Kövesi Péter honlapja
Kövesi Péter honlapja

Elixír riport

– Mindössze 12 oldal, egy vékony kis „brosúra”, légy szíves olvasd el az interjú előtt!- kérte Éva, a főszerkesztő-helyettes.
– Jó, majd átfutom, mondtam, és nem sejtettem, mire vállalkozom. Olyan sokrétű, tömény tudást tartalmaz, ami emberfejjel szinte befogadhatatlan. „Kövesi Péter, tradicionális reikimester, spirituális mestertanár, ezoterikus tanító és szakíró bemutatkozó oldalai „- ez áll a címlapon.
Péter Debrecenben él, onnan utazott Budapestre, és álmomban sem gondoltam, hogy az első pillanattól úgy társalgunk majd, mintha ezer éves barátság kötne bennünket. Sehol sem találtam, hogy hová bújhatott a mérhetetlen tudás, tapasztalat, műveltség gőgje, hisz egy nagyon kedves, őszinte ember érkezett.

elixir_tn„Nem fontos, hogy tömegek hallgassanak.”- ezt mondtad. Korábban is így volt?
– Most is van bennem egyfajta egészséges hiúság, szeretem, ha odafigyelnek rám, de nem annyira, hogy ezért olyan engedményeket tegyek, amiket utána nem tudnék vállalni. Tudom, hogy vannak, akik a népszerűségre hajtanak, és bizonyára én is tudnék ilyeneket mondani, írni, mert nem túl nehéz, de az nem én lennék.

– Mégis „hivatalosan” is Mester vagy.
– Jobb szeretnék oktató vagy tanító lenni, nekem is fenntartásaim vannak a mester szóval, ha erre gondolsz. Tanítani viszont nagyon szeretek, azt hiszem ez a feladatom, ezért vagyok itt. És azt is hiszem, hogy addig kapok hozzá támogatást, amíg elfogadhatóan csinálom.

– Miért utasítod el a megnevezést?
– Nem a kötelező szerénység miatt, amit illik ilyenkor eljátszani, hanem sokkal inkább azért, mert veszélyesnek tartom ezt a kifejezést, és egyáltalán minden címkét. Ha ugyanis elfogadom azt, hogy én vagyok a mester, akkor elhiszem, hogy bizonyos fokú szellemi tökéletesség birtokában vagyok, ám ezzel lemondok arról az útról, ami még előttem van. Hamvas Béla szerint az a mester, aki tökéletesen megvalósította, amit tanít. Ő maga azt mondta: még mindig csak keresi, hogy egyáltalán mit tanítson. Ha mesternek lenni kiváltságot jelent, akkor nem vagyok mester, de ha ez fokozott életfelelősséget takar, akkor vállalom. Ezt is ő mondta, és én is így gondolom.

– Szepes Mária ajánlásával kaptad a reikimesteri beavatásodat, s azóta rengetegen tanulhatták meg tőled a …mit is?
– A reiki sokak szemében csak egy gyógyító módszer, univerzális életenergiát jelent japánul, de több ennél: valami olyasmi, ami ott van az életünkben, amihez mindig, minden esetben bizalommal fordulhatunk. Buddhistaként úgy is mondhatnám, hogy menedéket vehetünk benne. Hogy a reiki pontosan mi, mit csinál és hogyan, azt nem csak te nem érted, én sem értem, és mások sem. Túl van a felfogóképességünk határain. Egyszerűen csak tapasztaljuk, hogy van valami, egy fajta energia, amivel kapcsolatba tudunk kerülni. Az energia pedig, csodálatos módon épp azt csinálja, amit kell.

– Meg lehet különböztetni más energiáktól?
– Igen, a reikit egy finomabb rezgésnek érezzük. De elválasztani nem lehet, mert az elválasztásokat mindig a korlátolt tudatunk hozza létre. A világegyetemben egyszerre és együtt van jelen minden, s az energiák világa is csak teoretikusan választható szét. Mindenkinek olyan szinten rezegnek az energiái, amilyen szinten ő maga van. Lehet valaki tehetséges bioenergetikus, közben pedig nem túl spirituális ember. Ettől még a saját szintjén nagyon hatékonyan tud dolgozni. Azt gondolom, reiki tanfolyamra (de semmi egyébre) sem lenne szükség, ha olyan körülmények között élnénk, mint mondjuk azok, akik szent helyeken meditálnak 10-20 évig, de ez nem fér bele a mindennapjainkba. A reiki behangolások útján működik, ez egyfajta hozzáférési lehetőséget teremt azok számára akik nem a jógi életformáját élik. A hozzáférés olyan, mint az Internet, gyors, szélessávú és sok mindent le lehet hívni vele.

– Min múlik, hogy hány kezelésre van szüksége valakinek?
– Nézd, az energiának meg kell találnia az útját, testi, lelki, szellemi szinten. Meg kell találnia és feloldania azokat a gátakat, amelyek a pozitív energiák továbbhaladását akadályozzák. Sokszor nagy türelem kell, de megéri. Sokféle ember keres meg, sokféle problémával. Olykor igen furcsa figurák. Igyekszem nem megcimkézni őket, mert a normalitás nem egyformaság, és az ember nagyon sokféle módon lehet normális. Aki megszabadul a diagnózisok stigmájától, könnyebben gyógyul.
Előfordul, hogy valakivel nem lehet szellemi dolgokról beszélgetni, ilyenkor annyit és abban segítek, amiben ő akarja, és amiben tudok. Akivel lehet, persze megpróbálunk az okokig eljutni. A reiki minden gyógyításnál ott van, jóllehet éppen valami másféle terápiát választok. Gyakran a pszichoterápia kiegészítésére használom, mert főleg lelki problémákkal szoktak megkeresni. Illetve valójában a reiki használ engem, hisz rajtam keresztül működik.
Akik hókusz-pókuszt várnak, semmit sem kapnak. Én nem túlságosan hiszek a módszerekre koncentráló gyógyításban, sokkal inkább a személyre szabott, egyéni segítésben. Ehhez kapcsolat kell, szeretet, hit, és persze jó sok tapasztalat. Eddig semmiféle eszmével, módszerrel nem lehetett az emberiséget egészségesebbé, boldogabbá tenni. Ha nem sikerül a szép gondolatokat a napi életben működtetni, akkor csak annyit érnek, mint bármelyik szó. Nem is fejlődtünk túl sokat, hisz attól még, hogy nem konyhasóval mosunk fogat, mint száz éve, hanem csíkos fogkrémmel, nem lett kevesebb a fogprobléma. A fejlődés nem mennyiségi gyarapodás.

– Mindenkit meg tudsz gyógyítani?
– Én nem gyógyítok, de aki valóban szeretné, annak többnyire tudok segíteni. Korábban kudarcnak fogtam föl, ha nem sikerült, ma már tudom: ha a beteg önmaga nem hisz a gyógyulásban, a változásban, akkor én sem tudok segíteni. Nincs kudarc, csak egy újabb tapasztalat, esetleg egy lecke, amit még meg kell tanulnom. Szeretném ezt mindenkinek megtanítani. És szeretném, ha úgy élnénk, hogy kevesebb félelem, megalázottság és kiszolgáltatottság lenne az életünkben, mert ezek sokkal félelmetesebbek, mint az AIDS vagy a madárinfluenza.

– Önmagadat is gyógyítod, ha kell?
– Ma már elég ritkán van rá szükségem, pedig egész gyerekkoromat végigkísérte jó néhány influenza, felső-légúti megbetegedés, melléküreg-gyulladások. Édesanyám nagyon csendes, visszahúzódó ember, egész élete arra tanított, hogy a dolgokat jobb nem kimondani, nehogy valakinek rosszul essen, mert majd mit szólnak mások… Meg kellett tanulnom, hogy ki kell mondani, amit gondolok, mert a belénk szorult dolgok gyulladást okoznak. Egyszer egy megfázás kapcsán a fél fülemre megsüketültem, kórházba is kerültem, és heteken át eredménytelenül kezeltek. Azután a kezembe került egy könyv, és olyan felismeréseket hozott, hogy pillanatok alatt meggyógyultam: mert meghallottam, amit kellett.
Ma már egyre inkább megengedem magamnak, hogy az érzelmeim megnyilvánuljanak, míg régebben azt hittem, hogy ez védtelenné, kiszolgáltatottá tesz. Terapeutaként pedig gyakran épp érzésekkel és érzelmekkel dolgozom, nyilván nem véletlenül.

– Jók a megérzéseid?
Gyakran megérzek dolgokat, energiákat, és azt is, ha láthatón túli világból van itt valaki, de erre nem szoktam külön figyelni, csak úgy gondolkodás és erőlködés nélkül megtörténik. Vagy nem, amikor nincs rá szükség. Ez egyébként természetes, hisz ha egyszer van köröttünk egy ilyen világ is, akkor miért ne látnánk, érzékelhetnénk időnként. De kínos lenne mindig mindent látni vagy érezni.

– Szerinted, hová lesznek az érzések? Arra gondolok, az ember, milyen intenzíven, mindent betöltően tud szeretni, aggódni, haragudni, félni, s azután eltelik az idő, s az érzés megszűnik. Vajon hová lesz?
– Visszamegy oda, ahonnan jött, a tudat végtelenségébe, oda, ahonnan minden előjön. Semmi sem keletkezik és semmi sem tűnik el végleg. Ha így gondolkodunk, nem leszünk csalódottak és rezignáltak.

– Van cél? Van vége az útnak?
– Nincs. Lehet, hogy még Buddha is azt mondaná, hogy nincs az útja végén, jóllehet az ő pályája nem a mi fogalmaink szerint mérhető. Lesznek még feladataink a megvilágosodás után is. Egyikünk útja sem mérhető a másikunkéhoz. Sokszor mondanak ilyesmit nekem: te mester vagy, te ezt tudod, neked tudnod kell… De hát, én nem ismerem a világ minden titkát, és akinek a saját életproblémájáról van szó, annak mindig azt mondom: tudnod neked kell, én csak segítek, hogy megtaláld.
Mostanában sokan vetik magukat különböző tanítók, guruk lábai elé. Senki sem fejlődik attól, hogy csak ott hever valakinek a közelében. Ez a mesterimádat nem több, mint egyszerű projekció. Kivetített kép, mely azt ábrázolja, hogy milyen lenne az a tökéletesség, amire ő vágyik, s ezt a képet szépen ráakasztja a mesterre, s innentől kezdve már csak a maga által kreált képet látja. Nem szimpatikusak nekem azok a mesterek, akik a rájuk aggatott képet elfogadják. Valójában ők maguk is veszélyben vannak, mert könnyen eggyé válhatnak a maszkkal, és előfordul, hogy már nem tudják megkülönböztetni magukat tőle. Azután létrejön körülöttük egy nyáj, ahol az intézményesített bambaság a divat. Pedig aki lemond a kérdezés, kételkedés jogáról, elveszett.

Háromórányi hanganyag sehogyan sem fér el a lapban, kisugárzást pedig nem lehet leírni, s amikor úgy gondoltam kész a cikk, még belehallgattam a felvételbe, s ezt találtam:

A meditáció egy múlhatatlan örömállapot, amelyet jó lenne a mindennapokban is élni. A boldogság a megvilágosodás rokona. A kisebb szatorik, az egyetemesség megvillanásai, nem maradandóak, ezért hát az a megvilágosodás, ami elmúlik, az nem megvilágosodás.

Barkó Judit

A Csodaszarvas nyomában

Új felfogásban íródott könyv a magyarságtudat vitatott és kényes kérdéseiről, dogmák és túlzások nélkül

Megrendelhető az Unicornis Humánszolgálati Alapítványnál: szabolcsi.eva@gmail.com; telefon: 70/2580551

A könyv akciós ára: 2.500 Ft (plusz postaköltség)

Hamarosan e-book formában is!

Nézd meg, miről szól a könyv:

Kövesi Péter: A csodaszarvas nyomában

Lovas nép vagyunk, legalábbis annak tartjuk magunkat. Egy lovasnak pedig illenék megmaradni a ló hátán, nem pedig egyik oldalról átesni a másikra. Nemzettudatunkkal pedig rendre ez történik az utóbbi időkben. Az egyik oldalon a finnugor származás-elmélet van, amely szerint Európától idegen, nyugat-Szibériából származó, rénszarvastartó, halászó-gyűjtögető kis finnugor népecskék utódai vagyunk, míg a másik oldalon abban hisznek, hogy mi vagyunk a Föld őslakosai, minden nép és nyelv a magyarból ered. Középütt pedig a belső-Ázsiától kelet-Európáig húzódó nagy lovas-nomád birodalmak utódnépei és kultúráihoz kötődő elképzelések vannak. Természetesen mindenki körömszakadtig védi a saját igazát, a Tudományos Akadémia pedig végsőkig elszánt vitézként küzd omladozó bástyáin, a várat ostromgyűrűbe záró, másként gondolkodó hivatásos és amatőr régészek és történészek hadai ellen.

Kövesi Péter történelmi esszéje a történelem, magyarság-tudat, származás, mitológia, műveltség legkényesebb kérdéseit boncolgatja, a hivatalos történelemtudománytól az ezotériáig sokféle megközelítést, elméletet egybevetve, az elgondolkodtatás szándékával. Semmit sem erőltetve, meghagyva, hogy az olvasó a saját véleményét fogalmazhassa meg. A szerző szerint ismernünk kell mind a tényszerűen adatolt materiális, mind pedig a mitikus és „látnoki” „történelmet”, mindegyiket komolyan véve, de elkerülve ezek manapság oly gyakori összekeverését.
Szó esik ős- és előtörténetünk vitatott kérdéseiről, kicsi és nagy történelemhamisításokról, sumérokról, szkítákról, avarokról, hunokról, a sokak számára mindmáig tabu hun-magyar folytonosságról, a honfoglalás körüli bizonytalanságokról – meggyőző történelmi ismeretanyagot felvonultatva, hol komolyan, hol humorral, iróniával. Sorra kerül a magyar nyelv, a kereszténység és a táltosok, a Szent Korona, ős-Buda és a Pilis számos rejtélye is. Külön fejezetek taglalják mitológiánkat, Nimród, Hunor és Magor történetét, a fehér ló, a csodaszarvas és a turul jelképiségét, de a mítosz igényével fellépő legújabb kori valós felfedezéseket és költött történeteket is.
A magyar műveltség, a mindenséggel együtt lélegző, egyetemes, jelképi gondolkodás bemutatásán át eljutunk odáig, hogy feltehessük magunknak a legnagyobb kérdéseket: Mit jelent magyarnak lenni, és mi a magyarság szerepe a világ népeinek színpadán?
Kövesi Péter könnyed hangvételű, olvasmányos írásában természetesen saját elképzeléseit is megfogalmazza, ám sehol sem dogmává merevítve, a tévedhetetlenség látszatát keltve.
A kötetet számos kép, illusztráció gazdagítja.

A Pilis-összeesküvés

Történelmi fantasztikus regény a Szent Koronáról és a világ jövőjéről

Megrendelhető az Unicornis Humánszolgálati Alapítványnál: szabolcsi.eva@gmail.com; telefon: 70/2580551

A könyv akciós ára: 2.500 Ft (plusz postaköltség)

Hamarosan e-book formában is!

Kövesi Péter spirituális tanító, gyógyító, író regénye a múlt és a jövő, a történelem és a fantázia határvidékein játszódik. Olyan eseményekre épül, amelyek nem feltétlenül egyeznek az írott történelem adataival, de akár így is történhettek volna.

A kétezer-harmincas években járunk. A technika fejlődésével az élet minden eddiginél kényelmesebb és kiszámíthatóbb lett. A Földet a multinacionális nagyvállalatok és világbankok irányítják. Huxley víziója, a Szép új világ napi valósággá lett. Felnőtt azonban egy generáció, amelyet – annak idején – „indigó” gyermekeknek neveztek el. Ők lázadnak fel a fogyasztói társadalom manipulációi ellen. Fegyverük a tiszta lélek, a sámánok, táltosok, druidák ősi tudása, a régi korok spirituális hagyatéka. A küzdelemben fontos szerepet kapnak a Pilis hegység barlangjai, az ősi, szent helyek, egy titokzatos könyv, egy kard és a magyar királyok Szent Koronája is.

A Tarandus Kiadó tizenegyedik könyvében a harc egyenlőtlen esélyekkel folyik, de egyáltalán nem kilátástalan…

Mi is az igazi „kapcsolatteremtő gyógyítás”?

A reiki az igazi „kapcsolatteremtő gyógyítás”!

Mi emberek, már csak olyanok vagyunk, hogy újra és újra felfedezzük a spanyolviaszt.  Az emberiség évezredek óta tudja, hogy a spirituális, holisztikus gyógyítás lényege az eredendő egységgel, a teljességgel való összekapcsolódás, pontosabban „visszakapcsolódás” (a „kapcsolatteremtő gyógyítás” helyes fordítása is ez lenne), illetve az, hogy lényünk legbelső lényegével, lényegéből (és ne az egóból) tudjunk segíteni másokon. Eric Pearl, a „kapcsolatteremtő gyógyítás” „felfedezője” kétséget kizáróan nagy tehetséggel megáldott gyógyító, jelentős kiropraktikai gyakorlattal a háta mögött, és valóban fontos dolgokat tanít. Ahogy mondja, erre a gyógyításra mindenki képes lehet. Igaz – vallja be – nem is mindig működik ugyanolyan hatásosan. És feltehetőleg nem is mindenkinek ugyanúgy, hiszen nem állunk azonos szellemi, tudatossági szinten. A lényeg: a fenti tudati „beállás”, illetve megtanulni érezni ez energiát, és ráhagyatkozni, történjen, aminek történnie kell.

Ezen a ponton minden reiki gyakorló felkiálthat: hiszen mi is ugyanezt csináljuk! A reiki energiája az egyetemes létezéssel kapcsol össze, ezt közvetítjük, miközben a személyiségünkkel „hátralépve”, hagyjuk, hogy az történjen rajtunk keresztül, amire ott és akkor szükség (és lehetőség) van. Közben lassan (a magasabb fokozatokban gyorsabban) igazi önvalónkkal kerülünk egységbe. Ráadásul Usui mester módszerével az energia mindig, mindenkinek egyaránt a rendelkezésére áll, aki megkapta a szükséges, a „visszakapcsolódást” segítő energetikai behangolásokat. Minél jobban ráhagyatkozunk az energiára, és nem betanult módszereket, szabályokat akarunk követni, annál csodálatosabb gyógyulásokkal találkozunk.

Mostanában egyre több módszer és személy hirdeti, hogy olyan „új energia” jelent meg a mindenségben, amelyet egyedül ők tudnak közvetíteni. Egyesek az is hozzáteszik, hogy minden eddigi módszer ezzel érvényét vesztette. Ezzel szemben az igazság az, hogy az Egyetemes Létezés energiája térben és időben, mennyiségileg és minőségileg végtelen, azaz nincs „régi” és „új” energia. Legfeljebb a tudatunk lehet nyitottabb magasabb energiaminőségekre, ám ezt az ilyen, egó-vezérelte kijelentések erősen megkérdőjelezik.

 

 

Mi okozza a rákot?

Dr. Tullio Simoncici olasz onkológus orvos szerint nem más, mint a Candida Albicans nevű gomba. A kutató radikálisan új és olcsó gyógymódot javasol – kár hogy sok esetben csak klinikai körülmények között lehetne elvégezni.

ITT olvashatsz róla

Egy angyal?

angyal

A képet még 2010 karácsonyán készítette egy barátunk – köszönet érte. Vajon tényleg egy angyal járt arra, vagy csak a lehellet a hidegben? Ki-ki döntse el magának!

Elvarázsolt erdő

Tiszavasvári közelében van ez az erdő, ahol a fák befelé, egy kb. 10 méter átmérőjű kör alakú tisztás felé görbülnek. Egyesek szerint „negatív” energia tör ott fel. Kipróbáltuk, néhány perc múlva érdekes, bizsergető érzést lehet érezni. Szerintünk inkább vonzza az energia a növényeket, ahogyan a fény felé is képesek hajlani.

Egy szép legenda vége

Őszentsége, a Dalai láma eloszlatott egy közkeletű hiedelmet. Tavalyi (2010.) nyilvános budapesti tanításán (szeptember 18-án) valaki megkérdezte tőle, hogy igaz-e, miszerint Magyarországon, Dobogókőn van a Föld szívcsakrája? (Számos fórumon ez az állítás úgy szerepel, hogy azt Őszentsége nyilvánította ki.) Ő viszont nagyot nevetett a „silly” (buta) kérdésen, és elmondta, hogy bár nagyon sok országban hisznek ilyet a saját országukról, ennek nincs alapja.

(Szerény véleményem szerint ettől Dobogókő még hazánk egyik, talán legfontosabb szakrális központja marad. És nem lenne jó, ha bármely társaság megpróbálná kisajátítani.)

Bölcsességek

(forrás: internet)

Gandhi idézetek

Nincs semmi, ami oly mértékben pusztítaná a testet, mint az aggodalom, és ha valaki hisz Istenben, akkor szégyellheti magát, ha bármi miatt aggodalmaskodik.

A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia. Senki sem téríthet el engem ettől a meggyőződéstől, mert a tapasztalás tanított meg rá.

A vallások különböző utak, amelyek ugyanoda vezetnek. Mit számít, hogy külön úton járunk, ha a célunk közös?

Mi magunk legyünk az a változás, amelyet látni szeretnénk a világban

Egy nemzet nagysága azzal mérhető, ahogyan az állataival bánik.

Éljél úgy, mintha holnap meghalnál, de tanulj úgy, mintha örökké élhetnél.

Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd.

Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm…

Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl.

Szabadságot szenvedés nélkül nem lehet kivívni.

A jól elvégzett munka egyetlen jutalma, hogy elvégezhetted.

Hitünknek valljuk, hogy a megtorlás a lét törvénye. Holott létünk törvénye: önmagunk legyőzése.

Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz

A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.

A szemet-szemért az egész világot vakká teheti

Minden  ország kultúrája lengje körül a házamat, de egyik sem szakítson el szülőföldemtől

Úgy tűnik, sokkal nehezebb legyőzni a láthatatlan szenvedélyeket, mint fegyverrel meghódítani a látható világot.

A megbocsájtás az erősek erénye, a gyengék sohasem bocsájtanak meg.

Vegyes idézetek

Nem kell félni az árnyékoktól; csak azt tudatják, hogy fény van a  közelükben.
Ruth E. Renkel
„Egyetlen füszál sem nőhet anélkül, hogy úgyszólván az egész természettel ne volna összhangban.”

(B.Fontenelle)
‘A múlt, a jelen és a jövő közötti különbség csak illúzió, még ha oly makacs is.”

(Einstein)

„Ismerd meg önmagad, és minden kérdésedre választ, minden problémára megoldást találsz. Kérdéseidre a választ nem magadon kivül kell keresned, hanem önmagadban. Ha önmagadat megismered, az egész Univerzumot megismerted, mert annak mintájára jöttél létre. Az Elsődleges forrásból származó másodlagos forrás vagy, és benned van az elsődleges forrás minden tulajdonsága, ereje és lehetősége.  Az Intelligens, Bölcs és Szeretetteljes Univerzum a saját képére és hasonlatosságára teremtett Téged….Hiszen másképp nem is teremthetett
volna.”

„Mindig a megbocsátásra készülj, a bosszúra soha. Aki lesben áll, és a bosszúra alkalmas pillanatot várja, önmaga ellen cselekszik és bajt zúdít saját fejére.”
 (Ehhnaton fáraó)

„A sötétség illúzió. Az Univerzum ragyogó fényárban úszik !”

AZ ÉJSZAKA VÉGE
A guru azt kérdezte tanítványaitól, miből tudják megmondani, hogy véget ért az éjszaka és elkezdődött a nappal. Az egyik azt mondta: -Ha a távolban látsz egy állatot és meg tudod mondani, hogy ló vagy tehén. -Nem. -mondta a guru. -Ha ránézel egy távolban lévő fára és meg tudod mondani, hogy az körtefa vagy mangófa. -Ez sem jó – mondta a guru. -Hát akkor mi a helyes válasz? – kérdezték a tanítványok. -Ha egy férfinek az arcába nézel és felismered benne testvéredet, vagy ha egy nőnek az arcába nézel és felismered benne nővéredet. Amíg erre képtelen vagy, mindegy, hol áll a Nap, számodra továbbra is éjszaka van….

„Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a  jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad. ”
(Weöres Sándor)

Ha az ember szeret, nincs többé kiszolgáltatva nála hatalmasabb erőknek, hiszen ő maga válik hatalmas erővé.

(Leo F. Buscaglia: A szeretet)

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

(Weöres Sándor)

„ Mi  a szeretet ?  A szeretet  mások  olyan fokú megbecsülése, hogy saját elképzeléseik szerint létezhessenek, élhessenek, szerethessenek…… A Szeretet tisztelet, imádat,  odaadás az Élet különleges csodája iránt. A szeretet az élet. „

„Legyek áhítatos minden pillanatban,
tiszteljem a létet,
élvezzem a szépet,
érezzek már minden szóban szentbeszédet…”

„Cselekedj a természet rendje szerint,
sose erőszakold a dolgokat,
ne keresd a túlzott élvezeteket,
lásd meg a nagyot a kicsiben,
lásd meg a sokat a kevésben,
s a rosszat is jóval viszonozd.”

Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyőz;
aki önmagát legyőzi: erős.
Aki törekszik: nincs híján akaratnak;
aki megelégszik: gazdag.
Aki nem veszti természetét: hosszúéletű;
aki nem veszti emlékezetét: örökéletű.

(Lao-Ce)

Aki VALÓBAN élni akar, annak minden pillanatban újjá kell születnie. A mostban élni egyet jelent azzal, hogy folyamatosan meghalunk a múlt számára.

Sohase mondd rá semmire, hogy „elvesztettem”, hanem csak azt, hogy „visszaadtam”. Meghalt a gyermeked? Visszaadtad. Elhunyt a feleséged? Visszaadtad. Elvették a birtokod? Visszaadtad azt is. Azt mondod, hogy gazfickó vette el? Mi közöd hozzá, hogy ki által vette vissza az, aki neked adta? Ameddig adja, addig is úgy tekintsd, mint a másét: úgy, mint az utasok a fogadót.

„A Béke csak az egyes emberekben valósulhat meg, azokban, akik készek lemondani hatalmi harcaikról másokkal. ..Békét csak a Szellem, azaz a Magasabb Én jelenléte teremthet. Márpedig az Igazi Énnek nincs szüksége arra, hogy  bizonygassa, jobb másoknál.
Szenteld figyelmedet a Békének  – eloszlanak félelmeid. Szenteld figyelmedet a Szeretetnek -megszabadulsz a gyülölettől. Szenteld figyelmedet a tiszta Örömnek – eltűnnek fejed felől a bánat sötét fellegei.”

„Aki csak a virágokat öntözi és gondozza, annak elszáradnak a gyomok a kertjében.”

„Adj hálát mindazért, mi néked adatott és megtisztulsz. A Hála is a Szellem olaja, amely bőséget teremt életünkben.”

„Uram, tégy engem a békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek ott, ahol széthúzás van ,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak,
hanem , hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek,
hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek,
hanem, hogy én szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak.
aki meghal, az felébred az örök életre.”

(Assisi Szent Ferenc)
Arról, hogy a dolgokat meg kell várni Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nôk. Barátságok.
Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erôvel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.

(Márai Sándor)

 

Békét nem hozhat neked semmi, csak önmagad.

Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi.

A szavak soha nem jelentenek sokat, csak ha magad is megtapasztalod az igazságukat.

” az, hogy én ki vagyok, attól függ, hogy te minek akarsz látni engem.”

Nem az a feladatod a Földön, hogy tanulj, hisz már tudsz, hanem az, hogy emlékezz rá, Ki vagy.
BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat, mert környezetük megbecsüli őket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket,
mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

(Gyökössy Endre: Boldogságok)

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt s mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig volt ez így, nap mint nap, a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a hibátlan edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen látta el a feladatát. De a szegény törött cserép szerfölött szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál. – Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordó így válaszolt a cserépnek: – Észrevetted, hogy az ösvényen a virágok csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná  be a házamat.

A vándor ars poeticája
A Földön mindnyájan vándorok, egyúttal útitársak vagyunk.  Az a szerencsés, aki valódi Mesterrel találkozik. Az egyiket megkérdezték, ugyan árulja el, hogy mi a megismerés titka. A Mester a következőket válaszolta:
A titkok titka:
Légy kíváncsi!
Ne csak az érdekeljen, Hogy mi történt? (Ez a tudásnak csak az első szintje)
Ennél sokkal fontosabb, Ami történt, miért történt? (ez a tudásnak már magasabb, második szintje)
És főleg az, ami történt, hogyan történt? (ez a tudásnak harmadik, egyúttal legmagasabb szintje)
A hogyan történt megértése: jövő megismerésének kulcsa.
Mert ha ezt tudod, akkor Magad is képes vagy, mint a valódi mesterek: Alkotni és teremteni.
Ezért Ne csak nézz, de láss.
Ne csak láss, de olvass.
Ne csak olvass, de értsél.
Mert akkor megjön a felismerés.
A mikro megvilágosodások gyönyörű sorozata.
Vagyis a folyamatos beavatás: Csodálatos korszaka
Íme Csupán ennyi a titkok titka!

(Vándor M. Artúr)

 

“A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,

Egyetlen titka: adni, mindig csak adni.

Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet

És sok-sok önzetlen szeretetet.”

Goethe

John Cowper Powys szerint a boldogság állapotában “olyan természeti jelenségeket is felfedezhetünk, amelyek révén a jól ismert egyszercsak ismeretlenként tűnik előttük – márpedig éppen ez a boldogító érzés a legfőbb mozgatója azoknak a váratlanul ránk törő megmagyarázhatatlan hullámoknak, amelyek a vágyak országának felsejlő partjai felé visznek bennünket.”

 

“Tégy meg minden jót, ami tőled telik,

Amilyen eszközzel csak tudod,

Amilyen módon csak tudod,

Ahol csak tudod,

Akivel csak tudod,

Ameddig csak tudod.”

John Wesley

 

“Az ért el sikert, aki jól élt, gyakran nevetett és sokat szeretett;

aki élvezte a jó emberek bizalmát és szeretetét;

aki kitöltötte a helyét és bevégezte a feladatát;

aki jobb világot hagyott maga után, mint amilyent talált…”

 Bessie A. Stanley

“Ellenségeid vannak? Remek! Ez azt jelenti, hogy életedben már legalább egyszer kiálltál valamiért!”

– Winston Churchill

Ha megszólal benned egy hang, hogy “Te nem tudsz festeni” – akkor csak fess nyugodtan tovább, és a hang el fog hallgatni.

Vincent van Gogh

A vereség nem a legrosszabb kudarc. Az igazi kudarc, ha meg sem próbáltad.

George E. Woodberry

Mindannyian tanulhatunk egy NAGY leckét az időjárástól: abszolút figyelmen kívül hagy

mindenféle kritikát.

Ismeretlen

A tudásod teljes mértékben értéktelen – kivéve ha használod.

– Csehov

“Sokkal, SOKKAL többet elérhetsz, ha felhagysz azzal, hogy a világ szabályai szerint élj, és végre elkezdesz a sajátjaid szerint élni”

Silvester Stallone

Ne félj attól, hogy a céljaid megvalósítása közben néha megszégyenülsz – ez része az elkötelezettségnek.

Silvester Stallone

Tanulmányozd mások sikereit. Tanulmányozd mások kudarcait még jobban!

Silvester Stallone

„Az ésszerű ember a világhoz igazítja saját magát, míg az ésszerűtlen folyton-folyvást a világot akarja saját magához igazítani. Következésképp, minden fejlődés záloga az ésszerűtlen ember.”

George Bernard Shaw

„A biztonság iránti vágy tönkretesz minden nagy és nemes elhatározást”

– Tacitus

“Akár hiszel benne, hogy képes vagy rá, akár nem – igazad van!”

– Henry Ford

“Sose esem pánikba, ha eltévedek. Csak megváltoztatom az úticélt.”

– Rita Rudner

„Ahová érdemes eljutni, oda nem vezet könnyű út”

Beverly Sills

„Azok, akiket a sors a legnagyobb tehetséggel áldott meg, nem szükségszerű, hogy jobbak is lesznek másoknál. A kitartók azok, akik végül elérik a kiválóságot.”

Mary Kay Ash

“Sose kövesd el ugyanazt a hibát kétszer – különben nem marad időd a többire!”

– Ismeretlen

„A biztos siker titkát nem tudom, de a biztos kudarcét igen: próbálj meg mindenkinek megfelelni.”

Herbert B. Swope

„A cél olyan, mint a Sarkcsillag. Ráállítod az iránytűdet és amikor letérsz az utadról, segít visszatalálni.”

– Marshall E. Dimmock

„Ha nem tudod, hová tartasz, minden út a sehovába visz.”

Henry Kissinger

“Sokakat vezetni ugyanolyan mint keveseket vezetni – csak szervezés kérdése”

– Sun Tzu, a Háború Művészete

„Minél többet olvasol és tanulsz, annál butább lesz az ellenséged”

Sun Tzu,a Háború Művészete

 

E-betűs élelmiszeradalékok listája

(forrás: internet)
Ha érdekel, mi mindent eszel meg, mi most megmutatjuk neked:

Az élelmiszer adalékanyagok kódjai

E100 – E199: Élelmiszerfestékek. Helyettesítik, kiegészítik vagy kiemelik az élelmiszerek színét.
E200 – E299: Tartósítószerek. Az élelmiszerek tartósságának meghosszabbítására használják.
E300 – E321: Antioxidánsok. Általában pozitív hatással vannak az emberi szervezetre, de főzéssel vagy sütéssel toxikus anyagok keletkezhetnek belőlük.
E322 – E495: Emulgátorok, stabilizátorok, zselésítő anyagok. Bebiztosítják az élelmiszerek megfelelő konzisztenciáját hosszabb időre.
E500 – E619: Savak, bázisok, savanyúságot szabályozó anyagok
E620 – E637: Íz-javítók.
E900 – E925: Egyéb adalékanyagok.

I. Színezőanyagok

E-102 (tartrazin): Szintetikus anyag. Egyike az allergiát leggyakrabban kiváltó adalékanyagoknak. Használatát Németországban az elmúlt években korlátozták, de az EU engedélyével különböző termékekben ismét megjelent. Ausztriában és Svájcban azonban betiltották a számos allergiás, asztmás megbetegedések miatt.
E-104 (kinolin-sárga): Szintetikus színezőanyag. A patkányokra és az egerekre nézve ártalmatlannak bizonyult. Egy EU szakértői bizottság kutyákon végzett rövid idejű vizsgálata szerint nem mutatható ki egyértelmű toxikus hatás. Ugyanakkor nem kizárt, hogy allergiát okoz. Az USA-ban élelmiszerszínezőként tilos használni.
E-110 (narancssárga-S): Szintetikus, narancssárga anyag, amely feltehetően allergiát okozhat
E-120 (kárminsav): Bár természetes anyag, egyes kutatások szerint hosszú távon allergiát okozhat.
E-122 (azorubin): Szintetikus anyag, amely allergiát okozhat. Az Amerikai Egyesült Államokban nem használják
E-123 (amarant): Szintetikus anyag, amely kísérletek szerint rákkeltő lehet. Az USA-ban betiltották.
E-124 (neukokcin vagy ponszó 4R): Szintetikus, vörös anyag, amely allergiát okozhat
E-127 (eritrozin): Szintetikus anyag, amely – az elvégzett állatkísérletekben – az idegrendszer normális működését gátolja. Egyes vélemények szerint a hiperaktív gyerekeknél fokozott viselkedési zavarokat válthat ki. Az állatkísérletek során erős gyanú merült fel, hogy befolyásolja a pajzsmirigy hormon működését (amit részben rákra utaló elváltozások is jeleztek).
E-129 (alluravörös AC): Szintetikus anyag, amely allergiát okozhat. Állatkísérletek szerint hiperaktivitást is okozhat.
E-131 (patentkék V): Szintetikus, kék anyag, amely allergiára hajlamosít
E-132 (indigókármin): Szintetikus, kék anyag, amely allergiára hajlamosít
E-133 (brillantkék FCF): Szintetikus, kék anyag, amely allergiára hajlamosít
E-150 (karamell) – természetes színezék
E-150c – ammóniás karamell
E-153 (aktív szén): Növényi eredetű
E-160d (likopin): Természetes eredetű. És a sok allergén anyag után végre egy anyag, aminek állítólag tumor-növekedést gátló hatása van. A paradicsom sok likopint tartalmaz.
E-161 (xantofillok): Természetes narancsszínű színezőanyag, amely a rákokban fordul elő.
E-161a (filavoxantin): Szintetikus anyag
E-161b (lutein): Szintetikus anyag
E-161c (kriptoxantin): Szintetikus anyag
E-161d (rubixantin): Szintetikus anyag
E-161e (violaxantin): Szintetikus anyag
E-161f (rhodoxantin): Szintetikus anyag
E-161g (kantaxantin): Szintetikus anyag, amely szem- és májkárosodást okoz Narancsszínű élelmiszerfesték-változatát szintetikus úton állítják elő. Az E161g bár a haleledelben tiltott, a pisztrángok „átszínezéséhez” mégis ezt használják. Kiegészítő anyagként bekeverik a baromfitápszerbe is (a tojássárgája „természetes” színének beállításához ill. a csirke bőrének pigmentálásához). A szépségipar a barnítószer tablettában alkalmazta, de használatát szembántalmakat okozó hatása miatt meg kellett tiltani. Az egészségügyi világszervezet (WHO) álláspontja szerint májkárosodást okoz.
E-162 (céklavörös, vagy betanin): A céklából vonják ki, természetes színezőanyag, átlagos fogyasztása ártalmatlan. Érdekesség, hogy a gyümölcsjoghurtokban (pl. meggy) gyakran használják.
E-163 (antocián): A kék szőlőből vonják ki, természetes színezőanyag, átlagos fogyasztása ártalmatlan.
E-170 (kalcium-karbonátok): Fehér színű ásványi anyag, Gyakorlatilag mész vagy kréta.
E-171 (titán-dioxid): Fehér színű ásványi pigment, gyártása savasodást idéz elő az élővizekben Elsősorban cukorkák, drazsék fehérre festéséhez használják.
E-173 (alumínium): Ezüst-szürke anyag, amely állítólag felelős Alzheimer-kór kialakulásáért, bár ez nem bizonyított.
E-174 (ezüst): Ezüst színű anyag, amely állatoknál számos enzim működését gátolta. Édességek színezőanyagaként ismeretes, de használják az ivóvíz-fertőtlenítésre is.
E180 (Litolrubin) Vörös azofesték. Hosszú távú kísérletek patkányoknál és egereknél fokozott halandóságot jeleztek. A legkülönbözőbb mellékhatást fejti ki a vesére, pajzsmirigyre, lépre és az immunrendszerre. Jelenleg csak sajtbevonatként való felhasználása engedélyezett.

II. Tartósítószerek

E-200 (szorbinsav és vegyületei): A vörös áfonyában található, s bár természetes anyag, allergiát okozhat.
E-201 (nátrium-szorbát)
E-202 (kálium-szorbát)
E-203 (kalcium-szorbát)
E-210 (benzoesav és vegyületei): Allergiás csalánkiütéseket, asztmát okozhatnak, szintetikus festékanyagokkal együtt fogyasztva.
E-211 (nátrium-benzoát)
E-212 (kálium-benzoát)
E-213 (kalcium-benzoát) A benzoesav nyomokban számos élelmiszerben mint természetes alkotóelem van jelen (pl. a tejtermékekben, a gyümölcsökben, vagy a mézben). Tartósítószerként adagolva azonban ennek ellenére mellékhatások jelentkezhetnek. A benzoesav és sóinak használatát a kutya- és macskaeledelekben betiltották. A macskáknak már 5 ezreléknyi is halálos lehet. Az E210-213 az embernél viszonylag gyakran vált ki allergiát (asztmát, csalánkiütést). Az L-Aszkorbinsav (E300) jelenlétében a benzoesavból benzol képződik. Fenáll a gyanú, hogy lebomlásnál megterheli a májat. Érzékeny embereknél – különösen az aszpirin-allergiásoknál – allergiát (asztmát, csalánkiütést) okozhatnak.
E-214-219 (p-hidroxi-benzoesav és észterei): Allergiát okozhatnak
E-220 (kén-dioxid és vegyületei): Fejfájást és hányingert okozhatnak, irritálják az emésztõcsatornát, allergiát, asztma-rohamokat válthatnak ki
E-221 (nátrium-szulfit): Bontja a B-vitamint
E-222 (nátrium-hidrogénszulfit): Bontja a B1-vitamint
E-223 (nátrium-metabiszulfit): Bontja a B1-vitamint
E-224 (kálium-metabiszulfit): Bontja a B1-vitamint
E-226 (kalcium-szulfit): Bontja a B1-vitamint
E-227 (kalcium-hidrogénszulfit): Bontja a B1-vitamint
E-228 (kálium-hidrogénszulfit): Bontja a B1-vitamint. A szulfitra érzékeny embereknél fejfájást, rosszullétet, vagy asztmarohamokat idézhet elő. Ismertek anafilaxiás sokk (a legsúlyosabb allergiás reakció) miatt bekövetkezett halálesetek is. Főleg a fehér borok, pezsgők, szárított gyümölcsök, lekvárok tartósításához használják.
E-230 (bifenil): Citromfélék felületkezelője penészedés ellen, főként a gyümölcs héjában raktározódik el. Allergiát okozhat. Az állatkísérletek szerint elősegítik a hólyagrák kialakulását (főleg az E232 és az E233 kombináció). Az E230 adalék már a gyártó üzemekben is több halálesetet okozott. Vigyázat! A hámozáskor az adalékanyag egy részét ujjunkkal rávihetjük a gyümölcs húsára. Mivel esetenként a narancs, citrom stb. csomagolópapírját is ezekkel az anyagokkal impregnálják, inkább ne engedjük a gyereket a csomagolópapírral játszani!
E-233 (tiabendazol): A banán penészgomba elleni védőanyaga. Ezen kívül orvosság is, amelyet kiegészítőleg is felhasználnak. Az egerekkel folytatott kísérletek veseártalmat és fejlődési rendellenességet jeleztek.
E-234 (nizin): Antibiotikum
E-235 (natamicin): Antibiotikum és tartósítószer. Bevált, a szervezet számára könnyen kezelhető szer. Ezidáig csak recept ellenében, vagy a bolti sajtféleségekkel lehetett beszerezni. A tervek szerint az EU-ban szárazkolbász- és szalámiféleségek tartósítószereként is engedélyezik. Kiterjedt élelmiszeripari alkalmazása esetén félő, hogy nő a kórokozók vele szembeni ellenállósága, ami csökkenti a natacimin gyógyszerként való alkalmazási lehetőségeit. A szer nemi betegségek, lábgomba és szájpenész elleni antinikotikum (gombaölő szer).
E-236 (hangyasav és sói, a formiátok): Hangyában, csalánban találhatóak, a testben kis mennyiségük lebomlik. Nagy mennyiségben azonban mérgezőek. A hangyasav sóit Angliában betiltották
E239 (Hexametilén-tetramin) Univerzális felhasználású szer, melyet orvosságként köszvény és a húgyúti fertőzések esetén is alkalmaznak. Tartósítószerként való használata eddig kizárólag a Provolone-fajtájú sajtok esetében engedélyezett.
E-242 (dimetil-dikarbonát): Üdítőitalok, dobozos jeges teák fertőtlenítője
E-249 (kálium-nitrit): Önmagukban nem veszélyesek. De a baktériumok mérgező nitritekké alakíthatják őket a hús tárolása, vagy az emésztés során. Fehérjékkel reagálva mutagén és rákkeltő nitrózaminokká alakulnak
E-250 (nátrium-nitrit): Bár véd a botulizmus (egyfajta halálos ételmérgezés) ellen, de a szervezetben fehérjékkel reagálva rákkeltő nitrózaminok keletkeznek belőle;
E-251 (nátrium-nitrát): A szervezetben a nitrátok nitritekké alakulhatnak, ez utóbbi pedig a gyomorban és a belekben reakcióba léphet más élelmiszer-összetevőkkel. Mindez elősegítheti a rákkeltő nitrózaminok kialakulását.
E-252 (kálium-nitrát): A nitrátok és nitritek súlyos környezeti-egészségi veszélyei (a trágyázással kapcsolatosan) naponta kerülnek terítékre. Ennek ellenére pl. a sonka pácolásához használt sós lé megengedett nitráttartalma tízszerese az ivóvízben engedélyezett maximumnak. A nitritet a húskészítmények (töltelékáruk) színezésére használják, emellett a kolbász- és szalámifélék eltarthatóságának növelésére is. A nitrátokat (E251, E252) ezenkívül a kemény (szeletelhető) sajtok tartósításához és speciális halkészítmények érleléséhez is alkalmazzák. A szervezetben a nitrátok nitritekké alakulhatnak, ez utóbbi pedig a gyomorban és a belekben reakcióba léphet más élelmiszer-összetevőkkel. Mindez elősegítheti a rákkeltő nitrózaminok kialakulását. A nitrátok különösen kisgyerekek számára jelentenek állandó veszélyt. Meggátolhatják a vörösvérsejtek oxigénfelvételét, ami cianózist („kékbetegséget”) válthat ki.
E-260 (ecetsav és sói): átlagos fogyasztásuk nem káros
E-270 (tejsav): Savanyú káposztában, aludttejben található meg; természetes, ártalmatlan
E-280 (propionsav és sói): A szervezetben zsírsavként lebomlanak. Állatkísérletek kérdésessé teszik veszélytelenségét
E-281 (nátrium-propionát)
E-282 (kalcium-propionát)
E-283 (kálium-propionát)
E-284 (bórsav): A kaviár tartósítószere
E-285 (nátrium-tetráborát, bórax): A szervezetben felhalmozódik, erősen mérgező, amelynek ellenszere nincs.
E-290 (szén-dioxid): Ez bizony a szénsavas.
E-296 (D, L-almasav): Természetben előforduló sav, de mesterségesen is előállítják
E-297 (fumársav)

III. Antioxidánsok

Az antioxidánsok úgy növelik az eltarthatóságot, hogy késleltetik az élelmiszerek kémiai – oxidáció okozta – romlását (pl. a zsírok avasodását, a gyümölcsök megbarnulását). Ezek az adalékok tehát kiegészítik a mikroorganizmusok okozta romlást gátló tartósítószerek hatását. Felhasználási területük: zacskós levesek, rágcsálnivalók, margarinok, majonéz, rágógumi, olajok, pékáruk, fagylalt, marcipán, stb.

E-300 (L-aszkorbinsav): C-vitamin
E-301 (nátrium-L-aszkorbát) Az aszkorbinsav (a mesterséges C-vitamin=E300) sója, de a természetes C-vitaminnal ellentétben a kísérleteknél hólyagrákot okozott. Az állatkísérletek a fiatal egyedeknél fejlődési rendellenességeket is jeleztek.
E-302 (kalcium-L-aszkorbát)
E-304 (6-palmitoil, L-aszkorbinsav): Szintetikus anyag
E-306 (tokoferol): Természetes erdetû, E-vitamin
E-307 (alfa-tokoferol): Szintetikus anyag
E-308 (gamma-tokoferol): Szintetikus anyag
E-309 (delta-tokoferol): Szintetikus anyag
E-312 (dodecilgallát): Természetes anyag, de szintetikusan is előállítják. Allergiát okozhat, asztmás és aszpirin-érzékeny embereknek gyakran panaszokat okoznak. A propil-gallát a csecsemőknél életveszélyes cianózist (kékbetegség) válthat ki. A csecsemőtételek készítésénél ugyan nem szabad felhasználni, de engedélyezett olyan tipikus gyermek-élelmiszereknél mint a marcipán, a nugát, a rágcsálnivalók, vagy zacskós levesek. Az állatkísérletek során csökkentette a szervezet kórokozókkal szembeni ellenálló képességét. Az Egyesült Államokban mindhárom fajta gallátot betiltották.
E-320 (BHA, tercier-butil-4-hidroxianizol):Szintetikus anyag, amely allergiát okozhat. A marcipán, nugát és máktöltelék antioxidánsa. A pék- és cukrászárukon az anyag összetételének feltüntetése nem kötelező. Az EU a következő termékeknél tervezi az engedélyezést: levesek, halkonzervek, reggeliző-gabonafélék (müzli, dió és mogyorófélék, valamint fűszerek. Felhalmozódik az emberi zsírszövetben és a magzatba is bekerülhet.
E-321 (BHT, 3,5-di-tercier-butil hidroxi-toluol): Szintetikus anyag, csak a rágóguminál engedélyezett. A rágcsálóknál részben rákkeltő, részben a rák kialakulását gátló hatást figyeltek meg. Az állatkísérletek során elváltozások jelentkeztek az immunrendszernél, a pajzsmirigyben és a májban. Felhalmozódik az emberi zsírszövetben és a magzatba is bekerülhet. Allergiát kiváltó anyagként ismertek.

IV.Emulgátorok, stabilizátorok, zselésítő anyagok.

E-322 (lecitinek): Állati és növényi eredetű anyag, főleg szójából és napraforgóból nyerik. Átlagos fogyasztása ártalmatlan.
E-325 (nátrium-laktát): A tejsav sói, nem károsak
E-326 (kálium-laktát): A tejsav sói, nem károsak
E-327 (kalcium-laktát): A tejsav sói, nem károsak
E-330 (citromsav és sói): Fogyasztásuk ártalmatlan
E-331 (nátrium-citrát)
E-332 (kálium-citrát)
E-333 (kalcium-citrát)
E-334 (L-borkõsav és sói): Természetes anyagok, amelyek állatkísérletekben vesekövet okoztak.
E-338 (ortofoszforsav és sói): Előregyártott húskészítményekhez (párizsi, virsli) adagolják, mert sok vizet kötnek meg. (Vagyis fogyókúrázók vigyázzanak vele)
E-350 (nátrium-malát): Természetes só
E-363 (borostyánkõsav): Gyümölcssav, amelyet szintetikusan állítják elő
E-380 (triammónium-citrát)
E-385 (kálium-dinátrium-etiléndiamin-tetraacetát): Szintetikus anyag

V. Sűrítőanyagok

E-400 (alginsav és sói): A barna algákból nyerik, káros hatásuk nem ismert
E-401 (nátrium-alginát)
E-402 (kálium-alginát)
E-403 (ammónium-alginát)
E-404 (kalcium-alginát)
E-405 (propilénglikol-alginát)
E-406 (agar-agar): Tengeri algákból nyerik
E-407 (karragén): Vörös algákból nyerik; állatkísérletekben bélgyulladást okozott
E-410 (szentjánoskenyérmag-liszt): Növényi termék, fogyasztása ártalmatlan
E-412 (guárgumi): A mérgező guar (gyomnövény) magvaiból nyerik, melyek különböző káros anyagokat tartalmaznak. Mivel tökéletes tiszításuk gazdaságtalan, a kereskedelmi forgalomban lévő guar-gumi körülbelül tíz százalékban engedélyezetten tartalmazhatja a gyomnövény egyéb kísérőanyagait is. Allergiát okozó anyag.
E-413 (tragant-mézga): Trópusi növény gyantájából nyerik, allergiát okozhat. A tragantmézga egy Astralagus nevű ázsiai növény gumiváladéka. Az első kísérletek alapján feltételezett májkárosító hatások később nem igazolódtak, de a WHO véleménye szerint a tragantmézga olyan allergiát kiváltó anyag, mely képes szélsőségesen erős reakciók kiváltására.
E-414 (gumiarábikum): Trópusi fák gyantájából nyerik, káros hatása nem ismert
E-415 (xantán): Növények cukortartamú oldatából készül, mikroorganizmusok termelik
E-416 (karaya gumi): természetes poliszaharidok (összetett cukrok)
E-417 (taramag-liszt): Természetes poliszaharidok, azaz összetett cukrok
E-418 (gellán gumi): Természetes poliszaharidok, azaz összetett cukrok
E-420 (szorbit): Édesítőszer, amely nagyobb mennyiségben hasmenést okozhat
E-421 (mannit): Ártalmatlan édesítőszer
E-422 (glicerin): Nedvesítő és lágyító anyag, nem veszélyes, de nagy mennyiségben fejfájást okoz
E-431 (polioxietilén-[40]-sztearát): Szintetikus anyag
E-432: Szintetikus anyag
E-433: Szintetikus anyag

VI. Aromák és ízfokozók

Ha a számsor 6-sal kezdődik, akkor az ízfokozót jelent. Ezek az anyagok az élelmiszereknek ízt és szagot kölcsönöznek, elnyomják az ízbeli hibákat és állandósítják az élelmiszer ízét. Növelhetik az élvezeti értékét, és akár túlfogyasztásra is ingerelhetnek

VII. Édesítőszerek

Elsősorban a egy 80.000 nőn végzett nagyszabású felmérés arra az eredményre jutott, hogy az édesítőszer használóknál átlagban nagyobb mértékű volt a súlygyarapodás, mint a cukrot fogyasztóknál.
E950 (Aceszulfám K) Mesterséges édesítőszer. Az előállító (Hoechst AG) adatai szerint teljességgel ártalmatlan. A WHO is leginkább – nyilvánosságra soha nem hozott – Hoechst vizsgálati eredményére hivatkozik. Független vizsgálatok híján az állítólagos ártalmatlanság objetív felülvizsgálata jelenleg nem lehetséges.
E951 (Aszpartám) Két, szintetikus úton előállított aminosavból álló édesítőszer. Elsősorban a fenilketonúriában (veleszületett anyagcsere betegség) szenvedőknél problémás. Érzékeny embereknél fejfájást, kábultságot, emlékezetkiesést, látászavarokat, rendkívüli aktivitást, rosszullétet és allergiás reakciókat figyeltek meg. A fenilketonúriával kapcsolatos veszélyeket az osztrák irodalom is megerősíti. Az aszpartammal édesített élelmiszereknél ezért kötelező feltünteni, hogy fenilalanint tartalmaz!
E952 (Ciklamát) Mesterséges édesítőszer, az USA-ban tiltott. Szacharinnal keverve van forgalomban. A ciklamát bekerülhet a méhlepénybe és az anyatejbe. A bélflóra ciklohexil-aminná alakítja át, ami – az állatkísérletek szerint – károsítja a herét és a spermiumokat. Az állatkísérletek – nagy adagokban történő alkalmazás esetén- hólyagdaganatot jeleztek.
E954 (Szacharin) Mesterséges édesítőszer. Az állatkísérletek során hólyagrákot idézett elő. Húgyúti megbetegedés vagy rendszeres gyógyszerfogyasztás esetén elővigyázatosság szükséges. A szacharin bizonyos gyógyszerekkel illetve környezetkárosító anyaggal kapcsolatba kerülve károsíthatja a hólyag nyálkahártyáját. A disznók takarmányába keverve engedélyezett étvágygerjesztőszer.

Küldd el barátaidnak email-ben Email küldése
X