Manapság, amikor nem túl ritka eset, hogy valaki, akit egy adott közösség oszlopos tagjaként ismertünk, egyszercsak egy másik társaság soraiban tűnik fel. Többnyire csak vállat vonunk, vagy köpönyegforgatásról beszélünk. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez annyiból áll, hogy itt leadja a tagkönyvét, amott meg beiratkozik és befizeti a tagdíjat. Látni fogjuk, hogy magasabb szellemi és energetikai szempontból ez korántsem ilyen egyszerű.

Az alapelvet már Jézus is megfogalmazta: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18.20.) Ez nyilvánvalóan nem fizikai, hanem szellemi, ha úgy tetszik, energetikai jelenlétet jelent, amihez hozzáadódnak a jelenlévők hasonló irányultságú energiái. Egy energiamező, mandala alakul ki, amely annál erősebb, minél magasabb szellemi szintű személy, lény vagy eszme vezérli a közösséget. Függ a tagság létszámától, sőt attól is, milyen régi a közösség. Egy több évezrede létező szellemi vagy vallási közösség kevesebb taggal is sokkal nagyobb erőt képvisel, mint egy közelmúltban alakított tömegmozgalom, bármekkora taglétszámmal büszkélkedik is. Erre a közelmúlt történelme szép számmal mutatott példákat.

Ilyen erőtere van minden szellemi, vallási közösségnek, de van a politikai, gazdasági, katonai szervezeteknek, akár még a ferencvárosi nyugdíjasok bridzs-körének is. Erejük természetesen nem összemérhető. Az „erős” közösségek erőtere ráadásul egyre nő, mert kisugárzásukkal egyre több, velük rokonszenvező embert vonnak magukhoz. Sajnos nem csak a pozitív célú közösségek rendelkezhetnek erős kisugárzással. Példa erre Hitler és fasiszta rendszere, akiknek sok százezer, egyébként jó szándékú embert sikerült félrevezetniük. Ráadásul a Führer pontosan tudta, mire van ehhez szükség, mind mágikus praktikákkal, mind tetszetős mitológiai körítéssel tudta a nácizmus mandaláját erősíteni. A kommunisták többnyire kevésbé voltak tudatosak. Bár uralmuk sokáig tartott (tudtak azért valamit!), viszonylag kevesen voltak testestől-lelkestől mellettük.

Nem mindegy, ki vezet, és milyen jellegű szervezetet, közösséget. A régi Indiában a kasztok (szanszkritül varnák) rendszere biztosította, hogy mind a tagok, mind a vezetőik a legmegfelelőbb helyen legyenek. A brahmanák dolga a lelki vezetés, vallási közösségek szolgálata és vezetése volt.
Kastriják vezették a katonai, politikai, közigazgatási szervezeteket. A vaisják, iparosok és kereskedők nyilván maguk közül választottak vezetőket. A sudrák a többi (főleg a felső két kaszt) kiszolgálói szegények aligha voltak olyan helyzetben, hogy vezethessenek, őket uraik vezették. Ez így tökéletesen működött nem csak Indiában, de Egyiptomban, Kínában és minden tradicionális társadalomban.

Ma sajnos ez nem ilyen egyértelmű. Mivel bennünket elsősorban a szellemi közösségek érdekelnek, nézzük meg, mik történhetnek! Ma gyakorlatilag semmi akadálya, hogy egy tehetséges és ambiciózus ember szellemi közösséget vagy vallási szervezetet alapítson. Alapítanak is, szinte naponta. Tudni kell viszont, hogy bár nem társadalmi szinten, de kasztok ma is léteznek. Szellemi kasztok, attól függően, milyen az értékrendünk, milyen eszme irányít. Ez viszont nem garantálja, hogy mindenki a saját helyén legyen. Ha egy brahmana szellemiségű személy áll egy szellemi közösség élére, ott valószínűleg minden rendben lesz. Ha viszont az illető inkább ksatrija, arra vágyik, hogy hatalmi pozíciót szerezzen, a többiekben pedig harcostársat vagy legyőzendő ellenséget fog látni. Közössége versengő, dominanciára törekvő lesz. A vaisja szellemű vezető azonnal beviszi az üzletet, bevételt szeretne, tizedet szed (ma is van sok ilyen szervezet!) és hamarosan ügyes árukapcsolással árukat és szolgáltatásokat kezd kínálni a tagoknak, vagy értékesítési hálózatot szervez. Gondoljunk bele, Luther Márton is a bűnbocsátó cédulák árusításán háborodott fel – hogy a kereszténység véres térítő háborúiról ne is beszéljünk! Minden ilyen megnyilvánulás a közösség erőterét csökkenti.

Egymást metsző körök

Ha a különböző közösségek erőtereit körökként képzeljük el, látunk kisebbeket és nagyobbakat, egymástól teljesen különálló köröket, egymást kisebb-nagyobb mértékben metszőket, és egymást teljesen befogadókat is, attól függően, hogy céljaik, szellemiségük hogyan viszonyul egymáshoz. Nem metszi például egymást egy fajgyűlölő és egy humanitárius közösség erőtere, sőt inkább taszító hatással vannak egymásra. A teljes kereszténység erőtere magába foglal ugyan minden keresztény felekezetet, de azok nem egyforma mértékben kapcsolódnak egymáshoz. Valamennyi keresztény egyház erőmezejének közös tartománya egyebek között Jézusnak, mint személyes megváltónak az elfogadása, de mondjuk szűz Mária és a szentek tisztelete csak a katolikus közösségekben közös. A zsidóság és a kereszténység mandalája az egyistenhitben és az Ószövetség elfogadásában közös, másutt nem találkoznak. Szinte valamennyi egyház és szellemi közösség találkozási tartománya a szellemi létezés elfogadása, az isten- és emberszeretet. Végső soron a Dalai Lámának van igaza, aki mindig arról beszél, hogy sokkal több mindenben hasonlítunk egymásra, mint amiben különbözünk – ezért inkább az előbbiekre kellene figyelnünk!

Szellemi és ezoterikus közösségek általában nem látnak kivetnivalót abban, ha valaki más szellemi, vagy vallási közösséghez is jár – látjuk, miért. A közös területek egymást erősítik. Ezt többnyire a buddhisták is így gondolják, míg a konzervatívabb keresztény (zsidó és iszlám) felekezetek ugyanezt nem fogadják kitörő lelkesedéssel. Pedig a szellemi valóság olyan, mint az ezer oldalú gyémánt: minden oldala másként ragyog, de mind ugyanaz a drágakő, és ugyanannak a Napnak a fényét tükrözi.

Tartozni valahová

Hinni az egyházon kívül is lehet – vallják ma sokan, amit a papok többnyire helytelenítenek. Az egyházhoz nem tartozó hívőt talán taszítják a szervezeti keretek, vagy a tapasztalható visszásságok – és a maguk szempontjából igazuk is van. A klérikusoknak pedig abban, hogy a közösségnek mégiscsak van egy olyan ereje, amiből a kívülálló nem, vagy csak kevéssé részesül. Azoknál a közösségeknél, amelyekben nem csak a belépési nyilatkozatot kell csak aláírni, de valamilyen rituálé, beavatás is történik, (ilyen például a kereszténységben a keresztelés, a buddhistáknál a menedékvétel), sokkal erősebb az erőtér és annak segítő, megtartó ereje. Ezt a további rituálék még tovább erősítik, akkor is, ha a kívülálló avitt szokást, vagy értelmetlen hókuszpókuszt lát csak bennük.

Természetesen nem tudunk, nem is akarunk senkinek tanácsot adni, milyen közösségekhez csatlakozzanak, és melyeket kerüljék el. Nem gondoljuk azt sem, hogy rangsort lehetne felállítani, és kihirdetni, melyik a legjobb, és melyik kullog a sor végén. Azért van olyan sokféle lehetőség (pláne most, a soha nem tapasztalt nyitást hozó Vízöntő-kor küszöbén), hogy mindenki megtalálhassa a számára most legmegfelelőbbet. Nem véletlenül írtuk le a „most” szócskát: ahogy változunk, fejlődünk, úgy igényünk lehet másféle szellemi energiákra is. Mindaz az erő, áldás, energia, amit az előzőtől kaptunk, velünk marad, mindaddig, amíg olyanokhoz nem verődünk, akik ezeket az értékeket megtagadják. Onnantól ugyanis már a másik erőtérhez tartozunk. Mindez természetesen csak azokra vonatkozik, akik szívvel-lélekkel tartoznak valahová, és vállalják a közösséget. A színlelők, érdekből csatlakozók pedig bárhová mehetnek, úgysem lesznek az energia-mandala részesei. Követhetetlen és kiszámíthatatlan, mi történik azokkal, akik gurutól guruhoz vándorolnak, beavatásokat gyűjteni. Hasonló szellemi erőt hordozó beavatások egymás erejét fokozhatják, de lehet, hogy (függetlenül attól, hogy az illető mit hirdet magáról), még az is elvész, ami addig volt. Erre is lehetne példákat felhozni.

Összességében talán annyit lehet mondani, hogy azokat a közösségeket érdemes inkább kerülni, amelyet „hadurak” és „főhivatalnokok” (ksatria), vagy kalmárok (vaisja szellemiségűek) vezetnek. Azokat, amelyek egy guru, vezér, főpap személyes dicsőségéről szólnak, ahol nem szabadságot adnak a tagoknak, hanem akolba terelik őket, ahol hazug és demagóg szövegekkel akarják növelni a taglétszámot (nem tudják, hogy ez nem növeli, hanem éppen csökkenti a szellemi erőteret), ahol átláthatatlan célok érdekében manipulálják őket.

Egy igazi szellemi közösség nem fél, ha egy tagjuk otthagyja őket. Örömmel üdvözlik az újonnan érkezőket és sok szerencsét kívánnak a távozónak, aki máshol keresi további fejlődés útját. A hamisak zsarolnak, fenyegetnek (minimum a kárhozattal, rossz karmával, vagy a szellemi fejlődés elvesztésével), és minden erővel vissza akarják fogni a távozni akarókat. Azok gyakran csak félelemből maradnak, vagy kilépnek és tovább rettegnek. De tudniuk kellene, nincs felbonthatatlan kötelék. Elegendő határozottan deklarálni (főleg saját maguk számára) a kötelék felbontását, a kilépést, és saját hitük szerint kérni a magasabb létező(k)től az elbocsátást. Ha a távozó túl tud lépni a félelmén, nincs az az erő, amely ártalmára lehetne.

Kövesi Péter
www.ezotanito.com

‹ Vissza