tradicionális reikimester, író, NLP- és Rebirthing facilitátor, valamint a Debreceni Életreform Egyesület és az Unicornis Alapítvány honlapja

2004 karácsonya van. A szeretet ünnepe. Van, aki otthon pihen, a nagyon gazdagok egzotikus helyeken, mondjuk Sri Lankán, Thaiföldön, míg az ottaniak közül sokan nem ünnepelnek, mert még ha keresztények lennének, akkor sem lenne miből. Ekkor hánykódni kezd a föld a tenger mélyén, szédítő tempóban száguld egy országnyi hullámhegy a part felé és mindent letarol. Elviszi a gazdagok szállodáit, az otthonról hozott technikai csodákkal és többezer dolláros ruhákkal együtt, de nem kíméli a nincstelenek pálmakunyhóit sem. A halál mindig demokratikus: a vízbefúlás mindenkinek ugyanaz a rémület és szenvedés, és egyforma a gyász is, az odaveszettek kétségbeesett keresése és siratása. Mindez Jézus születésének ünnepén. Kapjuk a híreket, a sokkoló képeket, a szülő nélkül maradt mezítlábas gyerekeket és a repülővel épp megjött mezítlábas milliomosokat, akik sopánkodnak, hogy minden bőröndjük odalett, vehetnek új cuccokat. Nem baj, gondoljuk, legalább egy-két napra megtudták, milyen, amikor valakinek a rajta lévő ruha az egész vagyona. A számsor pedig napról-napra nő: hányan lelték halálukat a déltengeri paradicsomban. Már egy nagyvárosnyian vannak. És egyre többen lesznek, mi, élők pedig velük is kevesebben.

Európában viharok tombolnak, a békés Tátrát letarolja egy szélvihar. Észak- és nyugat- Európa városaiban derékmagasságig hömpölyög a víz, családok ezreit kell kitelepíteni – pedig a háború óta nem láttak kilakoltatást. Évről évre, sőt egyre gyakrabban ismétlődő jelenetek. Mindig van valami hasonló. Pár éve földcsuszamlások és sártenger vittek el falvakat. Egyre több a természeti csapás.

Alig telik el hét tömegközlekedési katasztrófák nélkül. Hol vonat siklik ki, hol busz zuhan a mélybe, hol tizenöt, hol százötven áldozattal. Egyre fejlődő technika és biztonsági berendezések mellett. Radioaktív anyagok szabadulnak ki reaktorokból, maró, mérgező anyagok kerülnek a környezetünkbe: cián, titkos harci gázok, maró anyagok, tömény növényvédelmi mérgek. Hol a technika mond csődöt, hol az emberi figyelmetlenség és felelőtlenség az ok.
Nincs ember, akit ne foglalkoztatna mindez, és aki fel ne tenné a kérdést: miért? A legtöbben úgy látják, egyre több a szerencsétlenség. Józan és materialista tudósok, politikusok és kommentátorok megnyugtatnak bennünket: semmi baj, mindig így volt ez, csak a régebbieket már elfelejtettük, meg egyre jobb a hírközlés, most azonnal értesül az egész világ ezekről, akkor pedig lehet, hogy meg sem tudtuk. De egyre kevésbé hisszük el nekik.

A véletlent akár a szigorúan determinisztikus materialista, akár a szimbolikusan gondolkodó ezotéria felől közelítjük, nyugodtan ki is lehetne törölni a szótárunkból, legfeljebb más-és más szinten találjuk meg az események ok- és célszerűségét – vagy meg sem találjuk. Így volt ez akár Csernobilnál húsz éve, akár 2001. szeptember 11-én, akár a 2004 karácsonyi Cunaminál, de a hazánkat is érintő vízözönszerű esőzéseknél és a nyomukban járó árvizeknél. Persze az átlagember elfogadja a véletlent, nemigen gondolkodik el a mélyebb összefüggéseken, de hatalom mindenkori birtokosai– akiken esetleg sok múlna – sem, hiszen így könnyebb és főleg kevesebb felelősséget kell vállalni.

A hívő nem érti, Isten miért engedi meg mindezt, vagy milyen bűnök miatt szab ránk ilyen szenvedést, amiben ártatlanok halnak meg. Az ezoterikus gondolkodás szerint viszont nincs véletlen, nincs ok nélküli büntetés. Csak éppen az összefüggések kevésbé átláthatóak. Ritkán van direkt magyarázat, inkább üzenetek vannak, amelyek kinek-kinek mást jelentenek, és amelyeket mindenkinek magának kellene megfejteni. És vannak kollektív üzenetek, amelyek akár az egész emberiségnek szólnak. Itt is valami ilyennel van dolgunk.

A katasztrófák – függetlenül attól, hogy emberi felelőtlenség-e a direkt okuk, vagy a természeti erők elszabadulása – sohasem véletlenek és mindig jelzés-értékűek. Azt kapjuk vissza, amit mi csinálunk. Egymással és a Földdel.
Mivel a földi élet a négy őselem – tűz, levegő, víz, föld – uralma alatt áll, mindent összefüggésbe lehet hozni velük, az életeseményektől az emberi karaktereken át a betegségekig és gyógymódjaikig. A természeti és egyéb katasztrófákat ilyen módon valamelyik elem kirobbanó túlzásának lehet értelmezni.

A természeti katasztrófák legnagyobb része a vízzel kapcsolatos. A víz szimbolikus szinten az érzelmeket jelképezi. A lágy, hömpölygő folyó, a hullámzó tenger, csobogó patak a harmonikus érzéseket szimbolizálja, a vihar, szél korbácsolta tenger, szökőár, árvíz a féktelen, agresszív indulatokat jelenti. Azaz: amit mi indítunk el érzelmi szinten egymás és a nagyvilág felé, az tér vissza anyagi formában. Kinek ne jutnának eszébe Petőfi sorai, az árvizi tudósításokat hallván? A „Föltámadott a tenger”-ben (1848 előtt vagyunk!) a kavargó víz a felkorbácsolt indulatok jelképévé válik, mint ahogyan a víz az ezotéria elemtanában mindig is az asztrális szint, az érzelmek-indulatok, ösztönök és a tudattalan szimbóluma és analógiája volt. Értelemszerű, hogy a víz eleme esőzéssel, árvízzel, szökőárral támad, ha az érzelmi- vagy ösztönszféra lép ki a normális kereteiből.

A föld az anyagi világot mutatja, azt, hogy bánunk valóságban Földdel. Ma már egyre többen tudjuk, hogy a Földanya valóban él, és érzékeli azt, amit csinálunk vele. És amikor már nagyon elege van abból, hogy a felszínén egy faj mindent elpusztít maga körül, egy kicsit megrázza magát, jelezve, hogy ha akarja, valamennyiünket le tudna rázni, akár a kutya a vizet. A föld-elem földrengéssel, földcsuszamlással jelzi, ha a fizikai létezés szintjén váltunk veszélyessé önmagunkra és a Földre. A Föld jelez és védekezik

A vulkánok a tűz elemét hozzák fel a Föld felszínére. Ez is ez erőről, az agresszióról, a pusztításról szól. A tűz-elem jelenik meg a tűzvészben, erdőtűzben, vulkánkitörésben – de a robbantásos merényletekben is. Agresszív, pusztító indulatok, amelyek csak a rombolásban tudnak levezetődni. Van bizony bőven belőlük. Nem csak akciófilmjeinkben robban minden percben valami, így van ez sokfelé a világon a háborús tűzfészkekben, és tűzfegyverekkel irtjuk egymást kapzsiságból, valós vagy vélt sérelmek megtorlásául. Ez a tűz használatának pusztító módja, holott azért kaptuk, hogy ételt főzzünk, melegítsünk, világítsunk, vagy akár járművet hajtsunk vele.

A szélviharok, tornádók a levegő elemének elszabadulását jelzik. A levegő az intellektus, a gondolkodás is. Ha így jelez a levegő eleme, az megint csak azt jelzi, hogy valahol átléptük a határainkat és nem arra használjuk a tudást, amire kellene. Ha a levegő eleme vadul meg, jönnek a hurrikánok, viharok. Lehet gondolkodni, hol futott a gondolkodásunk valami tévútra és vált az értelmes emberi életet veszélyeztetővé.

A közúti, ipari és hasonló balesetek az emberi felelőtlenséget, az egymás iránti kíméletlenséget, és azt a mentalitást mutatják, amely szerint senki és semmi nem számít, senkire se kell tekintettel lenni a pénzszerzésért folyó hajszában. Vagy éppen a divatos „lazaság”, esetleg a „kis pénz, kis munka” lógós, nemtörődöm hozzáállását.

A tibeti gyógyászat ismeri a halálos betegségek egy olyan fajtáját, amit úgy határoznak meg, hogy az őselemek ellenségessé váltak. Nagyon érdemes lenne elgondolkodni azon, vajon nem erre haladunk-e mi is? Hogy meggyógyulhasson az emberiség, mielőtt a kór halálossá válna.
Az ezoterikus hagyomány szerint a korszakváltásokat mindig katasztrófák sora kíséri. Így lehet most is, a Vízöntő kor küszöbén. Egy nagy szelekció folyik. Nem az a lényege, hogy személy szerint kinek kell továbbélnie, hanem az, hogy az egész emberiség eszméljen fel több évszázados kábulatából. Ártatlanok halnak meg, de itt nem az egyén sorsa a lényeg. A Földanya nem érzeleg.
Mindenki érzi, hogy valami történik az események hátterében, de nem érti, mi. A legtöbben nem jutnak tovább a sopánkodáson és szörnyülködésen. Ám ha megállunk a félelemnél, felelősöket keresünk és technikai szinten szeretnénk elhárítani a következő problémákat, semmire se megyünk. A következő előre vivő lépés a sajnálat, majd az együttérzés és segítőkészség. Talán azért a szegény országokat sújtja sok csapás, hogy az együttérzésben tudjunk növekedni. Ilyenkor lehetőséget kapunk, hogy megmutassuk, van még bennünk emberség és segítőkészség. Ez nagyon jó, de ne higgyük, hogy elegendő. Nem csak másokon kell segíteni, hanem az egész Földön. Ehhez viszont először magunkat kell kigyógyítani lelki bajainkból és szellemi eltévelyedéseinkből.

Ha egy nagy természeti csapáson túl vagyunk, elkezdődik a helyreállítás. De nem csak a megrongált vagy elpusztult anyagi objektumokat kellene megújítani, hanem a lelkeket, a gondolkodásunkat is. Ami történt, nem véletlen, tudomásul kell venni és megpróbálni a legtöbb pozitívumot kihozni a helyzetből. Egy kicsit transzcendensebb, egy kicsit spirituálisabb szemlélettel elejét lehetne venni annak, hogy a katasztrófa négy év múlva megismétlődjön. Mert ha nem tanulunk a leckéből, legközelebb még nehezebbet kapunk!

Magyarország szerencsés helyzetben van, ha egyáltalán lehet az életben szerencséről beszélni. Nincsenek hurrikánok, földrengés-veszélyes törészónák alattunk, vulkánok, kigyulladásra hajlamos őserdők – vannak viszont folyóink. Petőfi óta pedig volt egypár nagy áradás, amit nem túlságosan nehéz az országot eluraló érzelmi-indulati erőkkel összekapcsolni. Negyven éve például emlékezetesen nagy árvíz sújtotta a Tisza-vidéket. Két évvel a szovjetek csehszlovákiai bevonulása után voltunk, csak tíz éve volt ötvenhat, az elégedetlenség csitítására készülődött Kádár „új gazdasági mechanizmus” terve, amit a „nagy testvér” éppen megfojtani igyekezett. Akkor még ismeretlen volt az események ilyetén kapcsolatba hozása.
Noha nem áll szándékunkban e hasábokon politikai cikket írni, nem lenne túl nehéz meglátni ma sem az összefüggéseket az éppen aktuális politikai, közéleti események – pontosabban az általuk kiváltott egymásnak feszülő indulatok – és a természeti csapások, árvizek és viharok között. Sajnos erre még mindig nagyon kevesen képesek, inkább felelősöket keresnek, vagy a véletlenre hivatkoznak. Pedig ideje lenne végre észrevenni, hogy ami velünk történik, az rólunk szól!

Kép forrása

A kereszténység első évszázadaiban hosszas vita folyt arról, hogy Jézus ember volt-e, vagy isten. Végül az emberként megtestesült istenfia isten mellett tett hitet az egyház. Ezután hosszú évszázadokig még azt vitatták, vajon ez emberi vagy isteni természete volt-e a meghatározó, sőt az is szóba került, volt-e egyáltalán tényleges teste, vagy csak valami látszat-testet öltött magára a tanítványok miatt. Most mindettől elvonatkoztatva Jézus életének emberi oldalát szeretnénk megvizsgálni.

A születés

A názareti Jézus a világ egyik legrejtélyesebb történelmi alakja. A hivatalos verzió szerint anyja Mária, lévita származású (bár a zsidók nem jegyzik a női ágat), nemző atyja pedig maga a Szentlélek. A Biblia Dávidtól vezeti le József családfáját, királyi származását bizonyítandó, de mindez semmit se ér, ha nem ő a vér szerinti apa, még akkor sem, ha a korabeli zsidó törvények apának ismerik is el, aki vállalja egy gyermek felnevelését. De miért annyira fontos a származás? A különleges emberek, isteni küldöttek, nagy tanítók történetében szinte kötelező a különleges születés. A szűztől születés sem csak Jézus történetében fordul elő. Ott, ahol a szexualitás bűntudattal terhelt, logikus a feltételezés, hogy csak az születhet eleve tisztának, akinek szexualitástól mentes a fogantatása, ami nagy biológiai paradoxon, hiszen az élővilág a többsejtű állatok megjelenése óta jórészt ivaros módon szaporodik. Itt csak a csoda segíthet. Ha viszont a szexualitás nem bűn, az egésznek semmi jelentősége. Meglehet, Jézus szeplőtlen fogantatása csak azóta olyan fontos, mióta a középkori kereszténység összekapcsolta a bűn fogalmát a szexualitással. Létezik mindenesetre olyan elképzelés, hogy mindössze fordítási tévedés történt, Mária nem szűz volt, csak hajadon, azaz nem volt férjnél.

Másrészről, származás azért volt olyan fontos, mert a próféták Dávid házából való megváltót jövendöltek, tehát olyat, aki jogosult Júdea trónjára. És mivel az örökösödést férfi ágon tartották nyilván, azt kellett bizonyítani, hogy Jézus apai ágon királyi sarj. Ez viszont fából vaskarika: nem lehet egyszerre szűztől is és földi apától is születni. Ilyen esetben pedig csak az segít, ha a problémát dogmává tesszük, és megtiltjuk a további kérdezősködést. Akik a bibliai dogmát nem fogadták el, a következő feltevésekkel állnak elő:
– Mária párthus uralkodói házból származik. I.e. 50 körül Galilea párthus kormányzót kap és az ő gyermeke Miriam, azaz Mária. Jézus tehát párthus herceg lenne. Badinyi Jós Ferenc sumerológus professzor állítólag erre vonatkozó ékírásos feljegyzést talált, ám ennek létét a nemzetközi tudományos világ mindeddig nem vette tudomásul. Amatőr magyarságkutatók a párthusokat a szkítákkal, sumérokkal, hunokkal és magyarokkal azonosítva így jutottak arra a meggyőződésre, hogy Jézus magyar származású. Ezt sehol a világban sem gondolják így.
– Mások titkos házasságról beszélnek, például a tudós Hillél rabbi, esetleg Heródes családjának oldalirányú leszármazottját látják Jézusban. (Ez utóbbi mellesleg indokot adhatott volna Heródesnek, hogy egy nem kívánatos örököstől meg akarjon szabadulni.)
– Hazai buddhista körökben jelent meg az a magyarázat, amelyben Padmaszambhava bódhiszattva, a tibeti buddhizmus megalapítója Kasmírban, egy zarándoklat alkalmával éjszaka megjelent Miriamnak és magáévá tette. Padmaszambhava Gábriel arkangyal testetöltése. Ő marad mindvégig Jézus tanítója, és keresztre feszítése után (ahol természetesen nem halt meg, sőt később három felesége is lett) is hozzá vezetett az útja. Az erről szóló könyv szerzőjét cseppet sem zavarja az a körülmény, hogy Padmaszambhava Jézus után úgy hétszázötven évvel született.
– Ugyancsak Badinyi professzor talált – állítólag – egy másik ékírásos táblát is, amelyen a Mária szülésénél segédkező bábaasszony arról számol be, hogy Mária érintetlen volt a szülés előtt, és utána is az is maradt, csecsemő helyett ugyanis egy fény jött ki a méhéből, amely csak később öltött gyermekformát.
– A buddhista verzió szerint a szülés a sivatagban jött rá, egyedül szült egy pálmafa alatt. A fa meghajolt, hogy Mária megkapaszkodhasson benne, és amikor a kisded világra jött, érett datolya kezdett hullani róla, és a lábuk előtt forrás fakadt. Ez a történet meglehetősen emlékeztet Buddha csodás születésére.
– Rudolf Steiner írja, hogy az a szellemi princípium (a Szentháromság Fiú személye) öltött testet Jézusban amely valaha Krisna, Zarathusztra és Buddha alakjában nyilvánult meg a Földön. Egy másik, elég nehezen követhető okfejtése szerint nem is egy, hanem két Krisztus-gyermek született egyidőben, hogy biztosabb legyen a megváltás. Végül a Názareti lett az igazi, a „tartalékos” eltűnt a süllyesztőben.

Valószínűleg sorolhatnánk még a különböző verziókat – kérdés, hogy van-e értelme? Valójában nehezen érthető, hogy ahhoz, hogy valaki a szeretet tanítását kövesse, ugyan miért fontos, hogy Mária csakugyan szűz volt-e, milyen népből jött, vagy hogy Jézusnak valóban lett volna-e jussa a királyi trónhoz – ez őt magát éppúgy nem érdekelte, mint Buddhát a saját apjának királysága. Mindezekre a nem kereszténynek sincs szüksége, aki „csak” egy megvilágosodottat, nagy világtanítót lát Jézusban. Sőt, inkább csak elterelik a figyelmet a lényegről.

A látnoki kinyilatkoztatások vitát nem tűrően közlik az általuk igaznak hitt „tényeket”. Mások inkább kérdeznek, kételkednek és kérdéseket tesznek fel. Egy ilyen kérdés: Mikor is született valójában Jézus? A legtöbb hívő természetesen rávágja, hogy időszámításunk szerinti nulla december 24-én. Mások szerint ez kreált időpont, semmilyen dokumentum nem maradt róla, akkortájt még az anyakönyvezést nem ismerték és a legtöbben talán azt sem tudták pontosan, hány évesek. Kért lehetőség kívánkozik a pontosításra: az egyik az asztrológia, a másik a csillagászat – és e kettő nem válik szét egymástól, mert mindkettő a betlehemi csillag feltűnését tekinti kiindulópontnak, illetve azt, hogy feltétlen valami feltűnően fényes égi jelet kell keresni. Mérvadó asztrológusok betlehemi csillag alatt egy valóban feltűnő Jupiter-Szaturnusz együttállást értnek a Halak jegyében, amely pontosan meghatározhatóan i.e. 7- ben volt, ráadásul egy év folyamán háromszor is! Ez a bolygók mozgásának hátráló, ún. retrográd szakaszában természetesen nem ritka. Különleges jelentőségű, hogy ez a halakban, a megváltás jegyében történt, és a zsidóságot jelképező Szaturnusszal találkozó Jupiter, az igazságos hatalom bolygója az asztrológia nyelvén az ígért messiást is jelenhette! A legtöbb számítás szerint talán i.e. 7. november 4. lenne a helyes dátum.

Tény, hogy Józsefnek és Máriának Egyiptomba kell menekülnie, és hogy a gyermek kezdettől fogva a kiválasztottnak járó neveltetést kapja. Kérdéses, hogy hol? A legtöbben arra szavaznak, hogy a „Fény Gyermekei”, az esszénusok nevelik. Ez a titkos zsidó gnosztikus társaság Melchisédek titokzatos Rendjéhez tartozik, egy olyan rendhez, akiről soha, senki sem tudott semmi bizonyosat. Pithagoras követőinek is tartják őket. Szegénységben, szüzességben és testvéri közösségben éltek (nem úgy, mint akik ma pár napos tanfolyam után nevezik magukat esszénus mestereknek), nagy mágikus és gyógyító tudással rendelkeztek. Az esszénus gyökerekre vall, hogy Jézus legfontosabb rituális összejövetelén, az utolsó vacsorán megadott áldozati szertartása az esszénus szertartásrend szerinti rituális étkezés, a kenyér és bor felajánlása, új tartalommal.
Tizenkét éves korában visszatér Júdeába, mert zsidó szokás szerint a fiúgyerekeket ekkor kell bemutatni a templomban. Tanítja a rabbikat, nagy tudásról és bölcsességről téve tanúbizonyságot. Ekkor már felavatott főpap. Gyerekkori csínyeiről, amelyek között élettelen tárgyak megelevenítése, őt bosszantó emberek átokkal való megbénítása ugyanúgy szerepel, mint halott feltámasztása, az apokrif evangéliumok írnak. Ezek az írások nem kerülhettek be a Szentírásba, mert méltatlannak találtattak egy későbbi megváltóhoz.

Az ifjú Jézus

Innen kezdve nem tudjuk, merre tanul tovább. Népszerű az a nézet, hogy Indiában, van, aki szerint a védikus tanokat, mások szerint a dharmát tanulja. A hasonló tanításokra hivatkoznak. Szerintünk az emberi szellemiség egyetemes, és egy olyan képességekkel rendelkező kiválasztottnak, mint Jézus, nem kell egyik helyről a másikra utaznia, hogy a tudást megkapja.
Jézus harminchárom évesen tér vissza Galileába. Ahhoz, hogy elkezdje működését, meg kell kapnia a beavatását egy földi közvetítőn keresztül is. Mivel testben él, földi beavatást kell kapnia Keresztelő Jánostól. Megkapja hát a vízzel történő beavatását, és rögtön utána egy másikat Istentől a galamb és a mennyei szózat formájában.

Ezután jön a negyven napi a böjt a pusztában, majd pedig az elkerülhetetlen megkísértés, mint minden embernél. Amint valaki hatalomhoz, különleges lehetőségekhez, vagy bármi olyanhoz jut, ami nem adatik meg másoknak, jön a megkísértés. Lehet, hogy nem a Sátántól, sokkal inkább a saját kis egónktól, aki fölöttébb szereti magát más fölé emelni. Az első kísértés talán nem túl komoly. Ételt ajánlani a böjtölőnek, ha az tisztulásért, spirituális céllal történik, egy mai életreformer számára se jelentene túl nagy kihívást. Jézus pedig tudjuk az apokrif Békeevangéliumból, feltehetőleg nem egyszer böjtölt életében, hiszen tanította is a tanítványainak.
A második kísértés kettős természetű: aki rendkívüli képességekre tett szert, nem használhatja azokat önös célból, vagy céltalanul. Aki tud a vízen járni, tudna a levegőben is, és nem zuhanna le – mégsem teszi. Jézus később is visszautasítja, ha csodatételt követelnek tőle. A másik oldal: más segítségére hagyatkozni, sőt kikövetelni azt, akkor se helyes, ha tudjuk, hogy az úgyis megtenné.
A harmadik kísértés a pénz, hatalom, birtoklás. Bár azt hisszük, egy spirituális lény számára ez már nem megpróbáltatás, a jelenkor számos tévútra csúszott ígéretes guruja, felkészült mestere, tehetséges tanítója mutatja, mekkora az anyagi világ vonzereje.
Érdekes módon kimarad a sorból a testiség: bár az étel is az érzéki örömöt példázza, többnyire a szex is a Sátán repertoárján van. Talán azt akarja mondani, hogy Jézus számára ez eleve nem lett volna kísértés, hiszen a szűzi élet természetes volt a számára? Vagy ez a kísértés csak később került ki az evangéliumból?
Jézus ezután megkezdi az apostolok összegyűjtését, gyógyító és tanító korszakát. A rendelkezésünkre álló hely nem engedi meg mindennek részletes elemzését (ezt a szerző egy készülőben lévő könyvében szándékszik ezoterikus szemszögből megtenni), csupán néhány, Jézus emberi megnyilatkozásaira vonatkozó gondolatra szorítkozhatunk.

a Békeevangélium

Jézus – ahogyan ma mondanánk – életreformer volt, mégpedig olyan, akinek elvei máig sem veszítettek érvényükből. Hazánk fia, Edmond „Bordeaux” Székely találta meg a Vatikán könyvtárában ezt az apokrif evangéliumot (Jézus Békeevangéliuma, melyet János, a tanítvány írt) melyben Jézus a helyes életmódot tanítja. Részletesen szól a böjtölésről, a mértékletes táplálkozásról (naponta egyszer, legfeljebb kétszer enni, nem enni, amikor a nap a legmagasabban van), a táplálékról (legyen itthon termett, az évszaknak megfelelő és élő, ne együk leölt állatok húsát stb.,) – azaz csupa olyasmit, mai a mai elvekkel is egybevág. Tanítja a tisztítókúrákat a napfény, víz, levegő és föld angyalai által, vagy ahogy ma mondanánk, az elem-terápiákat. Persze, hogy nem tetszett ez a mértékletesség a középkori papságnak, akik az ágy tiltott örömei helyett az asztalnál vigasztalódtak! Nyilván ezért dugták úgy el a kéziratot, hogy ne egykönnyen lehessen meglelni.

Emberi érzések

Az előbbiek miatt nem sok olyan történetet jegyeztek fel, amelyekből Jézus emberi személyiségét valóban láthatnánk, és főleg a szeretet, metérés, megbocsátás tanítását hangsúlyozzák. Pedig nagyon is emberi volt, sőt talán ellentmondásoktól sem mentes. Hiszen néha türelmetlen (Óh hitetlen és elfajult nemzetség! meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek titeket? – (Lukács 9, 41., Márk 9,19.), sőt haragos. Meg is mondja egyszer, hogy kardot hoz és meghasonlást (Máté 10,35., Lukács 12,51.), és bár ezzel nyilván a közeljövőre utal, nehezen tudunk mit kezdeni azzal, amikor megtagadja anyját és testvéreit (innen sejtjük egyedül, hogy testvérei is voltak), mondván, hogy az az ő anyja és testvérei, akik őt követik (Márk 3, 31-35.). Érthetetlen indulattal átkozza el a fügefát, mert nem ad gyümölcsöt neki (Márk 11, 13-14.), azt a jelenetet viszont, amikor felborogatja az árusok asztalait a templom udvarában, jogos haragnak tarthatjuk, még ha ezt sokan nem is értik meg. Talán Jézus személyiségében ezek a vonások még az előző világkorszak, a Kos természetének visszfényei? Nincs harag benne viszont Péterrel szemben, noha látja, nem fog kiállni mellette a végzetes éjszakán, de még Júdást se gyűlöli, tudja, hogy a sors öntudatlan beteljesítője csupán, és nyilván szánja is, amikor az végső kétségbeesésében felköti magát.
Az „Imitatio Christi”, Krisztus követése az egyházban azt jelenti, hogy mivel a Megváltó szenvedett, a keresztény ember is csak a szenvedés útján érheti el az üdvösséget. A vallásos festészetben csak Mária, a gyermek Jézus és az üdvözült Krisztus arcán látni enyhe mosolyt. A szenteket vagy szenvedő arccal, vagy felfelé forduló tekintettel, a mennyek felé sóvárgó ábrázattal festik meg. A szobrászatban a gótikus szenteknek szinte testük sincs a ruha redőzete alatt. Az aszkézis dicsérete, a mártíromság felmagasztalása, minden világi „hívság”, testiség, életöröm megvetése jellemezte ezt a szemléletet, amelynek egyes vonásai, például a szexualitás ambivalens megítélése, az ebből származó összes lelki bajjal együtt máig is élnek. Természetesen ez a helyzet sohasem volt teljesen őszinte, hiszen Isten szolgái – az ágy tiltott örömeit pótlandó – bőséggel kárpótolták magukat az asztal gyönyörűségeivel. Kiváló sajtok, sörök, pezsgők és más itókák tanúskodnak szakértelmükről, de emellett a reneszánsz korában mindaz a valóságban is megtörtént a kolostorfalak mögött, amit Bocaccio írásai megörökítettek. A köznép pedig fütyült a papság fenyegetéseire, és aki ismeri a középkor köznapi életét, bizony olyan felszabadult életörömmel tudtak élni a háborúk, járványok, útonállók eretnek- és boszorkánymáglyák között, amire későbbi korokban is alig akad példa. Ezért utánozhatatlan Villon költészete, a vásári komédiák, vagy Brueghel mulatozó parasztjainak világa.
A fentiek miatt az egyház eddig jószerrel csak az értünk szenvedő Üdvözítőt mutatta, nem pedig az embert – holott az evangéliumi történetekben, kiváltképp, ha hozzájuk vennénk a nem szentesített apokrif írásokat, Jézus hétköznapi, emberi arca is ott van. Amelyekben például a gyermek Jézus pajkos tréfákra is képes, sőt olyan vásott csínyeket is elkövet, amelyek végképp nem illenének egy leendő megváltóhoz.
Minden okunk megvan feltételezni, hogy felnőtt korában is életerős, és az életnek örülni tudó férfi lehetett. A legjobb példája Jézus alakja meghamisításának, amit Umberto Eco is említ a Rózsa Neve c. regényében, az a komoly hittudósok közt dúló teológiai vita, hogy nevetett-e Jézus? Az ortodoxok szerint nem, mert a nevetés a sátántól van, mivel a mennybe csak a földi szenvedés vezethet. Minden keleti bölcs a fejét csóválná ilyenek hallatán, de talán az illető ép eszét is megkérdőjelezné. Az embertestbe született Ige (avatar, bodhiszattva, vagy melyik vallás hogyan nevezi), ma egyre inkább és egyre többen így látjuk, valódi, hús-vér ember (is) volt. Szívesen volt társaságban, evett, ivott másokkal, nem nézte le a mások által megvetettek társaságát sem, ha szívesen látták. Sokat mondanak azok az evangéliumi részletek, ahol vendégségbe invitálják és ő gond nélkül elfogadja a képmutatók által eleve bűnösnek tartott foglalkozásúak, pénzváltók, adószedők meghívását. Talán énekelt és táncolt is a kánai menyegzőn és a borból is ivott, amit ő csinált a vízből, amikor kifogyott a házigazda készlete. Jézus minden bizonnyal mosolygott, kuncogott, nevetett, kacagott, sőt hahotázott, ha volt rá oka, sőt (ezen berzenkednek a legtöbben,) meglehet, hogy asszonyt is szeretett, ráadásul nem csak szűzi, plátói szerelemmel, Mária Magdolna személyében. Mindez semmit sem von le sem tanítói nagyságából, sem üdvtörténeti jelentőségéből.

Jézus házassága (?)

Nem véletlen, hogy a legtöbb vita a szexualitás körül dúlt – sőt dúl ma is. A közelmúltban megjelent „A da Vinci Kód” című regény és a belőle készült film jócskán felkorbácsolta az indulatokat, felélesztve azt a verziót, mely szerint Jézus nős volt. Esetleg az ő házasságát ünnepelték az imént említett kánai menyegzőn. Sőt nem csak nős volt, de szexuális életet élt hitvesével, Mária Magdolnával, és e szerelemből (talán) gyermek is született az Úr kereszthalála után. A kereszténység gnosztikus – ezoterikus vonulata ezt szinte ugyanúgy tényként kezeli, mint a „hivatalos” egyházak az ellenkezőjét.
Mária Magdolna ábrázolása több, mint elnagyolt a Bibliában, legalábbis ahogyan azt ma ismerjük. Ennek alapján aligha gondolnánk, hogy fontos szerepe lenne Jézus életében. Még abban sem lehetünk teljesen bizonyosak, hogy ő volt az a parázna asszony, akit megmentett a megkövezéstől (János 8, 3-8.), vagy hogy ő kente volna meg Jézust a drága olajjal az utolsó vacsora előtt. (János 12, 3.).
Amennyiben az Úr felavatott főrabbi volt (már gyermekkorától) – és nem párthus-magyar herceg – úgy egyenesen kötelező volt (lett volna) számára a házasság. Ha egyszerűen csak egy egészséges (és feltehetően vonzó) fiatal férfi volt, aki az élet teljességét hitte, és nem tartotta a nemiséget a sátántól eredő bűnnek, miért is ne gyakorolhatta volna? Miért kisebbítené ez megváltói mivoltát? Ezt a lehetőséget a kereszténységen kívül egyetlen nagy vallás se vonná kétségbe.
Az evangéliumok szűkszavúsága ellenére meglepően sok művészeti alkotás foglalkozik Mária Magdolnával, jelezve, hogy az egyházi vélekedések nem mindenki számára elég meggyőzőek. A művész általában azért alkot, mert közlendője van. És ha ezt a közlendőt nem lehet nyíltan kimondani, elrejti szimbólumokba, utalásokba. Így van ez ebben az esetben is. Mária Magdolna festészeti megjelenítései szinte kivétel nélkül hordoznak érzékiségre, szexualitásra, anyaságra utaló jelképeket. Hol a szinte kötelezően ott lévő kehely (hivatalosan olajos edény, jelképileg a női nemi szerv, anyaméh), hol az öltözet, test- és kéztartás, hol az ábrázolt szituáció árulkodik arról, hogy a festő ezekben a tiltott eszmékben hisz. A közvéleményt leginkább Leonardo „Utolsó Vacsora” képe foglalkoztatja, ahol a Jézus jobbján ülő fiatal, szende küllemű tanítvány (hivatalosan János) akár Mária Magdolna is lehet. Sőt talán nem is azt a pillanatot akarta da Vinci megfesteni, ahol Jézus az elárultatását jelenti, be, hanem egy örvendetes családi esemény közeledtét? A mi Munkácsynk is ott van ebben a sorban. A „Krisztus Siratása” című vásznon három asszony térdel a Megfeszített előtt: Mária, Jézus anyja, annak nővére, a „másik” Mária, és Mária Magdolna. A kép összetartozásukat sugallja, mintha egyetlen családot alkotnának.
A teológia ebben a sokat vitatott kérdésben legfeljebb annak megengedéséig jutott, hogy Jézus, kora szemléletét meghaladva egy nőt is bevett a legközvetlenebb tanítványok közé. Mintha attól tartanának, hogy veszélyt jelentene a hívők számára, ha Jézust hozzánk hasonlóbbnak, emberibbnek láttatnák. A buddhizmus hívei ebben sohasem láttak ilyen veszélyt, de mi sem gondoljuk, hogy túl sokan meginognának hitükben, ha kiderülne, hogy Jézus csakugyan házasságban élt.

Az utolsó napok

Megható és nagyon emberi, amilyennek a vívódó, és már-már elgyengülő embert látjuk a Getsemáne-kertben. „Atyám, ha lehetséges, távozzék tőlem e keserű pohár”- kéri először, de belátja, hogy amit vállalt, teljesítenie kell és már nincs visszaút. Még a tanítványai segítségét is kéri, mert „a lélek kész, de a test erőtlen”. A későbbiekben már nem is lesz ilyen megindítóan emberi pillanata, innentől inkább a mártírt látjuk. Csak az utolsó pillanatban, a keresztfán szólal meg ismét a szenvedő ember: „Uram, miért hagytál el engem?”- de ki ne esne kétségbe hasonló helyzetben?
Az egész Jézus-történetben a feltámadás a legmegfoghatatlanabb, és sokan valami tetszhalott-állapottal próbálják magyarázni. Ám aki a keleti tanításokban jártas, másra gondol. Sokan képesek haláluk után testükkel furcsa dolgokat művelni. Van, akié romlatlanul marad, másoké meg nyomtalanul eltűnik. Ezek az emberek még életük folyamán olyannyira átszellemültek, hogy voltaképp testük is ún. finom-anyagivá, szemmel láthatatlanná vált. Az anyagi testet csak azért viselték, hogy a külvilágban lássák, hallják őket. Jézus nyilván bírt e képességgel. Nem tudjuk, egy ilyen ember mennyit érez a testi szenvedésből, valószínűleg annyit, amennyit megenged magának. Lelkileg persze szenvedett. Átélte a test halálát, mert át akarta, vagy át kellett élnie, de teljes tudatossággal távozott, harmadnapra visszatért és átlényegítette az otthagyott testet is.
A New Age verzió szerint egyáltalán nem is halt meg, felgyógyult és visszament Indiába, ahonnan jött, boldogan élt amíg meg nem halt, és állítólag Srinagarban van a sírja. A muszlimok sem hiszik, hogy Allah megengedte volna egy igaz próféta megölését, ezért egy latorral cserélte ki, de további sorsáról nem tudnak. Egyes keresztény szekták úgy vélték, hogy a keresztet Jézus helyett cipelő cyrénei Simont feszítették meg – és még sorolhatnánk a különböző verziókat, amelyekkel a keresztény teológia természetesen nem ért egyet, hiszen pont a lényeg – Jézus feláldozta magát bűneink megváltásáért – maradna ki.

Jézus halála a mai számítások szerint 29. április 15-én pénteken volt. Erre úgy jöttek rá, hogy az evangéliumok biztosan húsvét péntekét állítják, továbbá szólnak a halál pillanatában beálló sötétségről (három órán át) illetve egy földrengésről, amikor a jeruzsálemi templom kárpitja ketté hasadt. E félelmetes jelenség szimbolikusan valaminek a végét, illetve a titkok napfényre kerülését jelentette. Ma talán joggal gondolhatjuk úgy, hogy eljött annak az ideje is, hogy Jézus valódi, emberi személyiségét is tisztábban lássuk

Kép forrása

Az európai gondolkodásban a tizenkilencenik század vége felé kezdtek el terjedni a keleti gondolkodásmód elemei. Ekkor érkeztek az első indiai guruk, jógamesterek, majd valamivel később buddhista tanítók is. Sokan az indiai gyarmatokon ismerkedtek meg a világ hindu elképzeléseivel, így született meg például a teozófiai iskola. Innen kezdve lassan bekerültek a közgondolkodásba olyan elemek, amelyek ha nem is voltak ismeretlenek filozófusok, írók, művészek és utazók körében, de rajtuk kívül nem sokakat foglalkozattak, mint például a reinarnáció és a karma elképzelései. Mai népszerűségük természetesen nem azt jelenti, hogy annyian hisznek is ezekben, de azt mindenképpen, hogy egy mai átlagos műveltségű ember minden bizonnyal valamit tud róluk és talán állást is foglal ellenük vagy mellettük. Ezoterikus közösségekben pedig már szinte belépőnek számít az élet körforgására vonatkozó keleti elképzelések (többnyire felszínes) ismerete.
Sokak számára mindmáig kérdés maradt, hogy miként lehet (ha lehet) ilyen elemeket a mi életünkbe, gondolati- és hitvilágunkba beilleszteni, ezért a továbbiakban ezekkel a kérdésekkel fogunk foglalkozni. Tiszteletre méltó elképzelés, hogy elegendőnek kellene lenni az európai ember számára az európai gondolkodásmódnak, ám az eltelt évezredek annyi megválaszolatlan és talán megválaszolhatatlan kérdést halmoztak fel, amelyek sokakat más irányba indítottak. Míg a materialista embert köbbnyire kielégíti, hogy a dolgok véletlenszerűen, emberi vagy fizikai okok következtében történnek, a legtöbb hívő keresztény számára ha kimondatlanul is probléma, hogyan engedheti meg a szerető és gondviselő Isten ártatlanok szenvedését, nyomorát és halálát, a természet katasztrófáit és hasonlókat – egyáltalán a Rossz olyan mértékű eluralkodását, aminek ma tanúi vagyunk. „Isten kifürkészhetelen akarata”, vagy a túlvilági előnyök ígérete valójában igen kevés ember számára elég meggyőző.

A Vízöntő-kor szellemisége pedig épp azt jelenti, hogy miként az áradás a fizikai gátakat, úgy mossa el a gondolkodás, nyitottabb szemlélet a gondolati, ideológiai korlátokat. Az informatika korában lehetővé vált, hogy messze tájak és letűnt korok gondolatiságát egyaránt megismerjük. Ez persze zavarokat is okoz, várni kell, amíg a felkavart víz lecsendesedik, és ehhez sem árt némi útmutató segítség.

A lélekvándorlás gondolata nem ismeretlen Európában sem. Az ókori rómaiak hittek benne, de a karma, az ok-okozati összefüggés felismerése nélkül. A dialektika, a dolgok önmagába visszatérő változása pedig Hérakleitosztól Hegelig ott van a filozófiában, még ha a marxisták saját értelmezését nem is számítjuk.
A legtöbb ember számára talán Isten létének, működésének és a karmával való összeegyeztethetőségének kérdései a legnehezebbek. Rövidebben fogalmazva: akkor most Isten, vagy a karma az irányító, a mindenható, a „főnök”? A mi logikánk a kizárólagosságot helyezi előtérbe, a vagy-vagy döntéseket, míg a keletieké elfogadja az is-is, a sem-sem, sőt a „sem ez, sem az, sem valami más” megoldásokat is. Itt valóban döntő, és feloldhatalannak tűnő ellentmondásba ütközünk. Az egyistenhívő vallások, a zsidóság, kereszténység és az iszlám szerint a világot Isten teremtette és irányítja egészen a legapróbb részletekig (hegyi beszéd). Isten figyelmét semmi sem kerüli el, és ő dönt az ember evilági és halála utáni sorsáról. Az egy isten léte voltaképp nem zárja ki az újjászületést, hiszen Isten elvileg ugyanúgy elrendelheti a vég nélküli jutalmat vagy szenvedést a túlvilágon, mint a lélek új testbe költözését. A karmára ezek szerint semmi szükség, tökéletesen megoldja a gondokat Isten személyes gondviselése. (érdekes, hogy ennek ellenére a keresztény közgondolkodásban a Gondviselés olykor mint egy személytelen erő látszik megjelenni, ami már-már a karmához hasonlít.)

A karmát a keletiek egy személytelen törvénynek tekintik, amely mellett állnak ugyan istenségek (a hinduknál), de voltaképp magától működik, a cselekedet megteremti saját következményét. A fő istenségek, (Brahma, Vishnu, Shiva), (akik voltaképp nem különálló lények, hanem az egyetlen transzcendens Isten megnyilvánulási formái) el vannak foglalva a teremtéssel, fenntartással és megújítást szolgáló lebontással, és nemigen érnek rá az egyes embereknek büntetést és jutalmat osztogatni. A buddhizmusban pedig még ennyi szó se esik isten(ek)ről. (Ebből vonják le sokat azt a következtetést, hogy a buddhizmus „istentagadó vallás”, holott mindössze arról van szó, hogy a buddhizmus inkább a helyes élet gyakorlati megvalósításval foglalkozik és nem transzcendens fogalmak értelmezésével. A mai buddhizmus Isten kérdését leginkább nyitva hagyja, a részletek eldöntését a gyakorlókra bízva.)

Van az előzőeknek még néhány következménye. Ha az ember sorsa Isten ítéletén múlik, akkor talán „jobb belátásra”’ lehet bírni bűnbánattal, imával, esetleg az egyház támogatásával – és Isten a halálos bűnök kivételével ezt a jogát gyakorolja is, bár a katolocizmusban nem közvetlenül, hanem a papok közvetítésével. A karmát viszont nem lehet megengesztelni, legfeljebb a rosszat kiegyenlíteni jó karmát hozó cselekedetekkel.

A keresztény etika egyik alapja a bűntől való tartózkodás. De az ember a lesben álló Gonosz csábításának gyakran nem tud ellenállni, ezért élete vagy bűntudattal vagy a bűntől való félelemmel terhelt. Ez kiszolgáltatottá és manipulálhatóvá teszi. A karmikus gondolkodás ezt nem így látja. Nem szívesen használják az ítélkező bűn kifejezést, inkább helyes és helytelen cselekedetekről beszélnek. A helyesek jó karmát és jobb következő életeket hoznak létre, a helytelenek nehéz helyzetbe juttatják az embert. A rosszat nem külső csábításra, hanem saját negativitásaink hatására követjük el és a következmények alól se ad senki felmentést. Igy az ember, ha tudja cselekedeteinek súlyát és következményét, kevesebb bűntudatot vesz magára és kevésbé válik kiszolgáltatottá mások felé.

Mindezt sokan úgy élik meg, hogy a karma létezése megfosztaná Istent egyik legfontosabb ténykedésétől, a gondviseléstől. Ezzel a súlyos kérdéssel először talán a teozófusok szembesültek, akik (filozófiai szakszóval) panteisztikus, vagy deisztikus istenképet vallottak, és ezek szerint a mindenütt jelenlévő Istennek nem dolga külön-külön intézni mindenki sorsát. A teozófia változtatás nélkül fogadja el az indiai karma- és reinkarnációs tanításokat. A XIX-XX. századi spiritiszta-okkultista körök is magukává tették a reinkarnáció tanait, hiszen médiumaikon keresztül erre vonatkozó tanítások ezreit kapták, de ők (kiváltképp az ún. evengéliumi spiritizmus) nem szakadnak el a katolikus tanítástól, és leginkább össze szeretnék egyeztetni a Gondviselést a karmával.

Mindezeken túl, a keresztény ember számára talán még nagyobb dilemmát jelent Jézus szerepe és a megváltás. A karmikus gondolkodásban a megváltás és üdvözülés helyén a megvilágosodás és a lét körforgásból való megszabadulás áll, ehhez pedig mindenkinek a saját munkája kell, azaz csak önmegváltás létezik. Felesleges lett volna Jézus áldozata? A keletiek nagy világtanítónak, bodhiszattvának, arhatnak, avatárnak tartják őt, nem megváltónak és sok nyugati is ezt vallja. Rudolf Steiner antropozófiájában egy szintetizáló megoldás mellett tör lándzsát: elismeri mind a karmát, mind a megváltást, olyan módon, hogy Jézus áldozata addig nem járt utat nyitott mindenkinek az üdvösség (megvilágosodás és megszabadulás) felé, de a jó karmáról emellett is magunknak kell gondoskodnunk. És így ez már a keresztény eszméktől sem áll túl távol, annak ellenére, hogy a keresztény egyházak nem fogadják el Steiner tanait. A mai ezotéria ugyanígy nem vall egységes elveket, de nagyjából az előzőeket gondolja.

Egy új, szintetikus felfogás van tehát kialakulóban. Ezt problémaként értékelik azok, akik valamelyik oldalról túl mereven ragaszkodnak régi elvekhez, lehetőségként azok, akik az élet jobb megértését keresik. Végtére is hitbéli dolgokról van szó, ahol nem állíthatjuk soha biztosan, hogy a mi oldalunkon áll az igazság: azt választjuk, amelytől jobb és szeretetteljesebb életet remélünk.

Kövesi Péter

„Nincs természetfölötti, csak mi vagyunk természet-alattiak”
( J. v. Rijckenborgh)

Bár nem tartozom a hazai természetgyógyászat “nagy öregjei” közé, még emlékszem a kilencvenes évek elején azokra a késhegyre menő vitákra a Népjóléti Minisztérium tanácstermeiben, amelyek a természetgyógyászat törvénybe foglalását kezdték szorgalmazni. Számos kiváló orvos, egészségügyi szervező és más módszerekkel dolgozó természetgyógyász helyezkedett arra az álláspontra, hogy jó, legyen hivatalosan is természetgyógyászat Magyarországon, de csak a “komoly”, tudományosan is bizonyítható hatású módszereket ismerjük el. A bioenergetika nem tartozik ezek közé, ezért a bioenergetikusok ne is álmodjanak ilyesmiről, inkább foglalkozzanak “tisztességes” természetgyógyászati módszerekkel.

Azután, csodák csodája – és hála a “szakma” ügyes lobbizásának – mégis benne lett a törvényben a bioenergetika, mint természetgyógyászati szakterület. Egy időre. Azután egy ideje ismét nincs. Illetve van, de nincs, nincs és mégis van. A régi szakképesítések érvényesek, de új vizsgát nem lehet tenni. Azt mondják, ideiglenesen, amíg egy új, mérhető, objektiválható szakmai követelmény- és vizsgarendszer meg nem születik.

Első látásra valóban úgy tűnik, olyan nehezen megfogható területről van szó, ahol nehéz – ha nem éppen lehetetlen – a vélt hatást (placebo, pszichés hatás, szuggesztió stb.) elkülöníteni a valóditól, a tanulható dolgokat a csak született képességekkel gyakorolhatóktól (amelyek létében természetesen a szkeptikusok kételkednek), a használható technikákat szétválasztani a sokak számára elfogadhatalan vallási, ezoterikus képzetektől, fizikai hatásmechanizmust találni, kiseprűzni a gyógyítás számos területe között a legnagyobb számban itt fellelhető csodatévőket, zavart tudatú “kiválasztottakat”, “prófétákat”, boszorkánymestereket, szélhámosokat. Ugyanakkor tudunk olyan gyógyítóról, akit egyetlen elmeorvos se engedne el kórházi beutaló nélkül egy tíz perces vizsgálat után, mégis vannak sikeres esetei, vagy más, szintén eremményes gyógyítókról, akik a legnagyobb erőfeszítéssel se lennének képesek a középiskolai érettségi letételére, nem beszélve az ETI anatómia, élettan-kórélettan (egyébként nem nehéz) vizsgáiról.

Egy tudományos(nak szánt) tanácskozáson jeles akadémikusunk túl a személyes képzettségen azt hozta fel fő bizonyítékul a bioenergetika nemléte mellett, hogy egyetlen tudományosan, műszeresen igazolt módszerrel sem lehet mérni, kimutatni a bioenergetika létét. Látni fogjuk, hogy ez azért nem így van. Ha nincs is mérőműszer, ott az empíria, végezhetők tudományosan is elfogadható körülmények között dokumentálható és megismételhető kísérletek. A természettudomány történetében ez midig is így volt. Először volt a tapasztalat, aztán adtak neki nevet, szerkesztettek a jelenség méréséhez műszert, fogadtak el mértékegységet, és így tovább. Annak, hogy létezzen mondjuk a gravitáció, nem feltétele, hogy mértékegysége és mérési lehetősége legyen. A természetet nem érdekli, hogy mi mennyit tudunk róla, vagy elhiszünk-e valamit.

Alapvető logikai tény, hogy valaminek a nemlétét nem lehet bizonyítani. Bizonyítani csak állítást lehet, nem egy állítás tagadását. Az állítást cáfolni lehet – de tudomásom szerint a bioenergetika területén ilyen irányú elfogulatlan, prekoncepciók nélküli vizsgálat még nem történt. Azt pedig semmiképp sem fogadhatjuk el bizonyítéknak, ha egy, az ilyesmivel szemben köztudottan ellenséges riporter hasonló beállítottságú tudósok közé áldozatul beültet egy hallhatóan nem cicerói beszédkészséggel megáldott bienergetikust, akit rövid úton nevetség tárgyává tesznek.

Mellesleg: a beteg embert, néhány okoskodó vagy “kekeckedő” figura kivételével többnyire nem érdekli, hogy a módszer, amivel meggyógyult, mennyire van tudományosan bizonyítva. Ha már egyszer elfogadta és rászánta magát, egyformán örül a gyógyulásnak, akár kompjutervezérelt csodamasinától, akár egy tibeti láma kántálásától gyógyult meg. Sok esetben a lejárató propaganda épp a gyógyulás egy esélyétől fosztja meg a beteget. (Ez természetesen fordítva legalább ilyen igaz, rászolgálna a börtönre az az alternatív gyógyító, aki egy sürgősségi beavatkozásról beszéli le a kliensét!)

Álljon itt egy, gyógyítók körében közismert, a legszigorúbban ellenőrizhatő laboratóriumi körülmények között megismételhető kísérlet: növényi magok csíráztatásának serkentése energiaadással. Itt a placebo hatás, a szuggesztió nyilván kizárható. A növénynek nem lehet “bebeszélni”, hogy fejlődjön gyorsabban. Teljesül a nagy számú alany, és a megismételhetőség követelménye is. Emberrel ez természetesen nem ilyen egyszerű, hiszen sokkal nagyobbak a személyes különbségek és ezen a területen nyilnánvalóan óriási a pszichés – mentális tényezők hatása. Bár néhány kórházban próbálkoztak kísérletekkel például budapesti reiki – gyakorlók, nem sikerült statisztikai mennyiségű adatot gyűjteni. Más hasonló kísérletek is történtek, ám többnyire hasonló véget értek: egy nyitott szellemű orvos ráállt a kísérletre, de még mielőtt értékelhető erdmény született volna, az intézet valamelyik felelős vezetője leállította a “sarlatán”, “tudománytalan” tevékenységet. Ez bizony a huszonkettes csapdája: Nem lehet bebizonyítani, hogy valaminek van tudományos alapja, amíg arra hivatkozva el lehet utasítani minden kísérletet, hogy nincs tudományos alapja. Ugyanezért nem jelennek meg mérvadó tudományos lapokban a bioenergetikáról szóló korrekt publikációk, mert a szerkesztők szerint a téma eleve tudománytalan. Márpedig azt a témát, amelyről nem jelenik meg elegendő közlemény mértékadó orgánumokban (és ez alatt sajnos nem a jelen laphoz hasonló kiadványokat értik), addig a tudományos közvélemény sem veszi komolyan.

Mi is a bioenergia?

Valljuk be öszintén, sötétben, teóriák gyertyavilágánál tapogatózunk. Ha Robert Feynmann Nobel-díjas amerikai fizikus nem átallja sokat citált mondatában bevallani, hogy „voltaképp nem tudjuk, mi is az energia”, (Richard P. Feynmann: Mai fizika, 1978) talán nekünk sem szégyen. Ám, mivel filozófia nélkül mégsem maradhatunk, induljunk ki az energia legáltalánosabb definíciójából: munkavégző, másképpen: ható, hatást kiváltó képesség. A bioenergiát talán úgy lehetne a legáltalánosabban megfogalmazni, hogy az élő anyagnak az a képessége, amely révén képes a külvilággal intelligens energia (és információ) cserére, fejlődésre, önmaga regenerálására és reprodukálására, azaz szaporodásra. Minden élőlény, sőt minden élő sejt rendelkezik ezzel az erővel. Lehet, hogy a bio (vagy más) energiában rejlik az élet titka? Logikus lenne, hiszen a szó maga is élőt, életet jelent. Ez magyarázat lehet arra is, miért nem sikerült mindeddig (és talán sohasem is fog sikerülni) kémiai úton élő sejtet létrehozni. Amit meg eddig létrehoztak, lehet, hogy a bulvárlapok főcímében így szerepel, a legvégén azért ott van, hogy ez azért még nem igazán él és nem igazán sejt.

Az energia lehet az az implicit potencia (hatóképesség), ami mindezt lehetővé teszi, és megkülönbözteti az élőt az élettelentől. (Implicit alatt itt azt érthetjük, hogy nem közvetlenül kimutatható.) A mechanikai energia meghatározható pl. a tömeg és a magasság, az elektromos energia a töltésmennyiség, vagy a földhöz viszonyított elektromos potenciálkülönbség megmérésével, ilyet a bioenergetikus nem tud felmutatni. (A bioenergetikusok által bizonyító erejűnek vélt Egely- féle “vitalitásmérő” sem a bioenergiát méri, legfeljebb annak valamely komponensét, valami valami olyan hatást mutat ki, amely egyebek között egy rendkívül könnyű korong elfordulását is előidézheti.) A mérhetőség és a kimutathatóság természetesen nem azonosak.

Ami jövőre lesz csak bizonyítható, azt az idén még nyugodtan sarlatánságnak lehet bélyegezni. Ez mindig is így volt. Az, hogy valaki melegséget érzett, semmit sem bizonyít, mint ahogy az sem, hogy bioenergia-kezeléstől meggyógyult egy, száz vagy ezer ember, mert nem tudhatjuk, anélkül is megygyógyult vona-e, esetleg nem valami mástól gyógyult-e meg. A beteg emberből nincs kontroll-példány. Az elvetett fűmagból viszont van, tetszőleges mennyiségben.

Kutatók sora foglalkozott már azzal, hogy bizonyítsa, ilyen energiákat valamennyi régi nép, kultúra, vallás ismert és valamennyien az élet alapjának ezeket tekintették. A természetgyógyászatban csak néhány éve jelentkezett az igény, hogy ne csak megfoghatatlan misztikum, csodálatos képesség legyen az energiákkal való gyógyítás, hanem legyen rendszere, módszertana, elmélete is. A differenciálatlan „bioenergia” fogalom helyett egyre inkább a „humán” energiák elnevezést kezdik használni, amelynek csak egy része a bioenergia. Pontosabban, (Béky Lászlóval, Ferenczy Lászlóval és dr. Kapuváry Andrással közösen megfogalmazott definíció szerint) ezek olyan, az emberből induló, illetve közelében megjelenő, tudatosan használható, irányítható nem fizikai erők (vagy sugárzások, de egyik kifejezést sem pontosan a fizika értelmezésében, inkább csak jobb híján használva), amelyekkel hatást lehet gyakorolni a másik ember (illetve más élőlény) testi, lelki, szellemi müködéseire. A saját forrásból (saját magunkból) származó, született (örökölt), vagy tudatosan begyűjtött, energiákat nevezhetjük közös néven bioenergiáknak, míg a tőlünk független (kozmikus, isteni stb.) forrásból származó, általunk csak közvetitett (csatornázott, transzmittált stb.) magasabb szintü energiákat kozmikus (univerzális) energiáknak. A bio- és kozmo-energiákat a mennyiségen kívül minőségi szempontból is meg lehet különböztetni. Erre még később visszatérünk. Bár bioenergiával minden ember rendelkezik, csak akkor kezelhet vele hatékonyan, ha a kezelt személynél lényegesen több energiával bír. Ellenkező esetben saját alapvető életerő készletét csorbítja, vagy a másik személytől vesz el energiát. A bioenergiát ösztönösen vagy tudatos ráhangolódással lehet közvetíteni. A magasabb (kozmikus) energák a tudatosság magasabb szintjét (az adott szintre való ráhangolódást, annak tudatossá tételét) követelik meg. Az energiákkal – egyre általánosabban elfogadott alapev szerint – nem „gyógyít” a ttermészetgyógyász, inkább csak a rászoruló ember rendelkezésére bocsátja azokat. Ennek a félreértése és az ennek nyomán jelentkező egoizmus, „nagy gyógyító vagyok”- érzése az, ami sokakat valóban távoltart attól, hogy ténylegesen magasabb szintű energiákkal kerüljenek kapcsolatba. A valóság magasabb létszintjeiről eredő (kozmikus) energiák ugyanis intelligens módon müködnek, elkerülendő azt, hogy alkalmatlan személyek visszaéljenek velük, vagy önös módon használják azokat. A beavatással (behangolással) müködő módszerek jelentősége, hogy általában olyan energiák közvetítésére tesznek képessé, amelyeket (legalábbis hatékony mértékben) tudatosságunk adott fokán önmagunktól nem tudnánk elérni.

Visszatérve e korábban felvetett kérdésre, hogy miért nem foglalkozik (nem akar foglalkozni) a tudomány ezekkel a jelenségekkel, az előbbiek alapján is logikus a válasz: egyszerűen azért, mert a materialista gondolkodás számára nem léteznek. A tudomány jelenleg egyetlen kutatási irányt tart elfogadhatónak: a jelenségek okát az anyagban kell keresni, minél alapvetőbb a probléma, annál mélyebben az anyag szerkezetébe hatolva. A gyógyításban például a betegségek okát keresve a legalacsonyabb szerveződési szintig, a biokémiai folyamatokig kell eljutni – következésképpen a gyógyításnak is lehetőleg itt kell megtörténnie. Az egész természetgyógyászat, legkiváltképp pedig az energetika holisztikus elve ennek épp az ellenkezője. Nem a rész irányítja az egészet, hanem az egész a részeit! Az élettani folyamatokat – itt az ideje, hogy kijelentsük – nem csupán a kauzalitás irányítja a fizikai-testi szintről kiindulva. Nem attól beteg az ember, mert például a torka begyullad, hanem attól gyullad be, mert az ember (mint lelki-szellemi lény) egyensúlya felborult.

Mitől működik – lehetséges magyarázatok

Az elméleti fizika úgynevezett Nagy Egységesítő Elméletei (angol rövidítéssel GUT, Great Unifying Theories) épp most kezdik becsempészni ezt a gondolkodást – és ezzel együtt a transzcendenciát a tudományba. A tudomány idegenkedését csodálni sem lehet, hiszen e téren lépten-nyomon olyan, számára érthetetlen, kezelhetelen fogalmakba botlik, mint ezotéria, mágia, misztika, melyek a számára nem egyebek „téves társadalmi tudatformáknál”. Pedig megdöbbentő, hogy a régi tanok, Hermes Trismegistostól a Taón át a Védákig mennyire egyeznek a kvantummechanika, információelmélet, mező-elméletek felismeréseivel. Mindemellett számos materialista kísérlet történt arra, főleg a volt Szovjetúnió területén, hogy az anyagvilág keretein belül megfogalmazzák a bioenergia lényegét. Az energiák eredetét megtalálni vélik a mezonokban, tachionokban, leptonokban, kvarkokban, bozonokban, biofotonokban, különféle szubatomi részecskékben vagy elektromágneses jelenségekben. Aztán kiderül, hogy talán nincsenek is ilyen részecskék.

Egy egészen friss adat szerint már megmérték a szemből sugárzott energia mennyiségét és mikroelektronvoltban (eV) kifejezhető adatokat kaptak. (Vas József Pál: Egy elmeorvos tévelygései, 2006, 244. o.). A mérést nem bioenergetikus gyógyítóval, hanem a gyermekére szeretettel tekintő édesanyával végezték. Vas szerint az energiaátvitel során az idegsejtek (bio? biokémiai?) energiája fényenergiává alakul át (nyilván a látható spektrumon kívüli hullámhosszokon). Ha az ilyen, érintéses vagy anélküli kézzel történő besugárzásnál is megfoghatalanabb jelenségnek van mérhető összetevője, minden reményünk meg lehet arra, hogy a bioenergia ne sokáig maradjon misztikum vagy hókuszpókusz.

A fizika mintegy száz éve ismeri a skalárhullámok (scalar wave) fogalmát. Ez egy különleges, elekromágnességhez hasonló jelenség, amely akkor jön létre, ha két azonos hullámhosszú és amplitúdójú elektromágneses hullám ellenkező fázisban találkozik. Az adott hullámhosszon kioltják egymást, de keletkezik egy rájuk merőleges irányú különleges hullám, amely semmivel sem csillapítható és mindenen akadálytalanul áthalad. Az egyetemi tankönyvekben hiába keresnénk ezt a jelenséget, feltehetően azért, mert még a hadiipari kutatások csaknem kizárólagos területe. Feltételezik viszont, hogy ezt a hullámformát az emberi agy is elő tudja állítani, jelen vannak a skalárhullámok a csakráinkban és döntő jelentőségük van az olyan jelenségekben, mint a telepátia és táv-érzékelés, energiaátadás, energetikai távkezelés és más emberi paranormális jelenségek.

A bio (és egyéb humán) energiák eredetének magyarázatára biokémiai-biofizikai szinten a sejtek anyagcseréjére, “energiakonyhájára”, a mitokondriumra, az energia-továbbítás kérdéseiben pedig a sejtközötti állományokra, az ún. mezenchimális térre gyanakszanak leginkább.

Figyelmet érdemel egy kevéssé ismert magyar tudós, dr. Szádeczky Kardoss Elemér földrajz-professzor “univerzális rezgéselmélete” (Geonómia, 1974), amelynek az ezotéria és human-energetika felé történő kiterjesztésére vonatkozó elképzeléseimet jó egynéhány évvel ezelőtt publikáltam a Természetgyógyász Magazin c. lapban.

Minden bizonnyal a bioenergetika elfogadottságában is sokat segít majd Masaru Emoto japán kutató munkássága (A víz üzenetei, 2004, A víz rejtett bölcsessége, 2005). Emoto különböző helyekről vett vízminták lefagyasztott kristályait kezdte el fényképezni és azt tapasztalta, hogy a tiszta és természetes vizek csodálatosan szép, hatszög-mátrixokba, fraktálokba kristályosodnak, míg a szenyezetteknél amorf kristályképződés történik. Szent tavak, források vize adja a legszebb képet. Aztán rájött, hogy a víz reagál a legfinomabb hatásokra, zeneművek, képek, emberi gondolatok, sőt a palackra írt szövegek is megváltoztatják a kristályszerkezetet, azok eszétikai, érzelmi és gondolati tartalmának megfelelően. Ebből messzemenő következtetéseket lehet levonni a víz energia- és információtároló képességére, és egy nagyívű gondolattal az élet kezdetéig, az ősóceánig el lehet jutni.

De hogyan hat ez az emberre? Az élet, egészség és fejlődés alapja a szervezetben meglévő rendezettség – a Kozmosz rendjének leképződése az ember mikrokozmoszában. Minden olyan behatás gyógyít, amely a rendezettség felé mutat, és az ellen hat, ami az entrópiát, a rendezetlenséget növeli. Ezt nem csak hatóanyagokkal, de energetikai mintázatokkal is el lehet érni – ez egy spirituálisabb, szublimáltabb, de elementárisabb szintje a gyógyításnak. Valószínű, hogy a humán energiák, rezgásek a test valamennyi sejtjében, a testünk hetven százalékát kitevő vízben tárolódnak és az energiaközvetítés során a másik ember vízmolekuláiban hoznak létre hasonló mintázatokat – amelyeket aztán a testi-lelki-szellemi rendezettség növelésére, helyreállítására vagy fenntartására fordítunk.
A hogyan a víz negatív mintázatokat is felvesz és továbbít, érthetővé válik, miként hatnak ránk a diszharmonikus érzések, gondolatok, az általunk hallgatott zene, vagy akár a ruházatunk színei, mintái, esetleg a test másféle díszitése. (Vajon mikor jönnek rá a félelmetes tetoválásokat viselő fiatalok, hogy milyen energiákkal rombolják magukat?) Ez a bioenergetikai gyógyításban is új megvilágításba helyez sokunk által unalomig ismételt, mások által feleslegesnek gondolt körülményeket. Nem igaz például, hogy minden energia egy, azonos és ugyanolyan hatású. Ott van mellette (benne) egy olyan sajátos mintázat, amely meghatározó módon függ a gyógyító személyiségétől, és az általa használt módszertől.A gyógyító személyiség sajátos energiamátrix, amely hat a kliensre.

Hosszabb távon nem lehet hatásos egy durva, primitív személyiségű, pénzéhes terapeuta kezelése, még ha mennyiségileg több energiával rendelkezik is (például parafenomén mutatványokra képes), mint a kollégái. Az energiának ezek szerint ugyanis nem csak mennyiségi, de minőségi (informatikai) jellemzői is vannak. (A minőségi szinteket általában az ezotériában szokásos hetes hiererchia szerint próbálják megkülönböztetni, aminek rendszerint sértődés a vége, ha nem ismerjük el, hogy mindenki a legmagasabb “isteni”, “krisztusi” stb. energia csatornája.) A személyiség és az etika tehát nem csak járulékos “sallang”, de meghatározó tényező. Sajnos tudunk olyan, magát a mennyekig magasztaló és agyonreklámozó “gyógyítóról” akinek a kliensei egy rövid felívelő szakasz után a vártnál sokkal gyorsabban szokták elhagyni a földi árnyékvilágot!

A gyógyításban használt módszerek sem csupán technikákat jelentenek. A módszer szellemi háttere, múltja, erkölcsi tisztasága, a hozzá kapcsolódó asszociációk jóllehet kevésbé nyilvánvaló módon, de szintén energetikai-információs mátrixot alkotnak. Nem célszerű kétes múltú, negatív képzeteket kiváltó nevű módszerekhez és irányzatokhoz folyamodni, bármilyen csodákat ígérnek is.

Összegezve Emoto kutatásainak tanulságait: eddig is ismert volt, hogy a vízmolekulák bizonyos finom energetikai hatásokra képesek sajátos csoportokba, ún. clusterekbe rendeződni. Azt viszont, hogy ez makro-szinten, fényképezhető módon is megtörténik, nem tudtuk. Nemigen tudtunk a hexagonális (ősi spirituális szimbólum) forma fontosságáról, és bár sejtettük, Emoto kimutathatóvá tette a pozitív és negatív információk fizikai szintű hatását, a kegszkeptikusabb materialista által is cáfolhatalan formában.

A sokak által még mindig tagadott (emellett világszerte eredményesen használt) homeopátia működési elvére is itt a magyarázat, várjuk, Emoto úr mikor teszi közzé homeopátiás szerek “fényképeit”. Bár a láthatóvá tett energiamintázatok bioenergetikai értelmezésére tett fenti kísérleteim korántsem tartalmazzák az összes feltehető tanulságot, várható, hogy az energetikai gyógyítás elfogadtatásában fontos szerepe lesz, például ha az energiaközvetítő módszereket is hasonló vizsgálatok alá vetik.

Ősrégi igény egy olyan szintetikus látásmód, amely az Univerzum (és benne az ember) jelenségeit egyetlen nagy rendszerbe képes foglalni. Ha túllépünk az anyag egyedüli valóságának paradigmáján, olyan rendezőelvek állnak rendelkezésünkre, melyek segítenek egységben látni a fizikai és a fizikai valóságon túli jelenségeket. Néhány ma is használt antik elmélet:

• – A Mikrokozmosz és Makrokozmosz egysége (Hermes Trismegistos-i elv) :
  „Ami fent van, azonos azzal, mint ami lent van és ami lent van azonos azzal, ami fent van.”
  Sok mai gondolkodó számára ez nem más, mint filozófiai blöff, de egyre nagyobb az igény az élet egészét átfogó rendezőelvekre. Számos régi és modern teória, amelyekről a következőkben szó lesz, egybecseng Hermes Trismegistos formulájával.
• A Yin-Yang elv, mint világmodell: az egymást kiegészítő és dinamikus egységet alkotó polaritások tana
• A prána, chi, ki – az életerő, életenergia elve
• Az aurára, csakrákra, nádikra, őselemekre, meridiánokra vonatkozó ősi tanok
• A megismerés „belső”, meditatív útja

Sajnos a bioenergetikusok között kevés a megfelelő természettudományos felkészültséggel rendelkező teoretikus szakember. Pedig szép számmal vannak olyan tudományos felfedezések, elméletek és feltételezések, amelyek keretein belül a bioenergetikai gyógyítás is kiterjedtebben értelmezhető. A teljesség igénye nélkül:

• – Rendszerszemlélet. Az Univerzum egyetlen szerves (és élő) rendszert alkot. Ezen belül minden egyes rendszer (hipotetikusan) kisebb rendszerekből áll és ugyanakkor része is egy nagyobb rendszernek. Minden egység minőségileg több, mint a részek összessége, önálló léttel(tudattal?) rendelkezik. Minden szerves rendszer tartalmaz olyan elemeket(leképzési rendszereket), amelyek leképezik (tükrözik) a teljes rendszert – és egyben vissza is hatnak rá.
  – Einstein felismerése az anyag (pontosabban: a tömeg) és az energia összefüggéseiről, sokak számára lerágott csont (sajnos gyakran félre is értelmezik, mindenre ráhúzzák)
• A kvantumfizika alapvető gondolatai – többen hivatkoznak, rájuk, mint ahányan értik is,
• A fizika vélekedései Bolyai és Lobacsevszkij óta a tér négy, öt, hat, hét (vagy több) dimenziós voltáról,
• A hologram (Gábor Dénes, 1971), mint világértelmezési modell
• Impedancia-illesztés elve (Kunz,)
• Harmonikus indukció, szimpatikus rezonancia (White és Kripper)
• Mező elméletek. Faraday és Maxwell óta sokféle elmélet tartozik ide, például a biomező (Gurvics, 1920-as évek), morfogenetikus mező (Sheldrake, 1988), pszi-mező, kvantumvákuum (Wheeler, Bohm, Jánossy, Gazdag és sokan mások) stb.
• Húr-elmélet (az anyag legvégső lényege nem anyag részecskékből, hanem parányi rezgő “húrokból” áll- Scherk, 1976)
• Bell-teoréma (szubatomi, fényen túli kapcsolatok, 1964)
• Kollektív tudattalan (Jung), világlélek (de Chardin)
• Egyetemes tudatosság megváltozott tudatállapotban (Grof, Leary,…
• Az ősi filozófiai és vallási rendszerek párhuzamairól számos szerző munkái, pl. László Ervin, Fritjof Capra, Székely László, Balogh Béla, Héjjas István

A test szerveződési mintája és vezérlő rendszere

Az emberi működések mögött álló (bio- és kozmo-)energetikai jelenségeket e megközelítésekkel racionálisan, minden misztikus sallangtól mentesen tudjuk szemlélni, és eljuthatunk odáig, hogy az energetikai gyógymódokat ne a természetgyógyászat megtűrt mostohagyermekének, hanem alaptudománynak, az emberi energiarendszert pedig az anyagi organizmus szerveződési és funkcionális alap-mátrixának tudjuk tekinteni.

A fizikai elvek minden valószínüség szerint csak az érem egyik oldalát mutatják, a jelenségek anyagi vetületeit, míg az eredet az anyag határain túli lehet, és csak a következmények jelennek meg az anyagban. Az energia forrását valószínűleg a valóság fizikain túli szintjein kell keresnünk. Az ezotéria számos rendszert ismer ezek leírására. Háromtól alár negyvenkilencig vagy száznyolcig is terjedjet az univerzum meggyilvánult és meg nem nyilvánult szintjeinek száma. Ez a kezdőt rendszerint zavarba hozza (melyik az igaz?), azután rájön, mindegyik igaz lehet, bármelyikben gondolkodhatunk. Az energiák megértéséhez célszerű lehet egy általánosan használt rendszer, például az, amely anyagi (fizikai), éteri. asztrális, mentális és spirituális síkról (szintről) beszél. Ez utóbbit nevezik egyszerűen „kozmikusnak” is. Ez alatt természetesen nem a bolygóközi teret, a világűrt kell érteni, hanem a görög értelemben a világ magasabb „rendjét”. Ezt általában még három összetevőre bontják, így kerek a hetes tendszer. Az összes energiafélét valamennyi rendszer a legmagasabb szintről, meg nem nyilvánult Abszolutumtól, Logosztól, Istentől stb. származtatja, ugyanúgy, ahogyan valamennyi földi energia visszavazethető a Nap sugárzására. Viszont ahogyan nem tévesztjük össze a mechanikai energiár a hővel, fénnyel vagy elektromossággal, ugyanilyen eltérések vannak a humán-energiák között is. Alapvetően téves az a felfogás, amely a bioenergiát valami homogén „masszaként” kezeli.

Az ember az Univerzum energiarendszerének szerves része. Energiarendszerünk számos alrendszerből és energetikai képletből álló, magasan szervezett egység, melynek feltehetően még csak töredékét ismerjük. A teljes energiarendszer egységes egészként értelmezendő és kezelendő. Az energetikai rendszerek képezik az ember (és minden élőlény) alapvető szerveződési és vezérlési rendszerét, amelyek egyrészt mátrixát (mintáját) adják az anyagi test felépülésének és szerveződésének, másrészt vezérlik és együttmüködnek a fizikai szintü fenntartó és irányító rendszerekkel (idegrendszer, endokrin rendszer, keringés stb.) Ilyen módon például a népszerű vélekedéssel szemben az aura (a Mindenség rendjének képe az emberben) nem a test energia-kisugárzása, hanem épp fordítva: az aura legalacsonyabb rezgéskomponensei kristályosodnak ki fizikai test alakjában.

Az energetika a teljes természetgyógyászat alapja, minden innen indul és ide tér vissza. (Ezért is érthetetlen az a húzódozás, hogy a törvényalkotók az utolsó pillanatig vonakodtak „tisztességes” módszernek elismerni.) Nincs olyan hagyományos, vagy alternatív módszer, amely ne energiákra épülne: Fizikai energiákat használ a radiológia, a fizikoterápia, ultrahang, lézer stb. A gyógyszer vegyi energiát és magasabb rezgéseket egyaránt közvetít. Ez utóbbiak (kevesebb mellékhatással) vannak túlsúlyban a fitoterápiában és már a fizikai rezgéseket kiküszöbölve, tisztán energiaként a homeopátiában az aroma- és a Bach-féle virágterápiában. A reflexológus, gyógymasszőr, csontkovács, még ha nem is tud róla, nem csak az izmait használja, de energia-kezelést is ad. A radiesztéta a saját energiái és a földsugárzások, az extraszensz a másik energiatestének interferenciáit érzékeli, és még ott vannak a legkülönféle energiakezelések a kézrátételtől a csakrafeltöltésig, gyógyító imaginációtól az imáig. A különböző módszerek az emberi energiamező külömböző elemeire és struktúráira hatnak: az aurára, a csakrák és a hozzájuk kapcsolódó pránavezetékek (nádik) rendszerére, a kínai gyógyászat meridiánjaira (nem összetévesztendő a pránavazetékekkel, különálló rendszer), vagy például a különböző leképzési és kezelési mikrorendszerek, mint például az irisz, talp, kéz, ajak, nyelv stb. Ezek- számos egyéb, még fel nem térképezett és ismeretlen rendszerrel együtt alkotják az ember energiarendszeréé, kezelésük pedig az energetika tudományának szerves része.

Minőségi különbségek

Az előbbiek alapján megkísérelhetjük felállítani a humán (bio- és kozmo-) energiák kvalitatív rendszerét, vagy energia-létráját:

1. Fizikai szint: fizikai energiák,céljuk és lehetőségük a testi tünetek kezelése (nem a bioenergetika területe) .
2. Éteri szint: közvetlenül a fizikai testet ellátó életerő (vitalitás) szintje. Erősen érezhető, gyors, de legtöbbször nem tartós hatású, tüneti kezelésre alkalmas. Ez az ösztönös bioenergetikai őstehetségek leggyakoribb szintje.
3. Asztrális szint: érzelmi energiák, a gyógyító szeretet (alapfoka) A másik emberhez való szeretetteljes közeledés, elfogadás, érzelmi ráhangolódás, azonosulás révén érhető el.
4. Mentális szint: a gyógyító gondolat ereje: a pozitív gondolkodás, a gyógyulás képének megalkotásával és kivetítésével működik.
   A 2-3-4. szint jelenti a bioenergiákat, míg további szinteket nevezhetjük – nem túl szerencsés szóval – kozmikusnak:
5. Kauzális (oksági, szupramentális) szint: lehetősége a tudatalatti vagy – jóval magasabb szinten – akár a karmikus problémák kezelése. Feltétele a tudatosság rendkívül magas szintje, a vele járó felelősséggel együtt. Meditatív állapotban még elérhető szint.
6. Buddhi (énségi szikra) szintje: az egyéni létezés legbelsőbb györekéig tudatossá vált, a megvilágosodott (- de nem hétvégi intenzív tanfolyamon!) tudatosságát igényli.
7. Atma (Abszolutum) szintje: a legmagasabb szint, az Unio Mystica, a krisztusi szeretet, az eggyéválás tudata, amely az emberiség legnagyobb mestereinek tudatszintje, a mindentudás és korlátlan hatóképesség állapota.

Néhány alapszabály

Az energiáknak tehát ezek szerint nem csak mennyiségi, hanem minőségi jellemzőik is vannak. Ezek alapján alakultak ki az egyes energetikai gyógymódok, sajátos szabályaikkal és alkalmazási módjaikkal, lehetőségeikkel együtt. Téves az a napjainkban elterjedt nivelláló szemlélet, hogy minden energia és módszer azonos Ezt igazolják a különböző gyógyítók különböző (sajnos nem mindig pozitív) “eredményei” is.

Az elérhető energiaszint az ember tudatossági (szellemi fejlettségi) szintjétől, valamint az alkalmazott módszertől, vagy beavatástól függ. Az alsó szintek általában egyszerű ráhangolódással (vagy anélkül is) elérhetők, míg a három magasabb (kozmikus) szint csak a megváltozott (pl. meditatív) tudatállapotban (sajnos ott sem mindenki által azonos mértékben) érhertők el. A szabály: olyan energiát közvetítünk, amilyen szinten a tudatunk áll. Az úgynevezett beavatások képessé tehetnek jelenlegi fejlettségünket meghaladó energiák közvetítésére is, de ez nem jelenti azt, hogy tudatunk is – a fejlődés lépcsőit átugorva – eléri ugyanazt a szintet. Mivel a magasabb szintű beavatásokat voltaképpen nem a beavató személy, hanem a mögötte álló magasabb erők végzik, nem garantálható, hogy nem megfelelő személyiségű egyén – az elvégzett rituálé ellenére – az adott beavatást, illetve a vele járó energiát és képességeket ténylegesen megkapja. Ez kiváltképpen az egyes irányzatoknál elharapódzott csoportos, vagy pénzért megvásárolható mester, táltos, stb. avatásokra igaz.

Az energiák mindig “lefelé”, a szellemi felől a fizikai felé hatnak, “felfelé” nem. A problémákat minimum a saját szintjüknek megfelelő (vagy magasabb) szintről lehet kezelni, alacsonyabb szinten csak tüneti kezelés történik.

A különböző energiák mindig együttesen vannak jelen, az adott személyre és az alkalmazott módszerre jellemző spektrális eloszlással. Az adott módszer és szabályainak betartása jelent lehetőséget arra, hogy a kezelésnél a kívánt energia és hatás jelentkezzen. Nem javasolt a szabályok figyelmen kívül hagyása és a különféle módszerek egyéni, ötletszerű összekeverése!

Jó tudni, minden energetikai beavatkozásnak csak a mögöttük álló érzelmi, tudati (tudatalatti) problémák feldolgozásával együtt van értelme, enélkül csak tüneti kezelést végzünk! Az amatőr tudatbúvárok, asztrál- és reinkarnációs utaztatók figyelmébe: a problémák felszínre hozása, a szembesítés kellő feldolgozás nélkül többet árt, mint haszná!

A különböző szintek és módszerek elhatárolása nem jelent értékítéletet, olyasmit, hogy egyik jobb, a másik roszabb lenne, mint ahogy különböző intelligenciaszintet feltételez (bár nem biztos, hogy így is van) a földműves és az atomtudós, de mindkettő egyaránt értékes és fontos a társadalom számáta.
Kezdő energetikusok gyakori problémája a módszercentrikusság. Minél többféle eljárást megtanulnak, annál nagyobb a dilemma: Csakrát kezeljek, fényt adjak, aurát egyenlítsek vagy reikizzek? Ha ismerjük az energialétrát, automatikusan adódik a válasz, melyik szintre hogyan lehet hatni. Más szóval: el lehet, sőt el kell érni, hogy a fő kérdés ne a „hogyan”, hanem a „miért legyen. Ezzel egyszersmind értelmét veszíti a „melyik módszer jobb?”, „melyik energia az erősebb?” stílusú dilemma és a kölönböző eljárások követőinek vitája, vetélkedése.

Etika nélkül nem megy

– vagy nem az az energia megy, amit szeretnénk. Erről Emoto úr fényképei kapcsán már szóltunk. Mindegy, hogy egyszerű „mezítlábas” bioenergetikusnak, vagy egy hangzatos nevű kozmo-energetikus rendszer beavatott mesterének vallja magát valaki, ő maga, testi, lelki, szellemi valójában az energia csatornája, a kezelés eszköze, és lehet valaki a világ legügyesebb sebésze, ha a szikéje nincs fertőtlenítve! A régi indiai mesterek meg sem kezdték a tanítást, amíg a tanítvány a Yama- Niayamát (kerülendő és követendő dolgok) nem sajátította el (nem csak elméletben)! Ma kétnapos tanfolyam után nyitogatnak, tisztítanak csakrákat, holott lehet, hogy a tisztítandó beteg a „tisztább”! A test egészsége, a fizikai energiák bősége, a pozitív érzelmi és gondolatvilág, az etikus, feddhetetlen életvitel kellene, hogy minden energetika alapja legyen, és a beteg se a hangzatos reklámok és ígéretek, hanem ezek szerint keresse a gyógyítóját! Milyen energiát közvetít az a „mester”, aki szexuális bűncselekmények miatt áll bíróság előtt, az a magát isteni küldöttnek hirdető gyógyító, akinek a „legezoterikusabb” és legtoleránsabb pszichiáter szerint is a sárga házban lenne a helye? Talán túlzásnak tűnik, de még annak sem szabadna beteghez nyúlnia, aki rendszeresen nikotinnal, alkohollal szennyezi magát, míg a valóságban láttunk már nem egy „gyógyítót”, aki a kezelés közben is cigarettázott, vagy „mestert”, aki jóízűen pöfékelt két beavatás között!
Furcsa divatjelenségek is akadnak: olvassuk valahol, hogy Magyarország legerősebb bioenergetikusa rendel valahol. Legközelebb valaki más, mint Európa legerősebbje, a rákövetkező hónapban egy újabb a Guinness Rekordok Könyvében szereplő világelső bioenergetikusként hirdeti magát. Márpedig ez az energia nem kilóra megy: nem jobb az, aki több vasat tud vele valakire felragasztani – ezek teljesen felszínes, lényegtelen dolgok. Ha jobb, tisztább, emberibb ember- az már valami, csak aki ilyen, az aligha hirdeti öles betűkkel magát.

Némely gyógyító a teljességről, a teljes emberről papol, miközben a hozzá betérőtől talán még a nevét sem kérdezi meg. Odateszi a kezét, dől az isteni sugár – aztán öt (de lehet hogy csak három) perc múlva lehet fizetni és jöhet a következő. Na de hogyan is lehetne ideje beszélgetni, amikor még több tucatnyian várnak odakinn a csodatévő kegyeire? Nagy lehet a kísértés, de bizton állíthatjuk, hogy mikor a mammont választja valaki, a bevétel lebeg a szeme előtt és nem a szenvedő ember – a mégoly isteni energiák is elpártolnak tőle. Mert lehet, hogy valóban csak öt perc a tényleges kezelés (módszere válogatja, azért többnyire jóval több), legalább annyit ér, ha a beteg érzi, hogy meghallgatják, törődnek is vele.

Van aki súlyok felragasztásában keresi az önigazolást, van aki különleges küldetésének, kiválasztottságának hangoztatásában véli megtalálni. Hogy miért van erre szüksége? Mert minderről maga sincs meggyőződve. Ha meg lenne, mindenki érezné, anélkül, hogy egy szót is szólna. Talán az is innen ered, hogy manapság mintha „snassz” lenne bioenergetikusnek lenni, mindenki valami magasabb rendűt keres. Például UFO-energiával gyógyít. Noha egyre kevesebben vonják kétségbe a földön kívüli civilizációk létét, ez többnyire egyszerű blöff. A védák szerint például több százezer lakott világ van, ebből több tízezret az emberhez hasonlók népesítenek be. Összességében hány féle-fajta energiát, rezgést, sugárzást jelenthet ez – felbecsülni sem lehet! A „frekvenciagyógyászoktól” ugyanígy meg lehetne kérdezni, hogy ez meg micsoda? Milyen frekvencia? A frekvencia ugyanis rezgésszámot (nem rezgést, nem energiát) jelent Frekvenciája pedig mindennek van: a hálózati áramnak, a mikrohollámú sütőnek, vagy a röntgensugárnak. Valahogy úgy vagyunk vele, mint a viccbeli rendőr: Na jó, hogy Iránból jött, de melyik irán’ból?

Ennek az önigazolásnak (önreklánnak, szellemi eltévelyedésnek?) másik jele, amikor isteni, krisztusi, legfelsőbb szintű energiáival hivalkodik valaki. Ahhoz, hogy az energia csak krisztusi lesz krisztusi, valószínűleg nem kell kommentár. Ehhez még annyit lehet hozzátenni, hogy az ilyen hozzáállású gyógyító általában nem felejti el deklarálni, hogy ő a kiválasztott, akin kereszül Isten gyógyít. Ez pedig nem Isten, hanem az egó (egoizmus) hangja!

A saját forrásból (saját magunkból) származó, született (hozott), vagy tudatosan begyüjtött, (éter, asztrál és mentál-szintü) energiákat nevezzük közös néven bioenergiáknak, míg a tőlünk független (kozmikus, isteni stb.) forrásból származó, általunk csak közvetitett (csatornázott, transzmittált stb.) magasabb szintü energiákat kozmikus (univerzális) energiáknak. A bio- és kozmo-energiákat a mennyiségen kívül minőségi szempontból is meg lehet különböztetni (lásd alább) Bioenergiával minden ember rendelkezik, de csak akkor kezelhet vele hatékonyan, ha a kezelt személynél lényegesen több energiával bír. Ellenkező esetben saját alapvető életerő készletét csorbítja, vagy a másik személytől vesz el energiát. A bioenergiát ösztönösen vagy tudatos ráhangolódással lehet közvetíteni. A magasabb (kozmikus) energák a tudatosság magasabb szintjét (az adott szintre való ráhangolódást, annak tudatossá tételét) követelik meg, ezért téves az a manapság szokásos szóhasználat,mely szerint mindenki a legmagasabb szintü (isteni, krisztusi, kozmikus stb.) energiával “gyógyít”. Az energiákkal nem (mi) gyógyítunk, azokat csak a rászoruló ember rendelkezésére bocsátjuk. Ennek a félreértése és az ennek nyomán jelentkező egoizmus az, ami sokakat valóban távoltart attól, hogy ténylegesen magasabb szintü energiákkal kerüljenek kapcsolatba. A valóság magasabb létszintjeiről eredő (kozmikus) energiák ugyanis intelligens módon müködnek, elkerülendő azt, hogy alkalmatlan személyek visszaéljenek velük, vagy önös módon használják azokat. A beavatással (behangolással) müködő módszerek jelentősége, hogy általában olyan energiák közvetítésére tesznek képessé, amelyeket (legalábbis hatékony mértékben) tudatosságunk adott fokán önmagunktól nem tudnánk elérni. Az energia és az információ elválaszthatatlan fogalmak. Az energia mindig hordoz információ-tartalmat (pl. a bioenergetikus személyiségéről, energiaállapotáról, személyes problémáiról is!), illetve tudatosan csatolható hozzá információ pl. a kívánt eredmény eléréséről. Ennek értelmében negatív személyiségü ember nem lehet bioenergetikus! Kötelező a maximális testi egészségre, lelki-szellemi tisztaságra, fejlődésre törekedni!

Az emberi energiarendszer Az ember -az alapfogalmak értelmében- az Univerzum energiarendszerének szerves része. Az emberi energiarendszer számos alrendszerből és energetikai képletből álló, magasan szervezett egység, melynek feltehetően még csak töredékét ismerjük. A teljes energiarendszer egységes egészként értelmezendő és kezelendő. Az energetikai rendszerek képezik az ember (és minden élőlény) alapvető szerveződési és vezérlési rendszerét, amelyek: 1. mátrixát (mintáját) adják az anyagi test felépülésének és szerveződésének, 2. vezérlik és együttmüködnek a fizikai szintü fenntartó és irányító rendszerekkel (idegrendszer, endokrin rendszer, keringés stb.)

Alapelvek 1. Az energiáknak nem csak mennyiségi, hanem minőségi jellemzőik is vannak. Ezek alapján alakultak ki az egyes energetikai gyógymódok, sajátos szabályaikkal és alkalmazási módjaikkal, lehetőségeikkel együtt. 2. Téves az a napjainkban elterjedt nivelláló szemlélet, hogy minden energia és módszer azonos, illetve: – filozófiai szinten igaz az, hogy minden energia (mint minden megnyilvánulás is) azonos forrásból, a meg nem nyilvánult Abszolutumtól (Istentől) származik, de a földön már a különböző módszereken és különböző “áteresztő” képességű személyeken keresztül transzformálódva jelenik meg. Ezt igazolják a különböző gyógyítók különböző (sajnos nem mindig pozitív) “eredményei” is. 3. Az energiák megkülönböztetése eredetük, az Univerzum megnyilvánulási szintjei szerint (pl a hetes rendszer szerint) történhet. 4. Az elérhető energiaszint függ: – az ember tudatossági (szellemi fejlettségi) szintjétől, – az alkalmazott módszertől. Az alsó szintek általában egyszerű ráhangolódással (vagy anélkül is) elérhetők, míg a három magasabb (kozmikus) szint csak a megváltozott (pl. meditatív) tudatállapotban (sajnos ott sem mindenki által azonos mértékben) érhertők el. A szabály: olyan energiát közvetítünk, amilyen szinten a tudatunk áll. 5. A beavatások képessé tehetnek jelenlegi fejlettségünket meghaladó energiák közvetítésére is, de ez nem jelenti azt, hogy tudatunk is – a fejlődés lépcsőit átugorva – eléri ugyanazt a szintet. Mivel a magasabb szintű beavatásokat voltaképpen nem a beavató személy, hanem a mögötte álló magasabb erők végzik, nem garantálható, hogy nem megfelelő személyiségű egyén – az elvégzett rituálé ellenére – az adott beavatást, illetve a vele járó energiát és képességeket ténylegesen megkapja. Ez kiváltképpen az egyes irányzatoknnál elharapódzott csoportos, vagy pénzért megvásárolható mester-avatásokra igaz. 6. Az energiák mindig “lefelé”, a szellemi felől a fizikai felé hatnak, “felfelé” nem. A problémákat minimum a saját szintjüknek megfelelő (vagy magasabb) szintről lehet kezelni, alacsonyabb szinten csak tüneti kezelés történik. 7. A különböző energiák mindig együttesen vannak jelen, az adott személyre és az alkalmazott módszerre jellemző spektrális eloszlással. Az adott módszer és szabályainak betartása jelent lehetőséget arra, hogy a kezelésnél a kívánt energia és hatás jelentkezzen. Nem javasolt a szabályok figyelmen kívül hagyása és a különféle módszerek egyéni, ötletszerű összekeverése! 8. A különböző szintek és módszerek elhatárolása nem jelent értékítéletet, olyasmit, hogy egyik jobb, a másik roszabb lenne, mint ahogyan a növény és az állat is különböző szinteket reprezentál, de mindkettő egyaránt értékes.
Az egészség energetikai meghatározása: Az egészség az ember és Kozmosz harmóniájának állapota, amely a test, lélek és szellem szintjén megfelelő mennyiségű és minőségű energiákat, azok harmonikus és kiegyenlített állapotát, a test egészségét, pozitív gondolkodást és pozitív érzelmi életet is jelent. A gyógyítás nem más, mint a harmónia helyreállítása. Ez minden esetben a tudati (érzelmi-gondolati) vagy tudatalatti problébák feltárásával és megszüntetésével kezdődik, ezt követi az energiaállapot felmérése és a hiányosságok korrigálása.

Érzékeny emberek igen kellemetlenül tudják érezni magukat bizonyos helyeken és egyes emberek társaságában, de többé-kevésbé valamennyien hajlamosak vagyunk társaságban, tömegben a csoport jó- és rosszkedvének, feszült, ideges, vagy éppen agresszív beállítódásának átvételére. Ezek megakadályozására szolgál az energetikai védelem. Vannak, akik kétségbe vonják a téveszmékre hivatkozva. Például: ha nem akarom, semmi rossz nem tud rám hatni (ez a pozitív gondolkodás félremagyarázása). Gyakori a szeretetre való hivatkozás is: Mivel én a szeretet (Isten, Jézus stb.) energiáját közvetítem, ez mindentől megvéd. Mások éppenséggel meg rettegnek attól, hogy betegségeket vesznek át, vagy asztrális és egyéb lények támadásai áldozatául esnek és a legraffináltabb védelmi módszerekat ötlik ki – többnyire hatástalanul, mert a saját félelmeinktől semmi sem tud megvédeni. Mindenekelőtt tisztáznunk kell, hogy betegségeket nem lehet átvenni! A beteg ember aurájából kerülhetnek át diszharmonikus rezgés-információk, de ezek az egészséges, kiegyensúlyzott ember számára veszélytelenek, ugyanis semlegesítődnek. Akkor találhatnak bennünk táptalajra a diszharmonikus rezgések, ha energiahiányosak, betegek, az adott betegségre lelkileg fogékonyak vagyunk (ugyanazokkal a lelki problémákkal küszködünk, mint a kezelt személy) – illetve ha félünk a megbetegedéstől! Sajnos, ha nem is sokan, de olyanok is vannak, akik tudatosan “szívnak el” energiákat a másik (náluk mentálisan gyengébb) embertől. Ezek megelőzésére szolgálnak az úgynevezett mentális védelmi, önvédelmi módszerek. Az ezoterikus irodalom bőségesen kínál ilyeneket.

Kövesi Péter

Kép forrása

A térképen ne keresd.
A templomokban se keresd.
A tudományos akadémiákon se keresd.
Ezotéria benned van, az az érzés, az az őstudás, lassú eszmélés, vagy villámként hasító rádöbbenés, amelyet Hamlet így magyaráz: „Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”
Ezotériában rend van, ezotériában békesség uralkodik, ezotériában szeretet honol.
Ezotéria a bölcsek kövének lelőhelye.
Paracelsus írja: „A szegénynek több van, mint a gazdagnak, a bolondnak több, mint a bölcsnek…
Az emberek rajta taposnak, de nem veszik észre…
Az értékes részét kidobják, az értéktelent megtartják.”
Ezotéria a titkok földje.
Nem azoké a titkoké, amelyeket önjelölt guruk árulnak szabott áron.
Azoké, amelyeket önmagadban lelhetsz csak fel.
Ezotéria határa mindenki előtt nyitva áll, mégsem mehet be mindenki.
Ott áll a három határőr, a hatalomvágy, mohóság, önteltség.
De akár többen is lehetnek.
Állhat ott az ostobaság, a félelem, vagy a kishitűség is.
Vagy bármi más, mi visszahúz.
Le kell győzni őket, legalábbis döntetlenre, különben elállják az utat.
„Nil nisi parvulis” – csak az alázatos szívűeknek.
Ezotéria mindenütt ott van.
Az ünnepekben és a hétköznapokban.
Az örömben és a gyászban.
A haragvásban és a megbocsátásban.
A találkozásban és az elválásban.
Az önmegtartóztatásban és a szeretkezésben.
De ott van a szupermarketben és az utcai hangoskodásban is.
Csak éppen kevesek képesek meglátni.
Ezotéria földje végtelen, kiismerhetetlen, mindenkinek más és más.
A könyvekben is csak szikrákat, pillanatképeket találsz, igaz, vagy csak igaznak vélt gondolatokat.
Hogy melyik melyik, neked kell eldöntened.

Fény – függő lények vagyunk. Fizikai létünket a Nap fényének köszönhetjük és és a fénnnyel jellemzünk minden magasztos ideát: tudást, igazságot, szeretetet, mióta csak civilizáció létezik. A világ lételeme a világosság, a teremtés története is a fénnyel kezdődik. Az emberi lélek vagy szellem anyaga is a fény. A sötétség a halál, az alvilág képzetét kelti és irtózattal tölt el a fény nélküli lét gondolata. A barlangok, óceánok vaksötét mélye maga a tudattalan iszonyat, szem nélküli, lidércfényű lényeik mintha egy másik, alvilági teremtés produktumai lennének.

Földi életünk keretét is a Fény szabja meg: a napi és éves élet ritmusát, aktuális tennivalóit és ünnepeit a Nap, a zsigerek, az ösztönök, álmok, tudattalan működését halvány párja, a Hold – de Nap nélkül ő sem világitana.

Minden valódi vallás a Fény és a Nap vallása, istene fénybe öltözött szellemiség és a magasabb szférák lényei testetlen fénylények. Az Isten mindig fény-lényegű.
Földi világunk leganyagtalanabb, legszellemibb jelensége a fény. A fizika régen tudja, hogy a fény túlmutat az anyagon, a hullám, energia, sugárzás-természetét ismeri – de hogy mi valójában a fény, azt csak a misztikus sejtheti. Minden transzcendens megnyilatkozás fényélmény kiséretében érkezik. Valójában örülhetünk, hogy anyagelvű világunkban egyre többször jelenik meg a Fény, mint valamely pozitiv eszmeiség szimbóluma.

Ami miatt mégsem teljes az örömünk (mellesleg az örömérzés is kapcsolatos a fény kiváltotta hormonális változásokkal), az a közhellyé válás, frázispufogtatás. Figyeljük meg, mennyi mindent adnak el a mai ezoterikus-spirituális perzsavásáron a fény cimkéjével! Ha statisztikáznánk, melyek a mai közhely-ezotéria (ami épp ezért nem is lehet valóban ezotéria) leggyakrabban használt kifejezései, a listát minden bizonnyal a fény és a szeretet vezetnék.

Nem könnyű a fényről kelkendezők seregében az advocatus diaboli szerepét játszani és nyilvánvalóan hálátlanabb, mint a fénnyel azonositani saját szellemi ideáinkat vagy éppen üzleti tevékenységünket, megszentült ábrázattal ecsetelni meditációs fényélményeinket, fényt sugározni a másiknak, vagy dicsérni az aurája fényét. Igy lesz a fényből az ezotéria közhelytárának becses darabja. Azt, hogy a fény mellett ott az árnyék, ha tudomásul is vesszük, nemigen szeretjük elismerni magunkban. A közhely-ezotéria leggyakoribb tévedése, hogy csak a fényről beszél, holott nem az lenne a feladatunk, hogy tovább fényesitsük az eleve fényeset, hanem az, hogy a fénnyel az árnyékba világitsunk be. Kiméletlenebbül fogalmazva: ez a fajta “ezotéria” hajlamos kerülni a kinos kérdéseket, amikor önmagunk sötét oldalával kellene találkozni, jobb’ szeret megmaradni a felszinen, idézgetni a fénylényeket, angyalokat, mesteri kinevezéseket gyűjteni, meggyőzni önmagát és másokat, hogy minden és mindenki “oké”, szárnyalunk Fény felé. Ez egyszerűbb és felemelőbb, mint köznapi életünk köznapi gondjait megoldani és könnyebben sikerül is, hiszen akkor és annyi fényélményt imaginálhatunk magunknak amikor és amennyit tetszik – csakhogy ez májá, a káprázat fénye. Az ezotéria a köznapi életben kezdődik, ahol nehezebbb meglátni a fényt a gondok közepette, a koszban és porban – holott ott is jelen van. Teréz anya mondása: “Felismerni a Krisztust a nyomorúság álruhájában” ugyanazt jelenti, mint a tibeti tanitás, hogy Buddhát lássunk minden koldusban.

Azt sem könnyű elfogadni, hogy a fény világában sem mind arany, ami fénylik, a fény, a szellemi ragyogás mellett ott van az asztrálfény és a lidércfény is.
Lucifer, a bukott angyal is fényhozó. Ha nem is prométheuszi hérosz, de nem is a legfőbb gonosztevő. Egyszerűen az egység ellen lázadó, saját erejétől és lehetőségeitől megszédült egyéni (emberi) intellektus. Lucifer individuum egy olyan világban, amely ezt nem tűri, ezért kivet magából. A kabbala szerint ársaival együtt összetöri a mennyei fényt tartalmazó edényeket, és bár a fény nagy részét a fenti lények összegyűjtik, a lehulló cserepekből és szikrákból jön létre az anyagi világ. A fényt sár takarja, és talán épp azért élünk itt, hogy felfedezzük és letisztitsuk. Lucifer pedig bennünk is ott él, a jobb agyféltekénk mélyén, kajánul vigyorog, amint a fényt keressük és mindent elkövet, hogy képzelt fényekkel ámitson el. Hozzátehetjük, nincs nehéz dolga, hiszen a mellé a siker, pénz és rajongó hivek csábitását is felsorakoztatja. Tetszik, vagy nem, de Lucifer közelebbi rokonunk, mint az olyannyira vágyott angyalok.

A szellemtan ismeri az asztrálfény fogalmát, amelyet ugyan magas szellemi megnyilatkozásnak tekintenek egyesek, viszont tudjuk, hogy az asztrális világ még korántsem az angyalok hazája, inkább csak a túlvilág földközeli területe, ahol hosszabb ideig csak a továbbjutni nem tudó elhaltak és igen fura asztrállények serege lakozik. Az innen eredő fény legfeljebb az eredeti gyenge visszfénye, de lehet lidércfény is, az asztrális bomlás mérgező kipárolgása, amely, akár a természeti lidércfény, megtéveszti és a mocsárba vezeti a gyanútlan utazót.

Sokat irnak és beszélnek a fénylényekről, akikről mindössze annyit lehet biztosan tudni, hogy nincs fizikai testük, emellett jöhetnek valóban magasabb, de alacsonyabb világokból, esetleg még idegen univerzmokból is, és vagy jó szándékkal vannak a földiek iránt, vagy nem. Oktalan és indokoltlan hát az a vak bizalom és lelkesedés, amellyel sokan közelednek hozzájuk, esetleg meg is idézik öket. Ha látnák is, akiket, mint angyalokat meghivnak, sokan elrohannának félelmükben.
Vessünk el tehát minden fényélményt, mint eleve hamisat? Ez túlzás lenne. Mindössze csak kritikusabban és önkritikusabban kellene fogadnunk a mindenféle fényről és fénylényről szóló tudósitásokat és nem azonnal odarohanni, ahol ilyen találkozással kecsegtetnek. A szimpátia törvénye szerint ugyanis: similis simili gaudet, hasonlónak örül a hasonló. Zürzavaros személyiséggel, tisztázatlan inditékokkal nehéz a tiszta fényt megtalálni.

Ugyanakkor ne utasitsuk el az árnyékot se, hiszen az is hozzánk és a fényhez tartozik! Noha egyes “ezoterikus” körökben tilos minden, ami a sötéttel kapcsolatos, túlzás, ha minden ilyet a gonosszal, a sátánnal azonositunk. Isten ugyanis túl van a fényen! A fény csak az abszolút való legelső tükröződése. Az abszolut létezés spektrumának számunkra felfogható egyetlen tartománya a fény. Ahol a fény végződik, az Isten ott kezdődik. Isten nem fény, ő túl van a fényen, de mi ott már megvakulnánk. Ezért nem mutathatja magát magasabb formáiban. Ez a fény a mi szemünknek – fekete, azaz láthatatlan! Bármilyen döbbenetesen hangzik, de logikus, hogy nem láthatjuk a fényen túli fényt, ahogyan nem látjuk a fizikai elektromágneses rezgések magasabb tartományait sem. A régiek még tudták ezt. A kabbalában a keter – a legmagasabb megnyilvánulási szint – szine a fekete, de az alkimia is ismerte a fekete fényt, vagy fekete tüzet (ignis niger). Meditációs élményként is jelezheti magát ez a szint: a képek és élmények kialszanak (ez a Nirvána) és egy meleg, megnyugtató, boldogitó “semmi” vesz körül. A szines imaginációk egyszerre értéküket vesztik. Feledhetetlen, ha valaki már tapasztalta.

A Fényt pedig ne ezoterikus tanfolyamokon, beavatásokon, meditációs pózban ülve keressük, hanem a hétköznapokban: önmagunk mélyén, egy virág vagy táj látványában, egy emberi szóban, tekintetben! Nézzünk fel vagy adjuk át magunkat a Nap fényének – bizton kiéget belőlünk minden lidércfényt!

Kövesi Péter

Kép forrása