Közhely, de igaz, hogy minden ember boldogságra vágyik. De vajon az ezotéria másképp értelmezi-e a boldogság fogalmát, mint a hétköznapi ember?

Alapvetően nem, de abban van némi különbség, hogy mit értünk boldogság alatt, illetve hogyan lehet ezt az állapotot elérni.

Fiziológiailag a boldogság az az állapot, amikor a szerotonin nevű hormon elárasztja az agyunkat, amikor valamilyen célt elérünk, valami beteljesül, és ebben a pillanatban az újabb tevékenységre sarkalló dopamin hormon szintje minimálisra csökken. Ez többnyire nem túl hosszú idő – és a hétköznapi életben ezeket a pillanatokat érzékeljük boldogságként. Valójában ilyenkor megszűnik az idő érzékelése. Ez a boldogság madara, amely sajnos hamar tovaröppen, és visszazökkenünk a napi kerékvágásba.

Számos irodalmi mű foglalkozik a boldogságkeresés témájával. Vörösmarty „Csongor és Tünde” mesedrámájában három archetipikus figura, a Kalmár, a Fejedelem és a Tudós keresi Tündérhont, a boldogság birodalmát. Természetesen egyik sem találja, sem a vagyon, sem a hatalom, sem pedig a tudás nem ad kulcsot a boldogsághoz. Faust azt szeretné, ha a boldogság pillanata örökre megmaradna, és ezért üdvösségét is kész feláldozni. De a végtelenségig folytathatnánk a sort, hiszen akár az emberélet, akár a világtörténelem is felfogható a boldogsághoz vezető út keresésének.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e valaki tartósan, netán állandóan boldog, sokan válaszolják, hogy persze, például ha szeretetteljes környezetben él, szereti a munkáját, elismerik, amit csinál, elég pénze van megvenni azt, amit akar – de ez nem így van. Az ilyen, magát általánosságban boldognak nevező ember is kelhet bal lábbal, érhetik kellemetlenségek, elveszítheti a szeretteit, munkáját, pénzét – és oda a boldogság. Hogy miért? Mert azt az állapotot, amelyet ő boldogságnak nevez, külső feltételek meglétéhez köti. Az ezotéria felfogása szerint ez lehet egy örömteli állapot, de nem a boldogság.

Aki a pénzben, birtoklásban, hatalomban, vagy akár a valakihez fűződő kapcsolatában „vesz menedéket”, azaz azt követi, arra vágyik, attól teszi függővé a boldogságát, az nagyon könnyen csalódik, boldogtalanná válik. Épp ezért inkább valami olyan eszményben kellene menedéket, megnyugvást találni, amely örök, és nincs változásnak kitéve. Ezek pedig a magasabb szellemi ideálok, és a valamilyen egyetemes rendbe vagy létezésbe vetett hit: Isten, Tao, Buddha (Buddhák) Dharma, Nirvána – ki miben hisz.

Van egy olyan felfogás, hogy a boldogság a vágytalanság állapota. Ez igaz a fiziológiai megközelítés szerint is, de jelenheti a keleti típusú bölcsesség szerinti vágytalanság állapotát is, amely már nem pillanatnyi, hanem tartós állapot. Más szavakkal: amikor az ember megelégedett azzal, ami van. Tökéletesen benne él a pillanatban, nincs múlt, amihez hasonlíthatunk, és nincs jövő, azaz elérendő célok, megszerzendő dolgok. Ez pedig nem más, mint a megvilágosodott bölcsesség állapota. Rövidebb, de nem biztos, hogy kevésbé tartalmas módon pedig elérhető a mély meditáció állapotában – ami nem tévesztendő össze a vezetett imaginációval, ahol csak a képzelet teremti meg a boldogság képeit és illúzióját.

Hogy el lehet-e az igazi és tartós boldogság állpotát érni? Minden bizonnyal igen, bár a nyugati típusú embernek sokkal nehezebben. Mi ugyanis egy keleti tipológia szerint többnyire vágy-típusú emberek vagyunk. Ez a megállapítás a buddhizmusból jön, ahol az embert hátráltató három negatív állapot („bűn”, bár ezt a kifejezést nem használják) a vágy (sóvárgás dolgok után), a harag (gyűlölet, agresszió), és a nemtudás (tompultság, zavaros elme). Valóban, bennünket többnyire teljesítmények elérésére nevelnek, és arra, hogy soha ne legyünk megelégedve azzal, ami van, mindig akarjunk többet, jobbat. Így az örömteli pillanat el is illan, amikor újabb elérendő cél jelenik meg előttünk. A fogyasztói társadalom nagy átverése, hogy a szerzéshez, birtokláshoz, fogyasztáshoz kötik a boldogság érzését, legyen az autó, dezodor, szépészeti műtét, életbiztosítás, mosópor vagy intimbetét – nem is beszélve a „Pepsi érzés”-ről, azaz csupa olyasmihez, amik ideiglenesek, hiszen mindig jön az „új” (minden reklámban kötelező szó), ami máris azt sugallja, hogy ne legyünk elégedettek semmivel. Mi pedig bevesszük a maszlagot, vásárolunk, fogyasztunk ész nélkül, a boldogság reményében.

A kommunisztikus politikai mozgalmak és „népboldogító” társadalmi rendszerek is boldogságot ígértek az embereknek, csak éppen az egyenlő elosztás hamis ígéretével. Mindkét esetben már a kiindulópont is hibás, hiszen a boldogságot kizárólag materialista módon, az anyagi javak birtoklásának szintjén képesek értelmezni. A kommunizmus eszméje megbukott, a fogyasztói társadalom pedig az összeomlás szélén imbolyog, egyre kevesebben hisznek benne. Filozófiai szinten ez azt (is) jelenti, hogy a fogyasztás nem lehet a boldogság kulcsa. Másként fogalmazva, a boldogságot nem lehet anyagi feltételekhez kötni. Sőt, ha feltételei vannak (akkor lehetsz boldog, ha…), akkor már gyanús, hogy az sem vezet a boldogsághoz, mert az feltételek nélküli állapot.

De nézzük meg, mit mond a keresztény vallás a boldogságról!

A Bibliában Jézus így tanít a Hegyi Beszédben a nyolc boldogságról:

2. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. 2. Boldogok a szelidek, mert ők bírják a földet. 3. Boldogok, akik sirnak, mert ők megvigasztaltatnak. 4. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők kielégíttetnek. 5. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. 6. Boldogok a tisztaszivűek, mert ők meglátják az Istent. 7. Boldogok a békességesek, mert ők Isten fiainak hívatnak. 8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.” (Máté Evangéliuma 5,1-10.)

A tanítások egy része egyértelműen a boldogságot ígérő szellemi feltételekről beszél, míg mások (akik sírnak, és akik szenvednek) a földi és az égi világot állítják szembe, ahol a szenvedés jutalma majd a mennyben lesz. Sajnos a földi „siralomvölgy” képzete túlságosan sokáig keserítette meg a hívők életét.

A legnehezebb, és két évezrede a legtöbb vitára okot adó gondolat a „lelki szegények” kifejezés értelmezése. A mi olvasatunkban ez kétféle dolgot jelent: Egyrészt a „sancta simplicitas”, a szent együgyűség állapotát, az ostobák (és szellemi fogyatékosok) bamba „boldogságát”, másrészről pedig a világon felülemelkedett bölcset, aki mindent elfogad, úgy ahogy van, nem csinál magának bonyodalmat és semmivel sem frusztrálja magát. Ez analóg a Tarot „Bolond” lapjával, amely egyszerre mindkét állapotot jelenti. Csak éppen a bolond még nem vesz tudomást a külvilág nehézségeiről, a bölcset meg már nem zavarják. Mellesleg a Tarot más lapjai is mutatják az öröm különböző állapotait, de a boldogság ezen kívül csak a „Végítélet” és még inkább a „Világ” lapjain jelenik meg.

Hitünk szerint az ember boldogságra van teremtve, a boldogság állapota belénk van programozva, és a legtöbbször rajtunk múlik, ha elvágjuk magunkat tőle. A személyiségünk mélyén élő „magasabb én”, „belső mester” ugyanis az állandó boldogság megvilágosodott örömállapotában él. Szomorúságunk, bánatunk, depressziónk pedig olyan, mintha egy sötét függönyt húznánk a fény elé, amire szörnyű dolgok vannak festve. A feladatunk (vagy a terapeuta feladata) pedig az, hogy ezt a sötét függönyt elhúzzuk, és beengedjük a világosságot az életünkbe.

‹ Vissza