tradicionális reikimester, író, NLP- és Rebirthing facilitátor, valamint a Debreceni Életreform Egyesület és az Unicornis Alapítvány honlapja

Mindenkivel előfordulhat, hogy úgy érzi, semmi sem sikerül, sorozatban érik a kellemetlenségek, indokolatlanul elutasítják, megharagszanak rá, sérelmeket szenved el – és nem tudja, miért. Van, aki azt mondja, véletlen, mások azt keresik, mit rontottak el, néhányan kedvezőtlen bolygóállásokra gyanakszanak, de sokan vélik az ilyesmit átoknak, rontásnak, fekete mágusok, boszorkányok vagy elhalt lelkek ármánykodásának. Érezhetően, évről évre többen. Ebben nyilván nagy részük van a mágia, jóslás, rontáslevevés gombamód szaporodó művelőinek, akiknek biztos megélhetési forrás az ilyesmi megszüntetése. Az árfolyam akár több százezer forint is lehet, aminek fejében leveszik a rontást, oldják az átkot, elküldik a megszálló szellemeket A kellemetlenségek lehet, hogy megszűnnek, lehet hogy nem. Mielőtt azonban pálcát törnénk fölöttük, érdemes alaposabban megnézni, mi is történik ilyenkor, és mit lehet tenni ellene?

Alanyi szinten élni

A legelső kérdés, hogy mennyire tudunk felelősséget vállalni magunkért. Úgy is mondhatnánk, mennyire vagyunk – lelkileg, szellemileg – felnőttek, kompetensek. Mindennek, ami történik velünk, beláthatóan vagy nem felismerhetően, de oka van, és minden, amit teszünk, gondolunk vagy mondunk, oka lehet elkövetkező dolgoknak. A keletiek ezt oksági láncolatnak nevezik, és ez a „függő keletkezés” elméletének alapja. Nem létezik, teljességgel kizárt, hogy akivel sorozatban történnek a kellemetlenségek, semmiről se tehetne. Legfeljebb nem tudja, vagy nem akarja belátni. Sajnos a felelősség nem vállalása, a kibúvás, másra hárítás olyannyira uralja az életünket, olyannyira jelen van a mindennapjainkban és sokszor látjuk „fentről”, a politika nagyjaitól is, hogy lépten-nyomon azon kapjuk magunkat, hogy mi is ezt tesszük. És még jó, ha felismerjük. Alapvetően azt kellene belátnunk, hogy ami velünk történik, abban több-kevésbé mi is benne vagyunk, alanyai és nem tárgyai vagyunk az életünknek.

Ha valaki úgy érzi, megátkozták, rontást tettek rá, meg kell kérdezni (önmagunktól is adott esetben), hogy kinek állhat ez érdekében. Kit bántott(unk) meg, kik haragudhatnak rá(nk) és miért? A válasz gyakran az, hogy nincs ilyen, nincsenek haragosok, ellenségek, senkinek sem ártott(unk), bizonyára valaki „csak úgy” csinálja. Ez persze fölöttébb valószínűtlen. Minden gyakorló terapeuta találkozik ilyen esetekkel. Amikor valaki úgy érzi, hogy akarata ellenére folyamatosan, nap-mint nap zaklatják, rossz gondolatokat, ártó energiákat stb. küldenek nekik, szexuálisan molesztálják távolról (különösen gyakori eset!), meg lehet kérdezni, ugyan kinek lehet ő olyan fontos, hogy a teljes napját az ő befolyásolásával, „mágiázásával” töltse? Válasz többnyire sincs, józan ésszel nem is lehet. Akár a paranoiás üldözési mánia, vagy az ún. borderline személyiségzavar gyanúja is felmerülhet. A szexuális zaklatást (többnyire izgatást) érzők estében pedig szexuális kielégületlenség, frusztráció feltételezhető. Skizofrén betegek mágikus-misztikus téveszmékkel teli világában is megjelenhetnek ilyen félelmek.

Mindezzel nem azt akarjuk mondani, hogy minden ilyen eleve kitaláció, csak azt, hogy nem ritka a képzelgés. Lényegüket tekintve ezek lehetnek létező, megtörténő energetikai ráhatások, ahol szinte minden lehetséges. Ahogyan lehet imával, energiaküldéssel, telepátiával segíteni, gyógyítani, ugyanígy ártani is, negatív irányban befolyásolni valakinek a tudatát vagy energiarendszerét – ugyanis erről van szó. Egyre-másra jelennek meg könyvek az ilyen praktikákról. Szerencsére aki csak technikát, könnyen követhető receptet lát bennük, annak nemigen sikerülnek, de ha valaki erős koncentrációval rendelkezik és elegendő energiát tud belevinni, annak a kezében akár működhetnek is. Egyes látók képesek az ilyet észlelni, azt is láthatják, kitől erednek ilyen hatások, és képesek „elvágni”, megszüntetni az ilyen energetikai befolyásoltságot. A módszereik sokfélék és nagyon egyéniek lehetnek. Más kérdés, hogy aki a mások életét rossz irányba akarja befolyásolni, ezzel milyen felelősséget, karmát vesz magára. Vannak, akik képesek ilyen hatások előidézésére, de nyilván sokkal kevesebben, mint akik meg vannak győződve, hogy azért nem sikerülnek a dolgaik, mert fekete mágia áldozatai lettek. Akármi is a magyarázat, egy ténylegesen létező lelki és energetikai teherről van szó. Nagy ellenség a félelem, amely bármikor megteremti azt, amitől félünk és képes lebontani ez elért eredményt. Félelem nélkülivé pedig a hit, az a belső bizonyosság tehet, hogy ameddig a helyes úton járunk, addig mintegy védelem alatt állunk, és semmilyen negatív befolyásolásnak nem vagyunk kitéve. Az ilyen emberről minden negatív energia, ráhatás lepattan. Minden tanult elhárító védelmi módszer csak ezzel együtt hatásos, de ez az erő és magabiztosság nem sok emberben van meg.

Hogyan átkozzuk meg önmagunkat?

Ha talán nem is mindig, de a legtöbb esetben a balul sikerült dolgok magyarázata egészen más
is lehet. Nem kell ellenségünknek lenni, nem kell boszorkányhoz mennie, képesek vagyunk saját magunknak is megtenni minden rosszat.

Valamennyiünkben ott él egy belső felvigyázó, aki segít, helyesel, jutalmaz, más esetben figyelmeztet, dorgál, büntet. Úgy hívják, hogy lelkiismeret, erkölcsi mérce. Nem születünk vele, szüleink, nevelőink, a társadalom építi belénk, már egészen kicsi korunktól. Persze akkor még kívülről kapjuk a visszaigazolásokat, elismerést vagy feddést a tetteinkért, de ahogy növekszünk, a külső kontroll egyre inkább belsővé válik. Amikorra a szüleink elengedik a kezünket és társadalmilag is (többé-kevésbé) önállóvá válunk, tudattalanunkban már ott működik ez a kontroll. Freud szuperegónak nevezte (nem összetévesztendő a jungi Self fogalmával), és ez akár olyan is lehet, mint egy könyörtelen csendőr, vagy inkvizítor. Ilyen módon, amikor megsértjük a belső normákat, túllépjük a határokat, saját magunkra mondunk ítéletet. Ez lehet tudatos, ilyenkor az ember belátja a hibát, megbánást tanúsíthat és változtathat. Fontos az is, hogy tudjunk megbocsátani magunknak, továbblépni, és ne éljünk lelkiismeretfurdalással. A kereszténység feloldozó rituáléi ebben sokat segítenek a hívőknek.

Előfordulhat, hogy nem is tudatosul teljesen, mi volt a hiba. Lehet, hogy megpróbálunk tudatosan egy másféle értékrendet követni, fellázadni, a főnök mégis a tudattalan. Ha megsértettük a belső értékrendet, megbüntet, azaz megbüntetjük saját magunkat. Elrontunk egy kapcsolatot, haragosokat szerzünk, elszalasztunk egy nagyszerű lehetőséget, megbüntet az adóhivatal, elbambulunk és összetörjük az autónkat, és ugyan mire gondolna a felelősségvállaláshoz, önvizsgálathoz nem szokott ember, ha két héten belül háromszor koccan, mint hogy átok ül rajta vagy a kocsiján? Elkezd félni, és a félelemmel még jobban felerősíti a „rontást”. Iszonyú pánik lesz úrrá rajta, ami minden segítségnyújtást megnehezít. Elrohan a rontáslevevőhöz, aki, ha nem ismeri fel, hogy miről is van szó, vagy anyagi érdekeit tekinti inkább (és nem mindenki mondja azt, hogy önt nem megrontották, csak a lelkiismerete nem tiszta), elvégzi a maga szertartásait, még védelmet is tesz rá, és közli a klienssel, hogy megszűnt a baj. Az megnyugodva távozik, és egy darabig valóban jól érzi magát. Aztán kezdődik előröl, jöhet a következő mágus, és előbb-utóbb teljes függőség alakul ki. Eljut valakihez, aki szerint szellemek ülnek rajta, vagy ördögűzőhöz, aki egyenesen a sátánt látja. Nem kevesen járnak így, és már aggodalmaskodva keresik az újabb rontás jeleit magukon. Kialakul egy ördögi kör, amelyen sem a boszorkány, sem a gyógyszeres pszichiátriai kezelés nem segít, csak ha nem olyan pszichoterapeutához kerül, aki megláttatja vele a valódi okot, feloldja a félelmeket, és abban segít, hogy meg tudjon bocsátani magának.

Megszállottak és megszállók

A szellemtani értelemben vett megszállottság eseteiről és gyógyításukról könyvek sorát írták már, jókat és rosszakat egyaránt. Ez sajnos ténylegesen létező jelenség, ráadásul nem is túl ritka. Az ezotéria magyarázata szerint előfordul, hogy a nem túl magas szellemi szinten élő ember halála után mintegy itt ragad testetlen „entitás”-ként a földi régióban és mivel saját teste már nincs, és nem is tudatosult benne, hogy már nem a fizikai világhoz tartozik, megpróbál megnyilvánulni, befolyásolni, irányítani az élőket, energiájukból táplálkozni. Többnyire nem rossz szándékkal, csak mert nem tud mást tenni. Edith Fiore amerikai pszichoterapeuta „Nyugtalan Holtak” című alapművében hosszasan sorolja, milyen tünetei vannak az ilyen jellegű megszállottságnak, és hogyan lehet segíteni rajta. Gyakori fejfájás vagy furcsa betegségtünetek, enerváltság, energiahiány, a testsúly vagy bizonyos szokások hirtelen megváltozása, irracionális félelmek, belső hangok, olyan érzés, hogy valaki más irányítja – alapos gyanúra adhatnak okot. A gyógyítás alapja az elhunyttal való kommunikáció (akár érzékeljük az ittlétét, akár nem), a megértő, segítő hozzáállás. Még akkor is, ha bosszantó jelenségeket produkál (negatív változások valaki személyiségében, fizikai jelenségek, tárgyak elmozdulása, zajok stb.). A terápia lényege, hogy az itt ragadt lélek lássa be, hogy a teste meghalt, tovább nincs itt dolga, és menjen el a fény felé.

Olykor egy elhalt hozzátartozónak van közlendője – ha valamilyen módon sikerül az itt maradottakkal ezt megértetni, el is távozik. Azt leszögezhetjük, magasabb rendű szellemi lények nem hoznak létre megszállottságot, tőlük segítő sugallatokat lehet kapni. Alapvető tévedés, hogy az elhunytak a túlvilágon mindentudóak vagy isteni energiákat közvetítenek az ittenieknek. Attól, hogy „odaát” vannak, lényegileg olyanok maradtak, mint itt voltak. Aki itt ostoba volt, nem lesz ott sem bölcs, a rosszindulatúból se jóságos. Aki szórakozásból kezd szellemet idézni – ez sajnos fiatalok körében egyre gyakoribb – jó eséllyel számíthat a megszállottságra. Nem véletlenül tiltja az egyház a halottak megidézését. Érdemes jól meggondolni, mielőtt ilyen helyekre menne valaki. Még arra sincs garancia – ahogyan egy előző írásunkban már volt szó erről – hogy aki angyalokat akar megidézni, valóban velük fog találkozni. Önjelölt guruk sok tetszetős, de félrevezető dolgot tanítanak, és sokan csak akkor jönnek rá, amikor már megvan a baj.

Ismeretes a démoni megszállottság fogalma is, amikor a szellemvilág alsó szintjeiről kifejezetten ártó szándékkal jön valaki. Ez valóban szörnyűségeket tud produkálni, aki egyszer látott ilyet, biztos, hogy nem felejti el. Hit kérdése, ki fogadja el az ilyesmi létezését, és senkit sem akarunk itt befolyásolni. Ha materialista környezetben történik meg, mentőt hívnak, a pszichiátriára viszik a szerencsétlent, nyugtatókat kap és rásütik ez elmebetegség bélyegét. A kétségkívül látványos „Gonosz szellem, Jézus Krisztus nevében megparancsolom neked, távozz innen!” felszólítással operáló laikus ördögűzés is többnyire hatástalan, akárcsak a feszület vagy a fokhagymafűzér felmutatása. A katolikus egyháznak (bár a mai világban nemigen hangsúlyozzák), megvannak ördögűzésre kiképezett papjaik, és az erre szolgáló ún. „római rituálé” nevű módszere. Amatőr ördögűzők helyett inkább hozzájuk érdemes fordulni. Ők feltehetően megfelelő lélektani felkészültséggel is rendelkeznek, hiszen nem csak a démonnal kell foglalkozniuk – ha ott van egyáltalán – hanem a bajba jutott, kétségbeesett emberrel is.

A szkeptikus persze azt gondolja, hogy az egész csak képzelgés, önszuggesztió – de ha egy másik szuggesztió ezt meg tudja szüntetni, semmi baj. A megszállottság jellegű tünetek másik megközelítési módjánál nem keresnek idegen entitást. Az „Ego State” nevű pszichoterápiás módszer abból a feltevésből indul ki, hogy az ember személyisége részek szerves összhangja révén működik. Erről egyes „részek” leszakadhatnak, és mintegy önállósítva magukat, olyan jelenségeket hozhatnak létre, amelyek az illető számára ártalmasak. Ebben az esetben ugyanúgy meg lehet szólítani őket, mintha idegen lelkek lennének, csak éppen nem a fénybe kell elvezetni őket, hanem megérteni, mit akarnak, és visszaintegrálni őket a személyiség egészébe. Ez éppoly hatásos lehet, mint a szellemtani megoldás. Végső soron mindegy is hogyan, de a baj megszüntethető.

Kövesi Péter
www.spiritualterapia.hu
Brian tracy: maximális teljesítmény

Az alábbi gondolatokért bizonnyal sokan meg akarnak majd kövezni. Ám úgy érzem, hogy az ezotéria és spiritualitás világában szerzett több, mint harminc éves tapasztalatom nem csak hogy feljogosít az alábbi gondolatok közreadására, de hibát követnék el, ha nem tenném meg a tőlem telhetőket a spiritualitásban kevéssé jártasak védelmében.
a szerző

Nem csak az öltözködésben, az autókban, kozmetikai szerekben, de az ezotéria piacán is megjelent a divat fogalma. Piacról van szó, elég kinyitni a lapok hirdetési rovatát, mégpedig túlkínálati piacról, hiszen az érdeklődő (Budapesten legalábbis) legalább száz lehetőség közül választhat, ha egy tanfolyamon kívánja eltölteni a hétvégét. Vannak „lefutott” témák, amelykre akkor is alig ül be valaki, ha a legnagyobb tudású előadó tartja, mig a divatos címekre tódul a közönség. Ha ma valaki könnyen be akar futni, nem kell mást tennie, mint angyal-tanfolyamot hirdetni. Biztos siker lesz, akkor is, ha ő maga is egy héttel ezelőtt ült be először egy ilyenre. Sajnos ismerek ilyen „mestert”. De olyat is, aki idős teológusként sok évtizede tényleg kapcsolatban áll a szellemi világokkal és betéve tudja a téma latin, görög, óhéber irodalmát a Kabbalától Aquinói Szent Tamásig. Talán mondani sem kell, a többség nem rá kíváncsi. De mitől olyan népszerű ez a téma?

Kik is az angyalok?

Minden vallás és szellemi iskola elismeri a test nélküli lények létét, a szellemi hierarchiákat, és bizony sokszor érezzük a jelenlétüket, vagy történnek olyan dolgok, amelyek nem fizikai erők által jönnek létre. A szanszkrit nyelv dévá-nak, fénylőnek nevezi őket, arra utalva, hogy nincs fizikai, csak fény (energia) testük. Az alacsonyabb rendűek a rúpa-dévák, az alakkal rendelkezők, a magasabb szintűek az arúpa-dévák. Nekik nincs formához kötött alakjuk, de bármilyen formát felvehetnek. Bár a déva szót szokták istennek is fordítani, ez könnyen félreérthető, mivel mi mást értünk Isten alatt. A zsidó, keresztény és iszlám világ e lényeket nevezi angyaloknak. Feladatuk a keresztény felfogás szerint a Mindenség rendjének fenntartása, erők uralása és közvetítés Isten és a teremtett világ között. A Kabbala őrizte meg az égi hierarchiák rendjét, amelyet a korrektebb mai iskolák, mint például a teozófusok híven követnek. Mások már csak a „legalsóbb” szintekről, az arkangyalokról és angyalokról tudnak. Az eredeti rendszer a következőképpen festett:

• Metatron a legmagasabb szintű teremtett lény, minden mennyei seregek feje
• A Szeráfok – ők az isteni egység és szeretet szellemei
• A Kerubok – a legmagasabb erő és tudás hordozói
• A Trónállók – az isteni akarat legfelsőbb közvetítői
• Az Uraságok – a bölcsesség szellemei
• A Hatalmasságok – a védelem szellemei
• Az Erők – a mozgás és erő szellemlényei
• Az Arkangyalok – az Isten közvetítői a lenti világ felé, egész világkorszakokat irányító szellemek
• Az Angyalok – közvetlen közvetítők a földi és a magasabb világok között
• és utánuk jön az emberi, állati, növényi és ásványi világ.

A teremtés kezdetén a Teremtővel szembeszálló, lezuhant lázadó lényekből lettek a démonok és az alvilág ördögi lényei. Ezek hierarchiája mintegy tükörképe a fenti világoknak.
A fizikai test nélküli és a testben élő lények a létezés más és más köretit jelentik. Teljesen téves az az elképzelés, hogy aki jó volt földi életében, halála után rögtön angyallá válik – bár olyannal is találkozhattunk, aki már a jelen testében élve angyalnak képzelte magát – amíg be nem utalták a pszichiátriára.
Az angyalok tehát a közvetlen közvetítők az ember és a magasabb szellemi világok között. A hagyomány szerint minden emberi lélek mellett áll egy angyal, hogy a jó úton vezesse – amennyiben az hajlik rá. Sokan úgy tudják, még egy, őrző angyal is van, de van aki még egy harmadik, segítő angyalról is tud – valóságos személyi testőrség! „Angyalok által lesz az ember erős” – mondja a Kabbala is. Ám némi elbizakodottságra vall, ha azt hisszük, Isten egész őrszázadot állított mellénk, akár egy miniszterelnök mellé. Vagy – erre is gondolhatnánk – annyira félresikerültek vagyunk, hogy egy őrző már nem is bír velünk?
Az angyalok a mienknél sokkal tisztább, magasabb rezgésű világban élnek és nehezen viselik el a mi zajos, piszkos, zűrzavaros indulatoktól szennyezett világunkat. Nehezen tudnak ebben a számukra túl sűrű és visszatetsző közegben mozogni, mintha csak nekünk kellene mondjuk mocsárban közlekednünk. Megteszik, ha szükség van rá, de nem engedelmeskednek feltétlenül. Főleg nem az egoista, kényelmi indítékú, vagy másoknak ártó kéréseknek.

Invokáció, evokáció, teurgia

A mágia mindig is szerette volna azokat a kulcsokat birtokolni, amelyekkel engedelmességre kényszeríthetné a magasabb világokat, de ez mindig is hiú ábránd volt. Kényszeríteni az alsóbb világok szellemi lényeit lehet – de veszélyes. A középkor mágusa még tudta, hogy kitől mit lehet kérni, kinek mi az „illetékességi köre”. Erőt, hitet, bátorságot, szeretetet, az angyaloktól lehet kérni, földi dolgokat már kevésbé, kincseket, mások fölötti hatalmat, másnak való ártáshoz segítséget a démonok tudnak adni. A középkori felfogás sajátsága, hogy sokan igykeztek mindkét oldallal jóban lenni. Szerencsére ezt ma másként látjuk, mióta olyan halhatalan műveket írtak a sötét oldallal való elköteleződésről, és annak következményeiről, mint a Faust – vagy akár a Csillagok Háborúja.
A Kabbala azt mondja, hogy az angyalokat csak „félve és remegve” szabad megszólítani. A mai ember ezt úgy értheti, hogy a legnagyobb hittel és tisztelettel. Szent Ágoston, a negyedik-ötödik században élt egyházatya már arra figyelmeztetett, hogy annak, aki nem tiszta lélekkel akarja az angyalokat megidézni, „csaló démonok” fognak jelentkezni. Valóban, ha megkérdezünk valakit, honnan tudja, hogy egy arkangyal szavait tolmácsolja, általában azt mondja, onnan, hogy ő maga mondta, márpedig az angyalok nem hazudnak! Ugyanis sokaknak már a „szimpla” angyal kevés, nekik már arkangyalok kellenek!
Nem tudni, a mai angyal-idézgetők naivitása vagy tudatlansága-e a nagyobb? Illene tudni, hogy az asztrális világ lényei képesek bármilyen formát felvenni, és a ”látókat” is megtéveszteni. Ez csak a megvilágosodottakkal nem fordulhat elő, ők mindig tudják, kivel állnak szemben. Persze itt nem az intenzív hétvégi kurzusokon megvilágosodottakat értem, nem is azokat, akik magukat annak vélik, miközben csak megzavart tudatú tévelygők. Mellesleg: mindenki képes becsukni a szemét és csodás lényeket elképzelni. Sokan pedig elég naívak ahhoz, hogy elhiggyék a tanfolyamon, hogy ekkor már az angyalokat látják. Pedig elegendő lenne a szentek történeteit olvasgatni: egy valódi mennyei lénnyel való találkozás valami olyan elemi erejű, megrázó élmény, amely az illető teljes lényét képes megváltoztatni. Az élmény intenzitása úgy viszonyul az imaginált (képzelt) képekhez, mint az atomvillanás fénye a gyertyalángéhoz. Ha akarná, sem lehetne már többé ugyanaz az ember – és aligha hihetjük, hogy ez történik az angyal-tanfolyamra járók ezreivel minden hétvégén!

Leadbeather, a teozófiai iskola tisztánlátó nagymestere az angyal-mániában az ego trükkjeit látja. Azt mondja, ők nem azért vannak, hogy a saját felelőtlenségünk következményeitől megmentsenek. Segítenek, ha kell, ez a dolguk, de ezzel nem lehet visszaélni. Azt is mondja még, hogy legfeljebb akkor számíthatnánk az angyali világ feltétlen segítségére, ha mi is ugyanolyan szeretettel és gondossággal bánnánk a nálunk elesettebbekkel, gyengébbekkel, embertársainkkal, az állatokkal, a Földdel, mindennel és mindenkivel! Az angyalokat nem lehet átverni szavakkkal, ezoterikus szépelgéssel, könyvekből kiolvasott szólamokkal.
Vajon akik „csicskáztatják” az angyalokat (bocsánat a vulgáris kifejezésért), személyi testőrnek képzelik őket, kikkel állnak kapcsolatban? Gyanítom, ha igazán látnák őket (nem csak imaginálnák csukott szemmel a csodás fénylényeket), inkább menekülnének. Vagy az, aki (az egyik angyalos könyv amerikai szerzője) leírja, hogy neki már a tévét és a mosógépet is az angyalok szokták megjavítani, – vajon kiket hív meg tudtán kívül? Nézzük meg, kik jelenhetnek meg egy ilyen angyal-idézésen:

• természetesen maguk az angyalok;
• elhalt emberi lelkek, ők lehetnek segítő, de ártók, ún. megszállók is;
• az úgynevezett asztrális „lárvák”, ideiglenesen még a köztes létben lévő asztráltestek;
• az asztrális világ autonóm (nem emberi) lényei,
• természetszellemek,
• az alsóbb világok démoni lényei,
• és még ki tudja ki és mi.

A legtöbb embernek vannak nem angyali szintű szellemi segítői is. Van, akinek több is. Ők olyan, valaha testben élt kények, akik az asztrális világból segíteni, inspirálni tudnak bennünket. Több híres spirituális gyógyító nagyképűségnek, hübrisznek tartja, ha valakinek már csak az arkangyalok segítsége kellene.

A pszichológia spiritualitásra nyitott irányzatai szerint az ember a legegyszerűbben a saját személyiségének projektált, kivetített részeivek találkozik, úgy, hogy azok külső intelligenciáknak tűnnek:
– az úgynevezett árnyékkal, személyiségének negatív oldalával. Ezek rossz élmények, könnyű azt hinni, hogy gonosz lelkek, démonok okozzák őket, vagy a megjelenő lények maguk a démonok.
– saját Ego-jával (az átlegember szintjén)
– önön Self- jével, belső énjével a személyi fejlődés magasabb szintjein.
Az utóbbi kettőt nem nehéz angyalokkal összetéveszteni, hiszen jóságosnak, nagynak, mindentudónak érezzük őket. A legtöbb ember az Ego uralma alatt áll, azaz a személyes önérvényesítési törekvései a legfontosabbak – és ez így a természetes. (A populáris ezotéria tudatlanságból az egót összetéveszti az egoizmussal, valami negatív dolognak gondolja, ezért igyekszik megtagadni, illetve legyőzni.) Az is természetes, hogy ilyenkor az „angyal” mindig a saját nagyszerűségéről, kiválasztottságáról győzi meg őket – és ki ne hinne könnyen a szép szavaknak? Az ilyen kommunkiáció tehát nem az angyalokkal, hanem személyiségünk „magasabb” részeivel történik, és természetesen több információt ad, mint amennyit tudunk, hiszen ezek a részeink a létezés magasabb szintjeibe tudnak bepillantani. Self-ünk sokkal többet tud, mint a hétköznapi tudatunk, de temészetesen nem mindentudó vagy mindenható. Ezzel a részünkkel viszont csak később, az önismeret és fejlődés magasabb szintjén tudunk kapcsolatba kerülni.
Sokan azt mondják, az angyal diktál nekik, vezeti a kezüket, úgy válaszol a kérdésekre. Nos, ha kicsit is tájékozottabbak lennének, tudnák, hogy ez a médiumi, vagy úgynevezett automatikus írás módszere, amelyet száz éve a spiritiszták általánosan gyakoroltak. Nagyon sok ember képes megtanulni. De itt sem mondhatunk mást arról, hogy ki is vezeti a médium kezét.
A középkor óta nagyon sokat tudunk az angyalokról. Angyalai vannak az őselemeknek, a planétáknak és zodiákusjegyeknek, az erényeknek, a hét napjainak, és így tovább. Nagyon fontos a hetvenkét „zodiákus-angyal”: az évkörön belül 5-5 fokonként más és más a patrónusa az esztendő napjainak, így értelemszerűen az egyes napok szülötteinek is. A mágikus idéző formulákat valaha pergamenre írták és gondosan ügyeltek arra, hogy csak megfelelő kezekbe kerülhessenek. A könyvnyomtatás lehetővé tette (volna) később ezek tömeges terjesztését, de nyilván jó okuk volt azoknak, akik ezt megtehették volna, hogy ne tegyék. Ma viszont bárki tucatszám vehet ilyen könyveket. Ameddig kultúrtörténeti csemegének tekinti őket, nincs is baj. A probléma ott kezdődhet, amikor „varázsolni” kezd velük.
A klasszikus „szigillumok”, szám- és betűnégyzetek, pecsétek mellett néhány könyvben újonnan „kapott” angyal-szimbólumokat is látni. Némelyikük kusza, torz ákombákom. Márpedig, ha az angyalok a harmónia birodalmát képviselik, hívójelük sem sugározhat diszharmóniát. Ha működnek egyáltalán ezek a jelek, valószínűleg nem az angyalokat szólítják meg.

Van-e „jó” módszer?

A „gyorstalpaló” módszerek sajátossága, hogy kész receptet adnak mindenre. Elég fellapozni a könyv megfelelő oldalát, lejegyzetelni a „tuti” módszert a tanfolyamon és máris jönnek az angyalok az eldugult lefolyót megjavítani. Nos, ez az, ami nem működik, vagy éppenséggel nem azokat hívja, akit szeretnénk. Épp e cikk írása előtti napokban hívott egy ismerős hölgy, hogy nagy baj van. Megtanult a tanfolyamon kommunikálni az angyalával. Kezdetben csupa jó dolgokat kapott tőle. Aztán az „angyal” Közölte, hogy ő Sztravinszkij, a nagy zeneszerző és tanítani fogja. Még ennek is örült. Ezután pedig éjjel-nappal zaklatta, a megszállottság klasszikus tünetei alakultak ki, most pedig már attól fél, hogy angyal helyett egy démon szállta meg. Sajnos korántsen egyedi az ő esete. Sokaknál nincsenek ilyen egyértelmű jelek arra, hogy „rossz számot tárcsáztak”, „mindössze” egy téveszme alakul ki arról, hogy ő az angyalai által több, mint a többi ember, kiválasztott, a fentiek kegyeltje. Aki azzal dicsekszik, hogy „kapom fentről a tanításokat”, nagy valószínűséggel hasonló félreértések rabja. Aki ugyanis elérte azt a szintet, hogy tényleg ilyen üzeneteket kapjon, túl van azon, hogy dicsekedjen vele.
A fogyasztói társadalom szemlélete, hogy minden megvehető, és ez alól a bulvár-ezotéria sem kivétel, ahol a tökéletesség receptjei hétvégi kurzusokon kaphatók: újabban már arhat (szent) vagy avatár (isteni megtestesülés) beavatás is megszerezhető! A jelenlegi, túlértékelt és félreértett angyal kultuszt is ugyanez a szemlélet hozta létre, mint a (nálunk még nem kapható) intelligens hűtőszekrényt, amely érzékeli, ha fogyóban van benne a tej vagy a felvágott, interneten értesíti a kiválasztott áruházat, ahonnan azonnal szállítják az árut, azaz: mindent készen, erőfeszítés nélkül megkapni. A munkát végezze el helyettünk más. Az angyalok még praktikusabbak, ugyanis nekik még fizetni sem kell a szolgáltatásért.

Van-e tehát megbízható módszer? A kérdésre a legjobb válasz az, hogy az angyalokkal való kommunikáció elsősorban nem módszer-, sokkal inkább személyiségfüggő lehetőség. Azaz: csak tiszta lélekkel és tiszta szándékkal, szellemi céllal sikerülhet. Aki képes egyéni céljain felülemelkedve meditatív csendben befelé figyelni, előbb-utóbb megérzi a szellemi világ jelenlétét, meghallja üzenetét. Az élete pedig vissza fogja jelezni, hogy „jó helyről” jött az üzenet. Az élet csődjei viszont azt mutatják, hogy nem az angyalokkal került kapcsolatba.
Aki az európai kultúra lehetőségein belül keres lehetőséget, két útja van. A misztikus szeretet és odaadás, ha nagyon keveseket is, de elvezet az angyalokhoz. Ehhez még módszerek sem kellenek. A legtöbb gyakorlati – és többek által elérhető – segítséget a Kabbala elmélyült megismerésében és alázatos gyakorlásában lehet megtalálni. Félreértés ne essék, világszerte rengeteg keresztény gyakorlója van.
Egyébként ezt az írást is egy angyal diktálta. Temperance, a mértékletesség angyala.

Kövesi Péter

A szükségletek hierarchiája

Abram Maslow, a huszadik század egyik meghatározó amerikai pszichológusa kidolgozott egy olyan elméletet, központi kérdése a motiváció: milyen igények és szükségletek irányítják az emberi tevékenységet. Ezek szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája (szükségleti piramis), amely az alapvető biológiai szükségletektől a komplexebb lelki-szellemi motívumokig terjed.

1. A piramis legalján az alapvető fiziológiai szükségletek szerepelnek: éhség, szomjúság, pihenés, az alapvető létfeltételek megléte. Bár nincs kiemelve, de az önfenntartási ösztöneinken túl a fejfenntartási ösztön, a nemiség is ezen a szinten jelentkezik szükségletként
2. A következő szint a létbiztonság, veszélyektől mentes élet, védelem. Ide tartozik például, hogy fedél legyen a fejünk fölött, vagy behúzódhassunk egy barlangba a hideg, a vadállatok vagy az ellenség elől. Magasabb szinten a család védelme, a munkahely biztossága, az egészséget biztosító életmód, vagy akár a biztosítótársaságoknál kötött biztosítási szerződések is itt jelennek meg. (Zárójelben: meglepve fedeztem fel, mennyire imádják tanítani a szükségleti piramist az MLM hálózatok és a biztosító társaságok menedzserei. Nyilván ama nemes célból, hogy minden reménybeli vásárlójuk döbbenjen rá, mennyire a legalapvetőbb létszükségleteikhez tartozik az ő cégük termékeit minél nagyobb mennyiségben megvásárolni.)
3. A harmadik szint a szeretet és megbecsülés szükséglete, tartozni valahova, elfogadottnak lenni: szülők, család, szeretetteljes, elfogadó kapcsolatok megléte.
4. A következő, negyedik szint a megbecsülés szükséglete: teljesíteni, elnyerni mások megbecsülését, elismerését, esetleg tiszteletét, hírnevet, elismertséget szerezni.
5. Az ötödik szint az úgynevezett kognitív szükségletek szintje: tudás, tanulás, megélt dolgok megértése, megismerése.
   Számos forrás csak öt szintet említ, ahol az ötödik az önmegvalósítás szintje, és itt az önértékelés, önbizalom, eredményesség szerepel. A különbözőség oka, hogy Maslow eredeti, 1954-ben publikált rendszerében még csak ez az öt fokozat szerepelt, de 1970-ben, nem sokkal halála előtt további két szintet nevezett meg.
6. Ezek után következnek: az esztétikai rend, szimmetria, szépség, harmonikus környezet,
7. majd a piramis csúcsán az önmegvalósítás: alkotás, önmagunk kiteljesítése, lehetőségeink valóra váltása szerepel.
8. A rendszert továbbgondoló transzperszonális pszichológusok még egy (vagy több) szintet is felismertek, ide sorolták az ember transzcendencia iránti igényét, ide tartozik a hit, istenkeresés, sőt az ezotéria útján való fejlődés is. gyakran ezt egy újabb, az előzőhöz csúcsával kapcsolódó fölfelé nyitott piramissal ábrázolják.

Korántsem biztos, hogy ezen az egyetlen módon lehet a szükségletek rendszerét felállítani. Ha a hindu paradigma szerinti csakra-rendszert követjük, valamennyi csakrához is rendelhetők követelmények. Cseppet sem lesz meglepő az eredmény, hogy a Maslow-éhoz kísértetiesen hasonló rendszert fogunk kapni, kevés és csekély különbséggel.
Fontos megállapítás, hogy a rangsorban feljebb lévő szükségletek alapvetően akkor elégíthetők ki, ha az alattuk lévők már legalább részben kielégítést nyertek. Ezt a tételt nem nehéz belátni: ahol a fizikai létfeltételek hiányoznak, mint például egy háború-, vagy katasztrófa sújtotta területen, ott aligha fontosak az esztétikai igények.

Vannak persze ritka kivételek. Éhínség vagy bombázás alatt is születhetnek csodálatos alkotások. Hogy miért és kiktől, az remélhetőleg kiderül a továbbiakban. Ahogyan az is, mi történik akkor, ha valaki az alapvető szükségletek kielégítését átugorva akarja az önmegvalósítást kezdeni, a szellemi tökéletességet elérni. Ez utóbbira a jelen ezoterikus mozgalmai szolgáltatnak tanulságos példákat.

Neurotikus szükségletek

Ám a rendszer nem mindig működik tökéletesen. A neurotikus szükségletek akkor jelentkeznek, ha valamelyik alapvető szükséglet kielégítését valami megakadályozta. Sok felnőtt gyermekkora óta hordozza magában ezeket a hiányokat. Mivel a gyermek megtanulta, hogy az igényét normális úton nem tudja kielégíteni, ezért kerülő, torzult módon vagy amennyiben lehetősége nyílik rá, túlzásokba keveredve teszi ezt meg.
Az alapvető fizikai igények szintjén jelentkezhet, hogy amennyiben az egyén (korábbi tapasztalatai alapján) nem biztos abban, hogy mindig lesz elegendő élelme, fél a hiánytól ezért sokkal többet eszik a kelleténél, mintegy magában raktároz a szűkösebb napokra – illetve mindenben hajlamos lesz a többletfogyasztásra, felesleges felhalmozásra. (Talán ezzel magyarázható társadalmi szinten, hogy a volt szocialista és a többi, nemrég még hiánygazdaságban élő országok lakói sokkal hajlamosabbak mennyiségileg többet vásárolni – a multik nagy örömére – mint amennyire valóban szükségük lenne.)
Mivel a gyermek életben maradásának a biztonság is alapfeltétele, gyakran a védettség-érzet hiányzik, vagy sérül. Az ilyen felnőtt fog mindent hat lakattal zárni, és ideális alanya lesz a biztosítási ügynököknek, esetleg az őrző-védő szolgálatoknak. A mértéktelen szerzési, gazdagodási, birtoklási vágy is eredhet a biztonság igényének torzulásából.
A szeretethiányban szenvedők lesznek azok, akik a szeretettel- szeretetért zsarolják a másikat, vagy akiknél ez a hiány agresszióba fordul. A beteges karrieristák, a rangokat, címeket gyűjtők bizonyára nem kaptak elegendő elismerést szüleiktől. A kisebbrendűségi érzést nagyképűséggel, nagyzási mániával kompenzálók is ide tartoznak. A kis törtetőkben és a nagy zsarnokokban bizony egyaránt ott él egy kicsi gyermek, akit nem (vagy nem jól) szerettek, akire nem (vagy nem eléggé) figyeltek, akiket valamiért (testi adottságaik, képességeik, származásuk) miatt kirekesztettek, megaláztak.
Csak éppen azt nem ismerik fel, hogy olyan vágyakat követnek, amelyeket soha nem lehet kielégíteni. Ahogyan Gandhi mondta: „A Föld képes valamennyi földlakót eltartani, de nem képes egyetlen ember kapzsiságát kielégíteni”. A rang- és címkórságban szenvedőnek egyetlen pozíció sem elég magas, a veszteségtől rettegőnek száz lakat sem elegendő. Épp ezért neurotizálják az embert. A buddhista elképzelésekben ők az „éhes szellemek” képviselői, akik soha semmivel nem laknak jól, semmi sem elég nekik. A fogyasztói társadalom tipikus (és annak haszonélvezői számára pedig egyenesen kívánatos) magatartásformák ezek.

Sajátos helyzetben vannak azok, akik mégis spirituális (vagy annak vélt) igényeiket az alapvetőbb igényeik beteljesülése nélkül – sőt gyakran azok helyett – fordulnak vallási vagy ezoterikus csoportokhoz, szektákhoz, egzotikus tanokhoz, irányzatokhoz. Sokan az akol melegével, (gyakran látszólagos) biztonságával pótolják az életükben fel nem ismert biztonsághiányt, a meg nem kapott szeretet, hovátartozás, elismerés érzését. Mágikus technikáktól várnak védelmet, biztonságot, angyaloktól szeretetet és guruktól elismerést. Egy ezoterikus közösségben valaki azzal szeretett volna elismerést kivívni, hogy minden szabad idejét ott töltötte, és erre igen büszke is volt. Amikor a közösség vezetője megkérdezte, hogy valójában mi helyett, vagy mitől is menekül, ezt fölöttébb zokon vette. Ilyen közösségekben gyakoriak a frusztrált, magánéletükben sikertelen, párkapcsolatra képtelen emberek. Tipikus példa volt erre az az (egyébként tehetséges, eredeti szakmájában sikeres) középkorú hölgy, aki eltaszított, szeretetet sohasem kapott gyermekként nőtt fel, soha nem volt képes meghitt érzelmi kapcsolatot kialakítani senkivel. Különböző ezoterikus közösségeket megjárva, angyalok támogatásával „megbizonyosodott” arról, hogy mindennek az az oka, hogy ő már olyan tiszta és emelkedett rezgésszámú lélek, akihez már egyetlen ember sem méltó. Sajnos miközben az angyalokra várt, zártosztályra került. Az esztétikai igények, csakúgy, mint a transzcendencia-vágy is kielégülhetnek az úgynevezett meditációk során. Az „úgynevezett” kitételt azért alkalmaztuk, mert azok a csukott szemű képzelgéseknek, ahol a „meditáló” csodálatos magasabb világokba, magasztos lények körébe képzeli magát, semmi közük a meditációhoz.
Ott, ahol a spiritualitást kellő emberi és lélektani alapok nélkül, technikákra, guruk ígéreteire, beléjük vetett vakhitre alapozzák, ezt fel sem ismerik, inkább üdvözlik a nyájhoz csatlakozókat, megerősítve bennük, hogy a legjobb helyen vannak, minden rendben van velük. Biztosítják őket arról is, hogy ott tudják önmagukat megvalósítani, és a szellemi fejlődésükre is garanciát vállalnak.
Mindezzel nem akarjuk azt mondani, hogy ezek az utak nem jók, csak azt, hogy nem mindenkinek, és nem mindegy, hogy mikor. A követelményeket több úton is meg lehet határozni, ezek egyike, ha a Maslow szükséglet-hierarchia egyes lépcsőfokainak kielégítettségi szintjét vizsgáljuk meg. Egyszerűbben fogalmazva: először a hétköznapi életünkben kell rendet teremteni! Még egyszerűbben: minél magasabb házat akarunk építeni, annál szilárdabb alapokra van szükségünk.

A hierarchia átértékelődik

De mi a helyzet, ha az alapfokú szükségletek (legalábbis nagy részben) kielégíttettek, és az illető már valóban a szellemi önmegvalósítás és transzcendencia szintjén jár? Mi történik az alacsonyabb szintű igényekkel? Fontosságukat vesztik? Véleményünk szerint nem, csupán átértékelődnek és a kielégítésük igénye, módja változik. A környezet ezt nem mindig tolerálja, az illetőt enyhébb esetben is különcnek, magának való csodabogárnak nézik.
Az „önmegvalósító” emberek jellemzői Maslow szerint:

• A valóságot gyakorlatiasan észlelik, és jól tűrik a bizonytalanságot.
• Olyannak fogadják el magukat és másokat, amilyenek. Magas szintű önismerettel rendelkeznek és visszavonják a projekcióikat.
• Spontán módon gondolkodnak és viselkednek.
• Inkábba a problémákra, mint önmagukra összpontosítanak.
• Jó humorérzékük van.
• Kreatívak.
• Törődnek az emberiség jóllétével.
• Mélyen átélik az élet alapélményeit.
• Erős és mély kapcsolatokat alakítanak ki inkább kevés, mint sok emberrel.

Mint látjuk, nem különleges képességekről van szó, nem arról, hogy levitálni tudnak vagy angyalokkal társalkodnak. Bár a legkülönfélébb, az átlag-emberi képességeket meghaladó kvalitásaik lehetnek, ezeket nem célnak, legfeljebb eszköznek tekintik. A megvilágosodott embert arról lehet felismerni, hogy nem lehet felismerni – mondhatnánk.
A követezőkben azt fogjuk fokról-fokra megvizsgálni, miként változhatnak a szükségleti piramis szintjei az előzőek értelmében:

1. Természetesen továbbra is szükség van az alapvető fizikai-fiziológiai szükségletek kielégítésére. Ezek is célból eszközzé válnak. Az önmegvalósított ember sokkal jobban bírja a nélkülözést, hiányt. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül aszkétává kell lennie, inkább fordítva igaz: a spirituálisan elkötelezett ember számára nem olyan szenvedés például böjtölni, mint aki az evést tartja léte legfontosabb dolgának. A Bibliával élve: „Nem csak kenyérrel él az ember…”
2. A biztonságot nem kívül keresi, hanem önmagában, illetve szellemiekben találja meg. Ez az a sokat emlegetett Ősbizalom, amelyről a Hegyi Beszéd szól: „Ne aggódjatok, hogy mit egyetek, vagy mibe öltözzetek… Ne aggodalmaskodjatok a holnapi nap miatt…” Az ősbizalom a világ rendjében, gondviselésben, dharmában, emberi jóságban való szilárd bizonyosság, amely a véletleneket is kizárja.
3. A szeretet felértékelődik, de inkább az adás igénye, mint a kapás követelése. Ez a szeretet Pál-apostol-i szintje, a feltétel nélküli szeretet felé való haladás. Magában foglalja a buddhista nem-ragaszkodást is, ami a szeretetet adok-kapok szinten megélők számára elképzelhetetlen. Mindenféle közösség, a családtól a szellemi közösségig továbbra is fontos, de más tartalommal töltődik meg.
4. A megbecsülés elsősorban önbecslést, pozitív önértékelést jelent. Ő nagyobb tisztelettel van mások iránt, de egyre kevéssé motiválja, hogy tiszteljék, és hírnevet szerezzen. Autonóm személyiség, aki nem függ mások véleményétől. Megvalósítja a „Bhagavad Gítá” eszményét: „Mondj le a cselekedetek jutalmáról!”
5. A kognitív szint is átalakul: nem a megszerzett tudás mennyisége, hanem annak megélése, megvalósítása, a Hamvas Béla-i „realizáció” lesz a fontos. „Mert nem a tudás által elégül ki a lélek, hanem ha a dolgokat belülről szemlélheti és ízlelheti” – mondotta Loyolai Szent Ignác a „Lelkigyakorlatok”-ban. A tudásvágy a teljesség tudására, a gnosis-ra, vidjá-ra irányul.
6. Az esztétikai szükségletek tudatosul célja a „Harmonia Mundi” vagy „Harmonia Coelistis” megvalósítása a földön. A rend nem a dolgok földi tetszetőssége, hanem azok örök rendje. Hamvas szerint a „praegzisztens rend”, a Rend ideája.
7. Az önmegvalósítás szintjéről igen keveset mondhatunk, hiszen az, hogy a szükségletek transzformációja megtörténhessen, feltételezi a megvalósított „ön-aktualizációt”, ahogyan Jung nevezte. Semmiképpen sem az Ego szintjén álló önmegvalósítók törekvéseiről van itt szó, amelyekkel a világ és önmaguk számára adnak-kapnak bizonyságot saját értékeikről.
8. A transzcendencia igénye, keresése mint megélt transzcendens tapasztalás jelenik meg – sőt mint önmaga és a világ megtapasztalásának egyetlen reális módja. A „színről-színre” látás a „tükör által homályosan” után. De erről éppoly nehéz beszélni annak, aki ezt még nem élte meg, mint a vaknak elmagyarázni a szivárvány színeit.

(Gaia és a pszichoszomatika)

Talán nincs hely a világon, ahol a Földet ne tisztelték volna anyaként, istennőként, hatalmas szellemként.. Élőlényként, akinek legfőbb jellemzője a végtelen termékenység. A megszemélyesítés kézenfekvő, hiszen a Föld adja az életet: befogadja a magot, életre kelti, megszüli, saját magából táplálja, neveli óvja. Eleink mind tudták, hogy valamennyien a Föld-anya és az Ég-atya gyermekei vagyunk, mert az mag-erő, ami éltet, az égből származik, de csak a földben foganhat meg. Ez a Yin és a Yang dialektikája, sok tízezer évvel azelőtt, hogy ezt bárki is filozófiába fogalmazta volna. Ilyen földi élet minden rajta élő számára, akinek még szeme van a lényeg meglátására. Ünnepekkel, áldozatokkal igyekeztek a Föld szellemét megnyerni, hogy megfoganjon a mag, gyorsan növekedjen és bőséges legyen a termés, az erdőkben a vad, a vizekben a hal szaporodjon. Őseinknek épp a Föld, a termékenység kultusza adta a „mintát” a matriarchátus, az anyajogú társadalom kialakításához. Itt valőban az élet volt a legfőbb érték, és az, aki megszüli, táplálja, neveli. És mivel a nemzetségeket a legidősebb matrónák vezették, lehet, hogy megtépték olykor egymás haját, de a háborúzás nemes férfiúi szenvedélye minden bizonnyal nem volt még feltalálva.

Aztán leáldozott az asszonyuralom kora, és az ember már nem csak ösztöneivel, de értelmével is tudta, tisztelet illeti a Föld – istennőt, hiszen tőle függ az életünk, és mindig meg kell adni a neki járó áldozatot is. Így tisztelték az ókori görögök és rómaiak Gaia (Gea) istennőt.
A középkor embere már az egy istent imádta, de együtt élt a Földdel, megköszönte a termését, és mint a Mindenható kifürkészhetetlen, de igazságos büntetését fogadta az éhinséget és a járványokat, anélkül, hogy mélyebb vagy reálisabb indokukat kereste volna.

Az újkori ember már inkább figyel a tudósokra, mint a legendákra és megtanulja, hogy az a gömb, amin élünk, nem más, mint holt anyag, ami a kozmikus porból sűrűsödött össze és folyamatosan hűlő kérgén évmilliók alatt kialakul az anyag legbonyolultabb, önfenntartó formája, az élet. A Föld talajjá és nyersanyaggá, geológiai és geográfiai stúdiummá válik. Fel lehet fedezni a hiányosságait és gondolkodni, hogy lehet többet kibányászni, termeltetni, elvenni tőle jólétünk, kényelmünk fokozására. Már nem elegendőek a természet adta anyagok, a kémia újakat tud alkotni a Föld elemeiből: műanyagot, betont, hasadóanyagokat. Hegyeket bont el, völgyeket tölt fel, ha útjában vannak, gátakat vet a folyóknak, sőt akár meg is fordítja az irányukat.

Ahhoz, hogy ez a szemlélet megváltozzon, paradox módon épp a tudomány kellett: az űrkutatás, az, hogy gondolatban és ténylegesen eltávolodva tőle, a világűrből tudjuk nézni. A kompjuterekkel immár modellezni lehet a bioszféra fontosabb folyamatait és azok összefüggését. Univerzális összefüggések tárultak fel, a kvantummechanika, informatika, mezőelméletek egy olyan világképet alkottak, ahol minden mindennel összefügg, holografikusan leképezi, tartalmazza a rész az egészet és az egész a részeket. Hermes Trismegistostól elérkeztünk Hermes Trismegistosig, megtett a tudomány egy kört, egy emelkedőt a fejlődés spirálján. A régi – új paradigma: amint fent, úgy lent.

James Lovelock angol tudós merte több, mint két évezred múltán kijelenteni, hogy a bolygó, amin élünk, nem holt sárgolyó, hanem intelligens – sőt szuperintelligens – élő lény. Ez a Gaia – elmélet. Az elmúlt néhány millió évben a kozmikus környezeti hatások (pl. napsugárzás) jelentősen változtak, míg a földi környezeti álllandók (hőmérséklet, páratartalom, légkör összetétele stb.) lényegében azonosak maradtak. Néhány fokos hőmérséklet emelkedés például katasztrofális elsivatagosodást, kontinensek víz alá kerülését okozná. A légköri oxigén pár százalékos változása az élővilág fulladását vagy tűzhalálát jelentené, a tengerek sókoncentrációjánnak változása a tengeri életet pusztítaná el. Mivel minden mindennel összefügg, bármilyen véletlen változás leállíthatatlan láncreakciókhoz vezetne. Egy ilyen végtelenül soktényezős rendszer összehangolása nem működhet automatikusan, fizikai-kémiai reakciók által. A Föld folyamatosan érzékeli a változásokat és a legmegfelelőbb módon avatkozik be. Rengeteget köszönhetünk például az óceánokban élő egysejtűek anyagcseréjének. Ki mondja meg nekik, hogy szaporodjanak jobban, ha több metán kell éppen a légkörbe – mert például ez történik ilyenkor. A szárazföldek mikroorganizmusai, növény-és állatvilága ugyanilyen szabályzó rendszert alkotnak. Megállapították azt is, hogy az élőlények törzsfejlődését sem a spontán mutációk, hanem valamiféle „terv” irányítja (László Ervin). Az egész azt mutatja, hogy a Föld képes a homeosztázis, az állandó állapot fenntartására, erre pedig csak az élő szervezet alkalmas. A Földnek tudata van! Ezt a hívő a Gondviseléssel azonosítja, a tudós pedig egy információs- vagy tudati mezőt tételez fel, ahol a méh, vagy hangyacsaládhoz hasonlóan az egész tudata az egyedek tudatmezejéből áll össze, ugyanakkor minőségileg több, mint a részek összege. Valószínű, hogy Gaia istennő „része” a teljes bioszféra, de legalábbis szimbiózisban él vele, mint például az ember a baktériumflórájával.

Nem csak egy élő lény felszínén élünk tehát, de valami módon részei is vagyunk annak, bármennyire is különállónak érezzük magunkat. Épp ez a különállóság-illúzió vezetett a jelenkor ökológiai problémáihoz. Nem túl szép dolog, ha a vendég kirabolja a házigazdát, a gyermek megmérgezi az anyját, mi pedig ezt tesszük. Daniel Quinn Izmael című könyvében egy beszélő, bölcs gorilla az élőlényeket „meghagyókra” és „elvevőkre” osztja. A meghagyó annyi élelmet (ásványt, energiát stb.) vesz el, amennyi neki és a tőle függőknek szükséges, amennyi elég az újratermeléshez. A civilizált emberiség az elvevők fajtájából való, aki az összes gyümölcsöt leszedi a fáról, akár kell neki, akár nem, pusztán azért, nehogy másé legyen, sőt el is pusztítja, ha kellő hasznot nem húzhat belőle. Sajátjának tekinti a természetet, azt hiszi, birtokolhatja a hegyet, erdőt, tengert. A meghagyónak nincs ilyen illúziója. Az ausztráliai bennszülött igy beszél: A fehér ember azt hiszi, övé lehet a hegy, ami százezer évvel előtte is ott állt, és a halála után százezer évvel is ott fog állni. Hogy lehetne az övé? Mi tartozunk hozzá, akik itt élünk és nem ő mihozzánk (Részlet a Krokodil Dundee c. filmből.)
Abból a tévképzetből kiindulva, hogy a fejlődés egyet jelent az egyre kényelmesebb élettel, annak végtermékeivel szennyezzük földünket. Nem csak az a napi negyven tonna (!) kutyapiszok a végtermék, amit kedvenc négylábúink a fővárosi flaszteron hagynak, de az a betontörmelék, a kólás és üdítős doboz, az elhasznált elem, a kipufogógáz, a nitrát a vízben, a sav az esőben, a tenger alá süllyesztett vagy a világűrbe kilőtt atomhulladék – és folytathatnánk a sort. Amellett, amit Gaiával-magunkkal teszünk, elfeledkezünk egy fontos biológiai tényről: egy populáció nem akkor pusztul ki, amikor a legnehezebb a sorsa. Ellenkezőleg, ettől csak életerősebb lesz. Akkor támadnak leküzdhetetlen járványok, degenerálódás, amikor a legoptimálisabbnak látszanak az életkörülmények. Ahogy a népi bölcsesség mondja: a kutya is akkor vész meg, amikor a legjobban megy a dolga. Miért gondolnánk, hogy az ember kivétel? Így bukott el az eltunyult római birodalom. Vajon ez nem Gaia műve volt, ahogyan a túlnépesedést helyrebillentő járványok és háborúk is?

Igy jutunk el addig a gondolatig, hogy egészségünk sem független a Föld egészségétől, a környezet védelmétől sem. Ezt addig a szintig mindenki érti, hogy a környezetbe jutó mérgező anyagokat okolja a megbetegedésekért, ám ez csak a felszín, és amíg „csak” más beteg, ez édeskevés a változtatáshoz, kiváltképp, ha az anyagi áldozattal is jár. A ma emberének már az sem jut eszébe, hogy a betegség, degeneráció lehet – az előzőek szerint – a kényelmes élet ára. Ássunk most még mélyebbre! A pszichoszomatikus szemlélet, ötvözve a humanisztikus pszichológiával, megtanított a betegségeket jelzésként, tanulási folyamatként, végső soron a fejlődés segítőiként értelmezni. Ezt általában az egyéni élet keretein belül értelmezzük. Ha sok embert érint a betegség, feltételezzük, hogy mindnek hasonló problémái vannak. Ez általában igaz is, de az egyéni szinten túl ilyenkor globális értelmezésre is szükség van és ez új jelentéstartalmakat is hordozhat.

A Gaia-elmélet számos tanulságot kínál a természetgyógyászat számára is. Ismerjük és tudatosan alkalmazzuk azokat a terápiákat, amelyek a szervezet öntisztító – önregeneráló folyamatait hivatottak segíteni. Böjtölünk, méregtelenítünk és tudomásul vesszük, hogy a cél érdekében ez áldozatolat követel és kellemetlenségekkel jár. De vajon a Föld nem megteheti ugyanezt? Nem ezt érzékeljük mi betegségnek? Ha a mi szervezetünk igyekszik kiiktatni a rosszindulatú mikroorganizmusokat, nem teheti-e ugyanazt a föld, hiszen hozzá képest mikroorganizmusok (még hozzá olykor igen rosszindulatúak) lehetünk? Valószínűleg a streptococcus, vagy a pseudomonas is igen rossz néven veszi, ha ki akarjuk űzni a szervezetből.Talán nem lehetetlen, hogy ami az egyiknek tisztulás, betegség a másiknak?

Megkísérelhetjük a pszichoszomatikát bolygó-méretben értelmezni. Ez nem mond ellent az egyénre vonatkozó megállapításoknak, hanem egy magasabb szinttel gazdagítja azokat. A Föld-anya a Teremtő akaratát is közvetítheti számunkra. Thorwald Dethlefsen például a rák értelmezését gazdagítja ilyen árnyalatokkal. Gaia tükröt tart az embernek: őrült fogyasztási, terjeszkedési mániánkban (ezt mi fejlődésnek hívjuk) ugyanúgy eljük fel, pusztitjuk el a környezetünket, ahogyan a rákos sejt az övét. Mindkettőnek egy a vége: a fenntartó anyaorganizmus élete kerül végveszélybe. A rákos sejtnek nincs esze, hogy belássa, öngyilkosság, amit tesz, hiszen úgysem éli túl a beteget, ezért nekünk kell úgy gondolkodjunk, hogy ne legyen erre esélye. Az embernek, ésszel megáldott lény lévén látnia kellene, mi lesz a technikai civilizáció, a fogyasztói társadalom jelen szemléletének következménye. És ha mégsem venné észre, figyelmeztetni kell. Gaia nem ír levelet, analógiákkal, példázatokkal tanít, mindaddig, amíg észbe nem kapunk. Hogy addig milliók halnak meg? Földanyánk nem érzeleg, meghozza a fájó áldozatokat is a teljes élővilág érdekében. Bár azt látjuk, a rák nem válogat, mindkét nemből és minden korosztályból szedi az áldozatait, azt azért észre kell vennünk, hogy mégsem az Amazonas menti indiánoknál arat, hanem ott, ahol a legjobban veszélyeztetik a Földet. Ennek nem, hogy nem mondanak ellent, sőt erősítik azok a tények, hogy e területeket miféle rákkeltő (annak vélt, vagy most éppen úgy működő) anyagokkal szennyezzük.

Pár éve kezdődött az ózonlyuk-hisztéria. Többen rámutattak azóta )például Szőke Lajos), hogy ez is sokkal inkább figyelmeztetés mint ránk zúduló csapás, tehát értelme, haszna van. Az, hogy mi hoztuk létre, nem mond ellent annak, hogy Gaia üzenjen általa. Mi is az ózonlyuk? Nyílás a Föld védőburkán, auráján, amin át mindkét irányban megindulhat az áramlás. Beengedi az UV sugarakat, amelyektől rettegünk, mert leégünk, bőrrákot kapunk. (Természetgyógyászok szerint csak az, akinek a bőre alatt is méreg van.) Az UV sugárzást ugyanakkor mi is használjuk, például fertőtlenítésre. Lehet, hogy a Föld is fertőtleníti magát?

A lyuk ugyanakkor arra is lehetőséget ad, hogy az a sok aurikus szenny, miazma eltávozhasson, amit mi állítottunk elő az utóbbi századokban. Legújabb jelentések alapján azonban arra is van reményünk, hogy a Föld be tudja foltozni a lyukat. Ha hagyjuk…
Valószínűleg sokkal nehezebb dolga van azokkal a sebekkel, amiket az atomrobbantásokkal ütünk a Föld auráján. Távol áll jelen témánktól az UFO-kutatás, de ide kívánkozik az a megfigyelésük, hogy állítólag a hiroshimai robbanás óta tudnak a Földre jönni rossz szándékú látogatók. (Valóban érdekes, hogy jóindulatú idegenekről a Védák kora óta vannak utalások, míg az ellenkezőjéről csak az utóbbi időben hallani.)

Hasonlókat lehetne elmondani a földsugárzásról is. Sejtjük, nem más, mint a Föld természetes energiakeringése, és ha ártalmasnak találjuk, aligha a Föld a hibás benne.

Úgy tűnik, érdeke Gaiának, hogy a rajta-vele együtt élő lények boldogan éljenek és szaporodjanak, hiszen sorsunk össze van kötve. Ha a szaporodás kerül veszélybe, ismét felemeli a szavát és üzen. Az első üzenet a nőgyógyászati betegségekben szólalt meg, amelyeket fizikai szinten magunk teremtettünk az emancipáció kierőszakolásával, és amelyek az anyajogú társadalomban ismeretlenek lehettek, mint ahogy a törzsi szervezetben élő népeknél még menstuációs rendellenességek sem nagyon fordulnak elő. Az üzenet: hagyjátok a nőket nőnek lenni! Ha a férfi vonakodik vállalni amit a természet rá osztott, vagy az egész szexualitás – nemzés tolódik természetellenes irányba és a másik nem adta, (és másféle) kiteljesedést szolgáló örömöket vegyi anyagok bódulata veszi át, megjelenik például az AIDS. A kutatók máig sem tudják, honnan ered: afrikai majmoktól, biológiai fegyvereket kutató titkos laboratóriumokból, van aki szerint a droghasználat következménye, de egyre világosabb lesz, hogy a rákhoz hasonlóan ez is életmód-betegség, ha úgy tetszik, Gaia üzenete.

Hasonló módon lehetne végigmenni korunk népbetegségein és élenjáró halálozási okain. A szív- és keringési bajok például egyértelműen egy elüzletiesedő, érzelmileg sivárodó , bal-agyféltekés gondolkodású emberiséghez szólnak, arról, hogy használjuk arra e szervünket, amire való: szeressünk…

A konfliktuskezelés kudarcairól, az agresszióról és toleranciáról szólnak az allergiák, és nem véletlen, hogy ennek egyik médiuma, a főbűnösnek kikiáltott parlagfű egyre virulensebben terjed. Hiába húzgáljuk ki, mindaddig visszanő, amíg meg nem értjük a figyelmezetését. Vajon honnan tudja szegény, hogy a világ melyik részén kell éppen elszaporodnia?

Földanyánk természetesen nem csak dorgálni, segíteni is akar és erre is éppen a növényvilág a példa. Ha nem kell a fekélyes részt kivágni, megpróbálja meggyógyítani. Az apokrif (és sokat vitatott) János békeevangélium szerint a Föld mindenütt megtermi (amíg tönkre nem tesszük), amire a rajta élő embernek és állatnak akkor és ott szüksége van. Ugyanígy megtermi a betegségeire való gyógynövényeket is. Az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb felfedezése (Béky László tette közzé), hogy az a növény terem bővebben, amire nagyobb szükség van. Sőt. a növénytársulásokat is a szükséglet irányítja. Most évek óta nálunk az orbáncfű van terjedőben, a depresszió ellenszere. Tudjuk, nem véletlenül…

Tudjuk, egy kozmikus méretű korszakváltás részesei vagyunk. Globális szelekció folyik, ki lesz a túlélő, ki lépheti át az új korszak küszöbét és kit kell kiiktatni mint veszélyes kórokozót. Ez lehet a sok-sok világvége-jóslat mögött. Lesz (sőt van) világvége, de nem mindenkinek. Hol keresnénk a gyógyszert másutt, mint a természetben? Irreális ábránd meggyógyítani az embert Gaia ellenében, esélytelen a természetgyógyászat hosszú távú művelése Gaia gyógyítása nélkül. Ebben elsősorban nem a ténylegesen elért változás számít, inkább az, mit teszünk érte. Ha az egyes emberen tudunk is segíteni a rákban és más nyavalyákban, egy új, teljességben gondolkodó paradigma fogja minden bizonnyal jelenteni a kompjuteres biokémiai, műtéti és radiológiai módszerek helyett a globális prevenciót és terápiát.

Kövesi Péter

Örömmel tájékozatom régi és új olvasóimat, hogy elkészült új regényem, a „Szent László táltosa”, amely bizonyára örömöt fog szerezni „A Pilis-összeesküvés” és a „Vaskorona” kedvelőinek, hiszen azok történéseinek korai előzménye. A történet Szent László királyról és a táltosságról szól, az előző két könyvből ismert hajdanvolt táltos, Bacsa elbeszélésében – természetesen ehhez illő stílusban.
A könyvet a debreceni Unicornis Alapítvány adja ki, A borítót Makoldi Sándor „Szent László legenda” című festményének felhasználásával Papp Norbert tervezte, a tördelés Tímár László munkája, a könyv pedig a debreceni Kinizsi Nyomdában készült. Formátuma A5, terjedelme 304 oldal.
Jelenleg a terjesztés, a boltokba való eljuttatás megszervezése folyik.
A könyv fogyasztói ára a bolti 2990 Ft. helyett közvetlenül megrendelve: 2.500 Ft. (plusz 800 Ft. postaköltség)
Megrendelhető közvetlenül az Unicornis Alapítványnál is (Debrecen, Zoltai Lajos u. 22.), telefon: 70/2580551, e-mail: unicorniskiado@gmail.com; szabolcsi.eva@gmail.hu.
Az első ötven megrendelő ajándékba megkapja a „Szent az élet” című, Bálint Ildikó által megzenésített verseimet tartalmazó CD-t!

Mi is a hipnózis? Okkultizmus, cirkuszi mutatvány vagy gyógyítás? Ki végezhet hipnózist? Kellenek-e különleges képességek hozzá? Ki hipnotizálható, és ki nem? Veszélyes lehet-ea hipnózis? Biztos-e hogy vissza lehet jönni belőle? Rákényszeríthető-e az alany olyasmire, amit ébren nem tenne meg? MIlyen betegségeket és problémákat lehet hipnózissal gyógyítani, megszüntetni?
Parajelenségek és a hipnózis…
Az előadás szeretné megszüntetni a hipnózissal kapcsolatos tévhiteket és félelmeket.
Az előadás 2005. március 27-én hangzott el Debrecenben, az Ifjúsági Házban.

A sámánizmus évezredek óta használ olyan módszereket, amelyeket – modernn lélektani alapokon – ma is felhasználhatunk testi és leki problémák gyógyítására. Amit ők „lélekvesztésnek” neveztek, azt ma transzban, az ún. „Ego State” módszerével hatékonyan tudjuk kezelni.
Az előadás 2014. október 11-én hangzott el Debrecenben, az Életreform Egyesület „A test és lélek egészsége” című konferencián, a Szent József Gimnáziumban.

Az itt látható videó október 3-án készült egy debreceni előadásomon. A vetítés miatt én éppen nem látszom, de talán nem baj, mert a képek a fontosak. Ajánom mindenkinek, aki a különleges, megfejtetlen őstörténeti-történelmi-kultúrtörténeti rejtélyeket szereti.
A bemutatott leleteknek könyvtárnyi irodalma van, persze nem az egyetemi tananyagokban. Nyugodtan lehet szkeptikusnek lenni, hiszen csalások, hamisítványok voltak, vannak, lesznek, de ahogy Egely György mondta egyszer, hogyha egy bűvész tojik a színpadon egy tojást, az nem jelenti azt, hogy minden tyúk csaló!
Igen, lehetnek szenzációvadász Photoshop-trükkök, hisze egyikünk sem látta saját szemével a bemutatott tárgyak mindegyikét, így én sem. Némelyik, bevallom, számomra is elég hihetetlen. Az Ica-i kőlelet egyes darabjait viszont a saját kezemben is tarthattam.
Nem a „tutit” akarom megmondani a bemutatott dolgokról, hanem elsősegíteni, hogy ki-ki a saját véleményét alakítsa ki.

Az Ünnepi Könvhét alkalmából Kovács Zsolt újságíró beszélget a szerzővel 2014. június 15-én, Debrecenben. A felvételen hallható zaj (szélzaj?) miatt elnézést kérünk.

A képek „A Pilis-összeesküvés” című regény helyszíneit és fontosabb „szereplőit” mutatja be.
A könyvet a Tarandus Kiadó adta ki.
Tekintsd meg a folytatás, „A vaskorona” képeit is!