Kövesi Péter honlapja
Kövesi Péter honlapja

Ezévi táborunk:

Spirituális – önismereti – reiki tábor

Visegrád 2024. július 22-27.

A csodálatos Dunakanyar, a Pilis-Visegrádi helység, mint hazánk egyik legszakrálisabb, legszebb térsége arra hív bennünket, hogy ezt a néhány napot a külvilág nyüzsgésétől elvonulva nemzeti és egyéni tudatosságunk fejlesztésével, önismerettel, belső erőink fejlesztésével töltsük. Hazánk szellemi erőközpontjának energetikája, a táj szépsége nagyszerű lehetőségeket kínál a mély szellemi élményekre, hogy a Földanya és a Mindenség legmagasabb energiáihoz kapcsolódva töltődjünk, tanuljunk, gyógyuljunk, fejlődjünk. Visegrád gazdag természeti, történelmi, kulturális kínálata fantasztikus lehetőségeket nyújt a rekreációra, feltöltődésre is.

Alapgondolatunk, hogy a béke, a jó szándék és a szeretet minden emberi lélekben ott van, csak el kell jutni hozzá az akadályok elhárításával, gyökereink feltárásával. És ha belül békesség van, béke lesz a külvilágban is.

A részletes programot később tesszük közzé.

A helyszín – a hegy és a Duna által közrefogott Ezüstfenyő Üdülő patinás épülete, ősparkja kiválóan alkalmas az előadásokra, beszélgetésekre, önismereti munkára, elmélyülésre, meditációra, érzékenyítő gyakorlatokra.

Táborvezető, vezető előadó: Kövesi Péter író, spirituális tanító

Szállás: 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban

Információ, jelentkezés: szabolcsi.eva@gmail.com, 70/258-0551

Szervező: Unicornis Humánszolgálati Alapítvány

‹ Vissza

Legfrissebb kiadványaim

Szent László táltosa

A történet Szent László királyról és a táltosságról szól, az előző két könyvből ismert hajdanvolt táltos, Bacsa elbeszélésében - természetesen ehhez illő stílusban. A könyvet a debreceni Unicornis Alapítvány adja ki,...

Részletek »

A vaskorona

Megrendelhető az Unicornis Humánszolgálati Alapítványnál: @; telefon: 70/2580551 A könyv akciós ára: Ft (plusz postaköltség) Hamarosan e-book formában is! Nézd meg, miről szól a könyv: Kövesi Péter: A Vaskorona (tartalmi ismertető) „Egyszer egy ilyen beszélgetés...

Részletek »

Megnézem az összes kiadványt »

Friss hírek

Elkészült új regényem, a „Szent László táltosa”

2015 november 28. szombat - 12:52

Örömmel tájékozatom régi és új olvasóimat, hogy elkészült új regényem, a "Szent László táltosa", amely bizonyára örömöt fog szerezni "A Pilis-összeesküvés" és a "Vaskorona" kedvelőinek, hiszen azok történéseinek korai előzménye....

Elolvasom »

Mi is az igazi „kapcsolatteremtő gyógyítás”?

2015 november 25. szerda - 15:21

A reiki az igazi „kapcsolatteremtő gyógyítás”! Mi emberek, már csak olyanok vagyunk, hogy újra és újra felfedezzük a spanyolviaszt.  Az emberiség évezredek óta tudja, hogy a spirituális, holisztikus gyógyítás lényege az...

Elolvasom »

Megnézem a többi hírt is »

Küldd el barátaidnak email-ben Email küldése
X