Depresszió: mindenki másképp csinálja
A depresszió népbetegség, így tudjuk. De vajon valóban mindenki depressziós-e, akit annak tartja magát vagy ilyen diagnózist állítanak fel róla, és vajon tényleg, minden esetben betegség-e, ami ellen küzdeni kell? Netán egyfajta divat, „úri hóbort”, ami felmentést ad a nemszeretem dolgok alól?
Az elidegenedés kora
A XVIII. – XIX. század pesszimizmusra hajló filozófusai Hegeltől kezdve Kierkegaardig és Nietzschéig, a huszadik századi Heideggerig és Sartre-ig, sőt a mai gondolkodók is sokszor és sokféle módon megfogalmazzák ezt a folyamatot. A modern (értsd az ipari társadalmak elejétől kezdődő) társadalmakban az ember fokozatosan eltávolodik a természettől, a nagyüzemi termelésben és az improduktív, adminisztratív tevékenységekben a munkától, a kényszerből létrejött formális közösségekben az igazi, emberi értékekre alapuló kapcsolatoktól. Az ateizmusban és a kiüresedett formává vált „szalon-kereszténységben” (Kierkegaard) a valódi hittől, az életforma változásával elidegenedik a családtól, gyökértelenné válik, a folyamatos megfelelés kényszerében pedig, önmaga feladásával, még magamagától is. A huszadik század művészetében is kulcskérdés az elidegenedés, elmagányosodás, amelynek új kifejezési formák, stílusok létrejöttét is köszönhetjük. Ez az életérzés jellemzi azt az egzisztenciális válságot, amely a modern kor egyéni és társadalmi deficitjeit, elmagányosodását és interperszonális konfliktusait hordozza.
A szocializmusban ez a folyamat – a hivatalos véleményekkel szemben – nemhogy megszűnt volna, de a társadalmi szintre emelt hazugságok és hamis ideák révén egyre mélyült. A mai fogyasztói társadalom fő célja a birtoklás, ezért uniformizálni szeretné az egyént, ugyanakkor a hagyományos közösségek magtartó erejének fellazításával atomizálja a társadalmat. G.H.Mead amerikai filozófus, szociológus és pszichológus a huszadik század elején – talán nem teljesen alaptalanul – a társadalmi folyamatokat teszi az egyén számos problémájáért felelőssé. Bizonyos körülmények között énünk, identitásunk, megküzdő képességünk különösen gyengévé, törékennyé válhat, és ennek megfelelően reagál a külvilág történéseire. Például úgy, hogy mint egy „csigaházba”, a depresszióba menekülünk.
A depresszió ugyanakkor ismeretlen a törzsi társadalmakban, a hagyományos paraszti életközösségekben, ahol az emberek szorosan egymásra vannak utalva. A közösség megtartó erő, olyannyira, hogy alig képzelhető el az élet nélküle. A modern világ viszont megteremtette a kellő kényelmet és jólétet ahhoz, hogy enélkül is boldogulni tudjunk – vagy legalábbis, hogy ezt hihessük. Nincs depresszió a háborús övezetekben, ahogyan nem volt a nagy világégések idején sem, ahol az egymásra utaltságon túl, az életösztön, a túlélés vágya sem engedte az embert tehetetlenné válni, önmagába zuhanni.
Nyilvánvalóan hiba lenne minden depresszióért a társadalmi hatásokat okolni. Ez többnyire csak a háttér. A táptalaj, amelyen a feldolgozatlan traumák, veszteségek, egzisztenciális válságok, a megöregedés, nyugdíjba vonulás, és a vele járó mellőzöttség érzése, elmagányosodás, bizonyos személyiségjegyek, például az alacsony önértékelés, önállótlanság, kritikus és önkritikus hajlam, pesszimizmus, a stressz kezelésének nehézsége, a nem megfelelő életritmus, terhesség vagy gyermekágy, alkohol- és droghasználat, sőt egyes betegségek, és talán örökletes tényezők is szerepet kapnak. Stanislaw Grof, a világhírű cseh- amerikai pszichiáter szerint pedig már a születés traumái (elakadás a szülőcsatornában, a magzat kilátástalan helyzete) is alapja lehet a későbbi depressziónak.
Sokakat meglep a depresszió gyakorisága a sztárok és celebek között. Gazdagnak, híresnek és szépnek lenni, pláne ezt folyamatosan fenntartani és csúcson maradni bizony nem könnyű dolog. Mindenki a tökéletességet várja tőlük – legalábbis kifelé ezt kell mutatniuk, holott ugyanolyan magánéleti problémákkal küzdhetnek, mint bárki más. De depressziót válthat ki a hirtelen jött népszerűség, a túl nagy siker is: mikor már minden álmuk, céljuk megvalósult, sokan nem tudják, miért kéne tovább küzdeniük. A hírességek drogos és alkoholos botrányai, öngyilkosságai mögött ezek a nem eléggé érett személyiségekre nehezedő terhek állnak.
A szezonális – és múlandó – depresszióhoz elegendő lehet a téli fényhiány is. Az ún. reaktív depresszió pedig – gyász esetében, válságokat és súlyos traumákat követően – egyenesen hasznos is lehet: amikor időt kapunk arra, hogy befelé fordulva gondolkodjunk magunkról, az életünkről, a problémás helyzeteinkről, fontos dolgainkról, és lényeges döntéseink születhetnek. Megerősödött és teherbíróbb személyiséggel, átértékelt és letisztult gondolatokkal, új értékrenddel és elhatározásokkal tudjuk folytatni az életünket. Persze jó, ha ehhez segítséget is kapunk egy hozzáértő terapeutától.
Egyéni változatok és megoldások
A fentiek szerint, bár a tünetek azonosak lehetnek, minden depresszió más és más, mert más és más személyiségű embernél, más és más okok állnak mögöttük. Ezért csak tüneti megoldást hozhat az a fél tucatnyi gyógyszerfajta, amit ilyenkor a betegeknek rendelni szoktak. Gyógyszerre szükség lehet a legsúlyosabb tünetek enyhítésére, ahhoz, hogy a beteg a terápia számára nyitott legyen, de utána egyéni, személyiség- és problémaközpontú megközelítés szükséges.
Az asztrológia rendszerében például a tüzes jegyben született, Kos, Oroszlán és Nyilas emberek (amennyiben az alap-tulajdonságaikat más hatások nem írják felül), ritkán ülnek depressziós tünetekkel a rendelők várótermeiben. Folyamatos aktivitásuk mellett nekik „nincs idejük” ilyen problémákra, dühösek magukra, ha nem teljesítenek a megszokott színvonalon, és hajlamosak elbagatellizálni a problémákat. Ritkán jutnak el az összeomlásig, de akkor nagyon mélyre tudnak zuhanni. A levegős jegyűek (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) sem veszik túl komolyan a problémáikat. Hajlamosak halogatni, racionalizálni, bagatellizálni azokat. Nehezebb helyzetben vannak a föld- és víz eleműek. Az előbbiek (Bika, Szűz, Bak) hajlamosabbak az aggodalmaskodásra, és akkor kerülnek nehéz helyzetbe, ha kicsúszik a biztosnak hitt talaj a lábuk alól. Utóbbiak (Rák, Skorpió, Halak) az érzelmi sérüléseket viselik nehezen. Különböző módon reagálnak, például a Skorpió visszatámad, de a hipochondriára eleve hajlamos Halak-ember hajlamos nagyon önmaga alá kerülni.
Természetesen a fejlett személyiségű, nagyobb én-erejű emberek könnyebben megbirkóznak a másokat befelé fordulásra, depresszióra hajlamosító körülményekkel. Lehangolt, melankolikus, kedvetlen, érdeklődés-és motivációhiányos időszakai mindenkinek vannak, de ezek nem tartanak sokáig és a klinikai tünetek sem jelennek meg. (Más kérdés, hogy a köznyelvben ilyenkor is használják a „depi” kifejezést, sőt a nem elég alapos orvos máris tablettákat rendel.) A statisztikák szerint az „igazi” depressziósok a problémákkal nehezebben birkózó, alacsonyabb iskolázottságúak köréből kerülnek ki nagyobb számban, de legalább ekkora jelentőségű lehet az EQ, az érzelmi intelligencia szintje is. De még a pszichológiailag képzettek, sőt pszichológusok, pszichiáterek is depresszióba tudnak esni.
Érdekes módon a „szimpla” keresztényi vallásosság sem nyújt elegendő védelmet, hiába beszél Jézus a Gondviselésbe vetett bizalomról, ez a hit is könnyen el tud illanni. Keveseknek van elég mély hitük ahhoz, hogy ezt ne csak elhiggyék, de meg is éljék. A spirituális indíttatású emberek – és itt nem a közhelyekből építkező látszat-ezotériát értem – ritkán esnek depresszióba. A buddhisták között – legalábbis akik nem csak a misztikus élményeket keresik, nem csak divatból buddhisták – sem igen találkozni depressziósokkal (a szerző saját tapasztalatai szerint), annak ellenére, hogy a közhit szerint Buddha mindig a szenvedésről beszél. Ugyanis valójában a szenvedés megszüntetése és a boldogság elérése a tanítás fő célja. Ugyanez vonatkozik a többi keleti tanításra is, például a jóga elkötelezett gyakorlói sem szokták a patikák antidepresszáns-forgalmát növelni. Maga a szakemberek által javasolt megfelelő relaxációs – meditációs technika is hatékony segítség lehet minden depresszióban.
A személyre szabott pszichoterápia célja, a fentiek értelmében az okok megismerésén és a tünetek megszüntetésén túl az alapvető életszemlélet megváltoztatása, átírása, a veszteségek feldolgozása, az érzelmi hiányok pótlása, lelki szükségletek kielégítése, a stressz és kihívások kezelése, az életöröm visszaszerzése, mozgás, sportolás, társadalmi aktivitás, művészeti tevékenységek, fényterápia – és a sort még sokáig lehet folytatni. A lényeg: ne engedjünk a depressziónak, soha ne adjuk fel!
Email küldése 