő cím sokkal egyszerűbb dolgot takar. Nem fortélyokat akarunk átadni, amivel más zsebéből ki tudnánk varázsolni a pénzt, nem tőzsdei tippeket, nem jóstudományt, amivel meg lehetne tudni előre a lottószámokat. Inkább a tudatunk, a hozzáállásunk megváltoztatását, megszüntetni a negatív, önmagunkat korlátozó, merev képzeteinket. Ezzel el tudjuk érni, hogy a jólét nem fog szinte menekülni előlünk, és bőséget tapasztalunk magunk körül. A cél nem a mérhetetlen anyagi gazdagság, hanem az érezhető bőség. A kettő pedig gyökeresen különbözik egymástól.

A Földön van annyi bőség, hogy minden földlakónak elegendő jusson belőle. Gandhi szerint a Földanya képes minden embert eltartani, de a Föld összes gazdagsága sem képes egyetlen ember kapzsiságát kielégíteni.

A pénz, a vagyon, a gazdagság akkor tölti be a rendeltetését, ha több boldogságot és szabadságot ad. Ehelyett a legtöbbször félelmet, kiszolgáltatottságot, rabságot és erőszakot szül. Ezt éli meg, akitől elveszik, hogy másé legyen és ezt éli meg, aki elveszi, és bár nem mindig veszi észre, lehet, hogy ő még kevésbé szabad és boldog, még inkább függőségben él, mint a nincstelenek. Nem tudunk úgy bánni az anyagi világgal, hogy valóban bőséget teremtsen. Ezt kell megtanulni. Ehhez adunk most néhány gondolatot.

 

A pénz. El kell oszlatni néhány banális és elavult közhelyet: Például azt, hogy „a pénz nem boldogít”. Inkább így helyes: önmagában nem boldogít. „A magántulajdon lopás” Felvilágosodás-kori naivitás. „A pénz a kizsákmányolás eszköze, egy igazságos társadalomban nincs szükség a pénzre.” Szocialista utópia. Aki mondta, se gondolta komolyan. Marx is, Engels is dúsgazdagok voltak. „A pénz a Sátán műve.” „Könnyebb a tevének a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyországba. Ugyanaz keresztény színezettel. „A pénz akadályozza a szellemi fejlődést.” Ezoterikus tévedés. A gazdagság nem kárhozatosabb a szegénységnél, és a szegénység sem üdvözítőbb dolog a gazdagságnál. Minden attól függ, hogy éljük meg és mit kezdünk vele.

„Már megint az a rohadt pénzt!” – fakadunk ki olykor. Ha azt gondoljuk, a pénz eleve tisztességtelen dolog, vagy a gazdagság bűn, akkor a saját tudattalanunk blokkol mindent, amivel több pénzhez juthatnánk. Ugyanis, így gondoljuk tisztességes embernek magunkat, és ez a félreértelmezett önbecslésünk fogja megakadályozni azt, hogy a szűkölködésből ki tudjunk lépni. Ha valaki belső indíttatásból szegénységi fogadalmat tesz, szíve joga. De ha nem tettünk ilyen fogadalmat, miért élünk úgy, mintha tettünk volna? Olykor bizony szükség lehet egy terapeutára is, aki kibogozza, milyen tudattalan gátjaink vannak?

Önkorlátozó hiedelmek és negatív mantrák:

„Engem nem érdekel a pénz.” Nem igaz, mert egy pénzre-piacra épülő világban élünk. „Útálom”- aki ezt mondja, inkább fél tőle, vagy szégyenletesnek gondolja sok pénzt keresni.

„Nem értek a pénzhez.” „Kifolyik a kezemből.” – amíg ezeket hangoztatjuk, nem is fogunk érteni hozzá és mindig el is fog folyni. A pénzt tisztelni kell, de nem imádni, uralni de nem rabszolgájává válni. Sajnos a legtöbb gazdag ezt nem tudja.

Ár és érték

A hétköznapi életben azt hihetjük (például egy vásárlásnál), hogy a kettő összefügg. Pedig semmi közük egymáshoz. Az érték belső dolog: azt jelenti, hogy nekem valami mennyit és, az ár pedig külső: mit és mennyit kell érte adnom. Hány olyan tárgyunk van például, amelynek ára gyakorlatilag nulla, értéke pedig felbecsülhetetlen. De az ellenkezője is igaz: ha drága pénzért ránk tukmálnak valami, amire semmi szükségünk, vagy megvesszük „hirtelen felindulásból” – és milyen nehezen látjuk be, hogy semmi értéke számukra! Persze ugyanaz a dolog ettől még másnak nagyon is értékes lehet. Ha valaki nem szenvedheti Picasso képeit, számára értéktelen lenne a nappaliban függő, millió dollárért vásárolt festmény.

Tévedés azt hinni, hogy az árnak bármi köze is van mondjuk az előállítás költségéhez, árrésekhez, haszonkulcsokhoz. Kizárólag azt jelzi, mennyire tudták azt az árut vagy szolgáltatást értékesnek feltüntetni, elfogadtatni a vásárlóval. Egy liter sör előállítási költsége legfeljebb néhány forint, de a legdrágább égetett szeszeké sem biztos, hogy sokkal száz forint fölött van, talán el se éri azt. Értékessé az teheti, hogy az emberek szeretnek inni. A százezer forintos mobiltelefon akár ezer forintból előállítható, a húszezer forintos parfüm pár száz forintot érne, ha nem létezne a presztizs fogalma – egy minden realitást nélkülöző manipuláció eredményeképpen. Kettőt tehetünk: bosszankodunk (miközben vágyakozunk), vagy elfogadjuk, és felmérjük, mire is van szükségünk valójában? Mondjuk egy cipőre, vagy arra a tudatra, hogy Gucci márkajel van rajta?

El kell döntenünk, bedőlünk-e a manipulációnak, vagy szét tudjuk választani az ár – érték – hasznosság és valódi szükségleteink fogalmait? Ez a valódi gazdagság egyik kulcskérdése.

Gazdagság. Mit értünk gazdagságon? Bizonyos összeget a bankszámlánkon? Tárgyak, kincsek, vállalkozások stb. birtoklását? Egy olyan érzést, hogy többek vagyunk másnál, mert több mindenre van lehetőségünk, jogunk, mint másnak és ez több öntudatot, büszkeséget ad? Egyik sem a gazdagság. Ezek holt tények, vagy képzelődések. A gazdagság egy tudatállapot, ahogyan a szegénység is az. Relatív, megváltoztatható, és legnagyobbrészt tőlünk függ. A gazdagság a belső bőség érzése, tudata. Peter Koenig közgazdász-író szerint sok gazdag ember valójában egy szegény ember sok pénzzel. Napjaink újgazdag mentalitását nézve ez mélységesen igaz. Két kivétel van: Az egyik, aki sokgenerációs gazdag, mint egy angol arisztokrata, akinek az ún. transzgenerációs mintáiban, szinte a génjeiben van a bőség tudata – ilyes sajnos nálunk nemigen van. A másik is ritka madár: aki spirituális töltéssel képes a jólétet megélni, illetve a belső bőség tudatállapotát kifejleszteni.

Energiák áramlása. A világmindenségben az energiák körforgásban vannak, Jönnek, mennek, átalakulnak, és sohasem halmozódnak fel a szükségesnél jobban, A felhalmozott fölös energia pangást, betegséget okoz. Ugyanez a helyzet a pénzzel is. Hagyni kell, hogy jöjjön, és hagyni, ha menni akar – így lehetőséget adunk neki, hogy ismét jönni tudjon. Ameddig görcsösen ragaszkodunk hozzá, nem fog egészségesen áramlani körülöttünk. A ráktárban porosodó, elfekvő áruról minden kereskedő tudja, hogy nem hoz hasznot, a bankban heverőm nem kihelyezett összeg nem jövedelmező. De nem azért rossz, mert nem növeli valaki vagyonát, hanem mert nem áramlik. Ha eltorlaszoljuk a folyó útját, kiönt és előbb-utóbb mocsárrá, posvánnyá válik, másutt pedig kiszárad a föld. Ha egy ér záródik el a testben, ott pangás és egyéb bajok támadnak, valami pedig elhal. A kapzsi ember elzárja a pénz természetes áramlását. A bankügyletek és tőzsdei manipulációk csak látszólag, belterjesen áramoltatják a pénzt, de az nem folyhat arra, ahol valódi jólétet teremthetne. Ettől lesz egyik oldalon minden ésszerű mértéket meghaladó felhalmozás, a másikon egyre szörnyűbb nélkülözés.

Bőség. A bőség olyan többlet, amiből másnak is tudunk adni, sőt szívesen adunk. Aki úgy ad, mintha a fogát húznák, bármilyen gazdag is, az szűkölködő. A bőséget a természettől lehet megtanulni. Ez a természetes állapota: mindig, minden megvan, megterem, amire szükség van, sőt fölös mennyiségben is a szűkösebb időkre – de nem arra, hogy valaki kisajátítsa. A bőség ugyanúgy tudatállapot, mint a gazdagság.

Jólét és fejlődés. Végletesen félre vagyunk vezetve, ha azt hisszük, a jólét és fejlődés gazdasági mutatókkal mérhető. Valóban a mindenható GDP lenne a mérce? Mennyivel lehet boldogabb egy német menedzser, mint egy ujgur paraszt vagy nepáli kézműves? Ezt milyen index tudja kimutatni? Hasonló téveszméink vannak a fejlődésről is. Valóban fejlődés, ha nem fehér, hanem csíkos fogkrémmel mosunk fogat, és tiszta víz helyett ötvenféle üdítő között válogathatunk? Vagy hogy „haza” beszéljünk: attól érzi-e jobban magát a beteg, ha trezor van a kórházi ágya mellett, vagy ha emberi szót is kap?

Miért akarunk gazdagok lenni? Tisztáztuk-e már, hogy mik a pozitív indítékaink? Miért lenne ez jó nekünk, úgy, hogy másnak hasznára lehessünk? Célnak vagy eszköznek tekintjük-e az anyagi javakat? Hol van ebben a hiúság? Mindenkinek meg akarjuk mutatni, gazdag, befolyásos barátokat, csodálókat és irigyeket szerezni? Hatalmat várunk a gazdagságtól? Egyszerűen élvezni szeretnénk a bőséget? Vagy feltételnek szabjuk valami más eléréséhez? Mondjuk, ha gazdag lennék, többet segíthetnék másoknak? Vagy több időm lenne a szellemi fejlődésre? Tegyük hozzá, ez utóbbi mentalitás sohasem „jön be”. Az ilyesmi mindig csak kibúvó, újabb és újabb (gyakran teljesíthetetlen) feltételeket akkor szabunk magunknak, ha valamit valójában nem is akarunk megtenni.

Az éhes szellemek világa. A buddhista világkép szerint az egyik legszörnyűbb hely, ahová a lélek születhet, az éhez szellemek (préták) birodalma. Ők kielégíthetetlen vágyaik rabságában sínylődnek. Nagy hasú lényeknek ábrázolják őket, akik folyton esznek, mégsem lakhatnak jól soha, mert szűk torkukon nem   fér le annyi, amennyit szeretnének. A fogyasztói társadalom mindent megtesz azért, hogy ilyen prétáknak érezzük magunkat. Hogy folyamatosan fogyasszunk, felhalmozzunk, de soha ne legyen elég. Amíg ezt nem ismerjük fel, csak szűkölködők lehetünk. Legfeljebb szemtelenül gazdag szűkölködők.

Mit tettünk a gazdagságért eddig? És milyen szinten? Csak a fizikai gazdagságra törekedtünk, vagy másra is? Fektettünk-e bele elegendő energiát, vagy csak ábrándoztunk, esetleg másokra irigykedtünk? Útáljuk és erkölcstelennek tartjuk a gazdag embereket? Hát persze hogy nem leszünk gazdagok, hiszen akkor magunkat is meg kellene vetnünk. Mi akadályozta meg eddig, hogy bőségben éljünk? A külső kürülmények, mindig valaki más? A balszerencse? Netán saját magunk?

A pénz spirituális kezelése. Voltaképp ebben áll a pénz mágiája. Pozitív elfogadás, bevonzás és (ha kell) elengedés. És legfőképpen: nem elfelejteni, hogy a Mindenség részei vagyunk. Igazán csak az gazdagíthat, a mi a Világot is gazdagítja. Ennyi mindössze a titok.

 

‹ Vissza