Kövesi Péter honlapja
Kövesi Péter honlapja

Hamvas Béla és a fogyasztói társadalom

Hamvas Bélának nem adatott meg, hogy boldog békeidőkben éljen. Ifjú emberként csöppent az első világháborúba, érett férfiként szenvedte el a másodikat, a kettő között egy feszültségekkel terhes, de még élhető, majd mindezek után egy még sokkal hazugabb olyan világot, amelyre még mi is emlékszünk. De talán, ha az antikvitásban, az aranykorban él, soha nem születik meg ez az életmű, amelyre ma nekünk van nagyon nagy szükségünk, illetve szükség lett volna és szükség is lesz minden olyan korban, amikor az élet elkezd ember alatti vegetációvá degradálódni.

Hamvasi mércével sem az a polgári társadalom amelyet ő ismert, sem az úgynevezett szocializmus nem fejlődés, hanem lebomlás, visszaképződés. A hamvasi aranykor nem a ma éltetett demokrácia, amelyről ő mint „az egység megrablásá”-ról beszél, hanem a hierarchia, a szellemi kasztok rendje, ahol minden lélek a saját helyét foglalja el. Ne firtassuk, volt-e az írott történelemben olyan kor, amikor ez tökéletesen így volt: Hamvas mércéje az egyetemesség, az emberiség ősemlékezete, amelyben volt, sőt lennie kell egy ilyen rendnek.

Ebben a rendben a barlanglakó, bunkós ősember nem az idők kezdetéről, hanem a végéről való, nem azt jelzi, honnan jöttünk, hanem azt, hogy hová jutunk, ha nem ezzel a mércével mérjük magunkat. A jelenkorban „visszaképződés”-t lát, az emberiség arrafelé halad, amit Orwell és Huxley vízióiból is ismerünk. „A lét rongáltsága” az ezt legjobban kifejező hamvasi megfogalmazás.

Az alábbiakban nem időrendben haladva, nem is a teljességre törekedve szeretnék néhány ide illő, aktuális gondolatot felsorakozatni. Nem filozófiáról fogok beszélni, hanem nagyon is hétköznapi dolgokról.

Hamvas Béla még nem ismerhette a fogyasztói társadalmat, így, ha meg akarok felelni az előadás címének, csak arról beszélhetek, mi, a fogyasztói társadalomból visszanézve hogyan látjuk beteljesedni azt, aminek ő még csak a csíráit érzékelhette. E szemszögből nézve Hamvas életművének nem kis részét akár egy gigantikus látomásnak tekinthetjük a jelenről és minden valószínűség szerint a ránk váró jövőről is – hacsak nem sikerül az általa annyit emlegetett „alapállást”, a felébredést, a hagyományhoz és a lét isteni rendjéhez való visszatérést megvalósítani.

Hamvas lefesti azt a világot, ahol a rabszolgák vezetik az országokat. A munka a létfenntartást szolgálja, de ahol a cél nem a szellemiség, hanem maga a munka, ott a célt tévesztik össze az eszközzel. A Világválság 1943-ban írott társadalomkritikája látszólag a szocializmusról szól, vagy legalábbis amikor abban a korban éltünk, ezt hallottuk ki belőle – mint sok más írásból is – de lassan rájövünk, ezek sokkal általánosabb gondolatok. A szellemi ember válsága a modern világban. Ezt a világot Hamvas rabszolgaságnak érzi.

Rabszolgának lenni nem társadalmi helyzet, hanem tudatállapot. Lehet az ember nem csak egy másik ember, de a saját hatalma, vagyona, vagy bármilyen embertelen eszme rabszolgája is. A rabszolga pedig, emelkedjen akár kormányzati rangba – akkor is rabszolga marad, ha ebbe a szellemi kasztba tartozik. Az újkori társadalmak bűne volt, hogy demokratikus eszméket hazudva rabszolga-tudatú embereket emeltek pozícióba, és ez azóta sem változott. A rabszolga eszménye: minél kevesebb munka után jót zabálni, majd kényelmesen elnyúlni a boldog semmittevésben. Vajon nem erről szól a mai világunk? Hála a modern technológiának, egyre kevesebbet kell dolgozni (már akinek van mit), egyre többet ehetünk (a minap számoltam meg egy szupermarketben: csak vajból tizennyolcféle volt), és egyre több géppel vesszük körül magunkat, hogy minél nagyobb kényelemben éljünk. Marad még a szórakozás (vagy amit ma annak neveznek), elnyújtózni a tévé előtt vagy kimenni a meccsre – és ennyiből áll az élet:

Tulajdonképpen rabszolgaságról csak ma lehet elkezdeni beszélni – áll a Világválság-ban. Az élet eszközei fontosabbak lettek, mint az élet, sőt az eszközök az életet süllyesztették eszközzé. Az ember tudatában a divinum helyett a humánum foglal helyet: így válik a vallás így válik a vallás a transzcendenssel való kapcsolat helyett eleinte részvét- és könyörületvallássá, aztán testvériség-vallássá, egyenlőség-vallássá, vagyis az isteni vallás emberi vallássá, így vált az ég földivé, a szakrális szociálissá, a bölcsesség tudománnyá, a költészet filológiáva, a művészet virtuóz mutatvánnyá, az „arya” sudrává, az emberiség tömeggé.

Rendkívül találó Hamvas hasonlata: ha felcseréljük az emberben az agyat a belekkel (mindkettő olyan tekervényes, könnyű összetéveszteni), az mindent csak bél módjára tud irányítani, bél-gondolatokkal, bél-ideákkal, bél értékrend szerint. Karikaturisztikus volt pár évtizede, amikor láttuk, hogy a hentes, zöldséges többet keres, mint az egyetemi tanár – de vajon lényegileg változott-e ez a helyzet azóta? Legfeljebb annyit, hogy a sarki fűszeres azóta üzletlánc tulajdonossá nőtte ki magát és a társadalmi elithez tartozik – ha tönkre nem tette a másik fűszeres.

. Mit csinál eközben az agy, mélyen a saját helye alatt? Michelangelo széklábat farag Madáchnál, Hamvas pedig lapátnyeleket és csákányokat szortíroz Tiszapalkonyán. És folytathatnánk a sort tetszés szerint, például a tanárral, aki MLM hálózatoknak ügynököl, a friss diplomással, aki pizzafutár Londonban – és így tovább.

Furcsa figurák vezetik ma a világot. „A nagy ember, azaz a hírnév elveszejti a hőst” című korai szatírájában a nagyvezír helyét egy majom foglalja el. A cserét nem csak hogy nem veszi észre senki, de mindenki nagyon meg van elégedve a helyzettel. Anélkül, hogy olcsó poénokra vadásznánk: ha a majom az önálló gondolkodásra képtelen, másokat utánzó ember szinonimája, vajon teljesen nélkülözi az életszerűséget ez a történet? Sőt, talán megengedhetjük magunknak, hogy felismerjük a Vízöntő-kor küszöbén: a Vízöntő jegyének keleti megfelelője, ha tetszik, emblematikus figurája éppen a majom!

Még furcsább dolgokat tesznek, sőt etetnek meg velünk. Hamvas egyik legszarkasztikusabb írása a „Nehéz nem szatírát írni” sorozatban a „Ruvenzori”, egy kormányváltás körül zajlik. Adott valahol egy válságban lévő nemesi kormány, amely hangsúlyozza, hogy szereti az embereket és értük van. A költségvetési hiányt ellensúlyozandó, elkezdi eladni egy befektetőnek, a Fekália Rt-nek az árnyékszékek összegyűjtött tartalmát. Eddig semmi baj. Aztán megjelenik egy másik cég, a Ruvenzori Rt, amely egy mindenre jó csodaszerrel kezd kereskedni. Kiderül, hogy a két cég azonos (mintha hallottunk volna már hasonlót a cégek átláthatatlan adok-veszek ügyletei körül), a csodaelixír pedig a begyűjtött fekáliából készül. Botrány, a kormány megbukik és új, polgári kormány alakul. Hamarosan nekik is likviditási gondjaik lesznek. Megjelenik egy új cég, amely Arkó néven új csodaszert dob a piacra, amelyről végül megtudjuk, hogy nem más, mint az előző készítmény új néven.

Természetesen az emberi végterméket tekinthetjük a legértéktelenebb dolgok szimbólumának, és adhatunk aktuális jelentést a történetnek – de sajnos sokkal konkrétabb analógiák is adódnak. Gondolom, nem sokunknak vannak ábrándos képeink az élelmiszeriparról, arról, hogy valóban mit etetnek meg velünk. Nos, a „Vegetáriánus Hírlevél” pár évvel ezelőtti tudósítása szerint készen van az a technológia, amely szerint a sertést egészben, szőröstül-bőröstül, sőt béltartalmával együtt le lehet darálni, és „élelmiszerré” feldolgozni. Mindez nem más, mint kémia: főzés nagy nyomáson, fertőtlenítés, íz- szag- szín- és állagjavító adalékok- és kész az Arkó! Legfeljebb pár törvénymódosítás, a közegészségügyi szabályok „korszerűsítése” kell még, ami igazán nem nagy ügy.

Úgy tűnik, Hamvast sokat foglalkoztatta, miként emelkedhet a végtermék a szentség rangjára. A Karnevál második kötetében hasfájásig röhöghetünk a „kakozófia” kifejtésén:

– Azt hiszem, ez kakotropizmus.

– Ön azt hisz, kakotropizmus? Nem felületes ez? Mit gondol? Én inkább a synkakotikus és diakakotikus kakoton kakoidok metakakozisának tartom.

– Igaza van, de csakis a kakomentális síkon….

Sokkal mélyebb értelme van annak a jelenetnek, ahol egy bennszülött királyság önmagát trónra emelő uralkodója valójában az árnyékszéken trónol, alattvalói pedig kötelezően és szent áhítattal tisztelik, amit ott produkál.

Ha Mr. Ecqutre ereszt, azt azonnal a nyilvánosság tudomására hozzák. A kürtös riadót fúj, a hírnök pedig nagy fennszóval ezt hirdeti: His Royal Highness enunciation, Őfelsége, a király kinyilatkoztatása. A nők diadalénekbe fognak, a zene élénkebb ütemet vesz, a kamarások magukat hasra vetik, és Mr. Ecqutre nagyságát magasztalják.

Az excrementum apotheózisa. Süllyedhet-e ember ennél mélyebbre, emelheti-e magát zsarnok ennél magasabbra? A paradoxon szimbolizmusán túl, amikor a szentek relikviáival azonos szintre kerül egy futballista cipője, egy popsztár használt alsóneműje, dollár-ezrekért cserél gazdát, miféle értékrendről beszélhetünk? Nem, még nem értük el a mélypontot. De amikor a valóságshow-k kamerája az altesti funkciókat már-már egyenes adásban közvetíti, jó eséllyel közeledünk hozzá.

Abban a világban, amelyről Hamvas ír, a materializmus értékvesztést, elsivárulást jelent. Az élet dologivá válik. Amit néhány évtizede az etológus Konrad Lorenz „A civilizált emberiség hét főbűne” című könyvében „az érzelmek fagyhalála”-ként ír le, Hamvas egyszerű tárgyilagossággal eldologiasodásnak nevezi. Dolog lesz a szerelem, dolog lesz a vallás, és minden: anyagiakban kifejezhető, megvehető és eladható. Kierkegaard és Nietsche véleményét a kereszténység kiüresedéséről, kulturális szokássá válásáról Hamvas nem csak átvette, de lelkészi családból származván mélyen meg is élte – mindemellett mindvégig megmaradt a kereszténység mellett. A tömegemberrel, tömegesedéssel kapcsolatos pesszimizmusa sem egyszerűen Ortega vagy Evola hatása, alkalma volt az ember önmaga alattivá válását személyesen megtapasztalni.

Az „újprimitivizmus” ténye sem szorul bizonyításra: elegendő egy nemzeti ünnepen kimenni az utcára, elmenni egy futballmérkőzésre vagy végignézni a televíziók műsorkínálatát, némely sztár-műsorvezető vagy politikus stílusát. Ez utóbbi nem közvetlenség, nem jópofaság vagy humor, ez a civilizálatlan barbárság, követendő (és követett) példává emelve. A primitivizmus a kompjuterek korában, műholdon közvetítve is primitivizmus marad.

Mindez együtt azt jelenti, hogy a szakrális helyét a profán, a magasztosét az alantas veszi át. Az új kor temploma, mondja Hamvas, az áruház, az oltár helyére az eladópult kerül, a Bibliát a főkönyv, az uralkodói jogart a rőf váltja fel. Mit mondana ma, a fényárban úszó plázák és hipermarketek korában, ahol a reklámok szerint a boldogság, szépség, fiatalság és jólét záloga a folyamatos vásárlás?

Ahogyan a Karnevál elejének tespedt kispolgári légkörében ott vannak a kisszerű „mászolygók” és „odakozmált emberek”, vajon nem hasonlók lesznek-e azok, akik összeroskadnak és depresszióba menekülnek, mert nem tudnak megfelelni annak a hamis ideálnak, amit fejlődésnek neveznek? És vajon nem ugyanúgy álarcok mögé bújva élünk ma is, mint a Karnevál hősei? Vagy még jobban elrejtőzve?

Átok alatt vagyunk – mondja Vidal. Ezt az átkot úgy hívják, hogy maszk. A másik embert nem tudom elérni. Betegsége és bűne és őrülete megsűrűsödik, és forma lesz belőle. Álforma. Ez a sűrű álforma a maszk. A legtöbb esetben az élőlényt helyéből kinyomja és maga próbál élni. Ez a maszk. Ez a lárva. Ez az őrület. A maszk az ördög. Az ördög nem arc, hanem álarc. Lárva. Ezért az ördög mindig hazudik. Nem is tud valódi lenni. Nem tud élni. Az ördög nem is él, csak annyiban, amennyiben másokból életerőt szív el. Nincs valósága. Csak annyi, amennyi valóságot más elől el tud venni.

 A maszk és a hazugság elválaszthatalanok:

Vajon igazság az, amit egy ember hazudik? Nem. – mondja Bormester Virgil.

Igazság az, amit két ember hazudik? Nem.

Igazság az, amit három ember hazudik? Nem.

Igazság az, amit ötszázhatvanhat ember hazudik? Nem.

Vajon igazság az, amit egy ember kivételével mindenki hazudik? Nem.

Vajon igazság az, amit egy ember hazudik?

Ha az egész emberiség hazudik, senki se tudhatja meg önmagáról, hogy kicsoda. A kérdésre nincs válasz, vagyis kénytelen vagyok e válasz nélkül hagyott és megválaszolatlan kérdésen állni.

Néhány szatíra megállapításaira már csak lemondóan legyintünk. Jurégia országában semmi sem igaz: idegen nyelven beszélnek a sajátjuk helyett és olyan államformában élnek, amelynek már a neve is hazugság. Minden hivatalt a főhivatalnokok rokonai töltenek be. Két városállam áll hadban egymással, úgy, hogy mindegyik maga szállítja ellenfelének a fegyvereket – mert így igazságos. El is pusztul mindkettő.

Ugyancsak a Karnevál -ban fedezik fel, mi is az, ami ezt a világot mozgatja:

– Igen egyszerű, tulajdonképpen köznapi, sőt vásári fogalom. A kenyőcs.

– Mit ért ön kenyőcs alatt?

– Valamit, amivel a dolgokat bekenik, hogy jobban csússzanak Úgy látom, modern életünk egyik középponti fogalma.

– Téved. Mindenkori emberi életünk nem egyik, hanem egyetemlegesen középponti fogalma

Az ember csak áll, és nem tudja, hogy csöppent ebbe a világba. Nem érti és őt se sokan értik. Idegen itt. Úgy érzi, őt más anyagból gyúrták, és egyszer elindul kideríteni, kicsoda is ő, és hová tartozik. Erről szól az „Olbrin Joachim csodálatos utazása”, a Babérligetkönyv egyik meséje. A főhős sok mindent megpróbál életében, hogy megtalálja a helyét a világban, de minden kísérlete keserves kudarcba fullad. És mert senki sem tud rajta segíteni, elindul, hogy megkeresse a világ főkormányzóját.

Hosszú vándorút után egy gigantikus üzemben találja magát, ahol az emberek lelkét készítik. Hivatalok, emeletek, folyosók és laboratóriumok labirintusában tudja meg, hogy előre gyártott receptek vannak, ahol az emberi tulajdonságokat patikamérlegen mérik, kémcsövekben keverik, és ezeket az elegyeket juttatják a Földre. A legnagyobb hányadot mindnél az önzés, hatalomvágy, kapzsiság, ostobaság, kéjvágy, hiúság és hasonlók teszik ki. Jóindulat, szeretet, istenfélelem alig-alig kerül a receptekbe.

Azt a receptet, amely szerint ő készült, sehol sem találják. Érthetetlen és rendellenes, hogy egy lélek ennyire nem olyan, mint a többi. El is akarják pusztítani. Találkozik az embergyár főnökével, a főkormányzóval is. Alakjában a sátánt véli felismerni. Nagy nehezen kiderül, hogy Joachim lelkét valóban nem e falanszterben készítették, hanem valahol a világ végén él János, egy öreg kertész, az is csinál – a Főkormányzó nagy bosszúságára – kis műhelyében lelkeket. Joacim ide is eljut. Az öreg egyedileg, szeretettel készíti és bocsátja a lelkeket útjukra és szeretettel fogadja vissza egy-egy földi élet után – ő az, akit Az álom című írásban a Méhész szerepében látunk. Ezek a lelkek egyediek, mindegyik más és más, nem is tökéletesek és nem találják a helyüket a nagyüzemi lelkek között. János kertész házában Joachim végre megtalálja a boldogságot.

Néhány évtizede azt gondolhattuk, hogy a parabola az eltömegesedésről szól. Ma iszonyodva döbbenünk rá, hogy Hamvas azt a jövőt érezte meg, ahol a génmanipulációval tetszőleges emberi tulajdonságok keverhetők ki, a klónozással pedig sorozatban „termelhetők” a terveknek és elvárásoknak megfelelő emberek.

Van-e kiút ebből a világból? Van, de Hamvas sem a forradalomban, sem abban nem hisz, amit ma fejlődésnek neveznek, hogy a materiális gyarapodás megoldja a gondokat. A kiutat abban a szellemi irányban látja, amiről egész életműve szól: a Hagyomány mércéje mentén visszatérni a nagybetűs Rend-hez, realizálni, megvalósítani az „Alapállást”, a lét magasabb körei, a transzcendencia felé          nyitott életet. Amíg ezt el nem érjük, Hamvas Béla nem veszít aktualitásából.

‹ Vissza

Legfrissebb kiadványaim

Szent László táltosa

A történet Szent László királyról és a táltosságról szól, az előző két könyvből ismert hajdanvolt táltos, Bacsa elbeszélésében - természetesen ehhez illő stílusban. A könyvet a debreceni Unicornis Alapítvány adja ki,...

Részletek »

A vaskorona

Megrendelhető az Unicornis Humánszolgálati Alapítványnál: @; telefon: 70/2580551 A könyv akciós ára: Ft (plusz postaköltség) Hamarosan e-book formában is! Nézd meg, miről szól a könyv: Kövesi Péter: A Vaskorona (tartalmi ismertető) „Egyszer egy ilyen beszélgetés...

Részletek »

Megnézem az összes kiadványt »

Friss hírek

Elkészült új regényem, a „Szent László táltosa”

2015 november 28. szombat - 12:52

Örömmel tájékozatom régi és új olvasóimat, hogy elkészült új regényem, a "Szent László táltosa", amely bizonyára örömöt fog szerezni "A Pilis-összeesküvés" és a "Vaskorona" kedvelőinek, hiszen azok történéseinek korai előzménye....

Elolvasom »

Mi is az igazi „kapcsolatteremtő gyógyítás”?

2015 november 25. szerda - 15:21

A reiki az igazi „kapcsolatteremtő gyógyítás”! Mi emberek, már csak olyanok vagyunk, hogy újra és újra felfedezzük a spanyolviaszt.  Az emberiség évezredek óta tudja, hogy a spirituális, holisztikus gyógyítás lényege az...

Elolvasom »

Megnézem a többi hírt is »

Küldd el barátaidnak email-ben Email küldése
X