Kövesi Péter honlapja
Kövesi Péter honlapja

Gyógyítás és ezotéria

„Kezdetben vala a természet és a természetben vala a gyógyászat, és a természet maga vala a gyógyászat. Aztán meghasonlás lőn és a gyógyászat eltaszítá a természetet, mondván: távozz tőlem, nem ismerlek téged!”

Amikor a természet és a gyógyászat egységben létezett, ismeretlen volt a természetgyógyászat kifejezés. A két szó mai összekapcsolása leginkább a törekvést jelzi, a célt, amit el szeretnénk érni. Az egység a lehető legtágabb értelemben értendő:

– a testen belül, ahol a szervek állama az energetikai rendszerek infrastruktúrájában működik,

– a test-lélek- szellem vonatkozásában. Ez ma jószerrel csak jelszó, amíg a lélek és a szellem (ha egyáltalán elkülönítjük az előzőtől, hiszen a keresztény teológia évszázadok óta egybemossa, olyannyira, hogy alig tudjuk mit értsünk alatta, az intellektuális tevékenységet, vagy valami transzcendenset). Ráadásul a hivatalos, tudományos szemlélet mindkettőt az idegrendszer tevékenységével azonosítja.

– ember és ember kapcsolatában,

– ember és társadalom,

– ember és a Föld, az Univerzum,

– végül ember és transzcendens egységének, értsünk ez utóbbin egy meg nem nyilvánuló Abszolutumot vagy egy személyes Istent.

 

A ma tudománya és köznapi élete minden szempontból az elkülönülést mutatja.

Az orvostudomány a betegséget, mint a létezés egységéből kiszakadt diszfunkciót, zavart, ellenséget definiálja, amely (gyakorlatilag) független a betegtől, mint individuumtól, hiszen ugyanaz a betegség bárkit megtámadhat. Ami tőlünk elkülönült, az természetesen ellenség is, ami ellen harcolni kell, és tudományosan meg lehet határozni az ellenfél stratégiáját és taktikáját. Rizikófaktorokat lehet felállítani, amelyek az oknyomozás adott szintjén helytállók ugyan, de sajnos arra is kitűnőek, hogy belénk oltsák a kszolgáltatottság és bűntudat érzéseit, megtanítsák, mitől kell éppen rettegnünk. A tudomány jelenleg egyetlen kutatási irányt tart elfogadhatónak: a legalacsonyabb szerveződési szintig, a biokémiai folyamatokig kell eljutni – következésképpen a gyógyításnak is lehetőleg itt kell megtörténnie.

Ez a gyógyászat közismerten technika, és eszközcentrikus és kizárólag lineárisan tud gondolkodni. Ha A betegségre X gyógyszer való, B betegségre pedig Y, ebben a következtetési rendszerben tudománytalan mindkettőt X gyógyszerrel kezelni, az pedig végképp elképzelhetelen, hogy A betegségre az egyik betegnél X, a másiknál Y, vagy Z gyógyszer legyen hatékony.

Miért tértem ki erre a gondolkodási módra ilyen részletesen? Mert valamennyien innen indultunk, ezt tanultuk az óvodától az egyetemig. Ez nem bűn, nem szégyen, természetes, hogy a legelső tanfolyamokon arra koncentrálunk:

– milyen betegségre milyen gyógynövény való,

– mikor, mit és hol kell masszírozni

– milyen kristályt viseljünk, melyik csakrát töltsük fel és hasonló technikai tudnivalókra. Az akupunktúrát is sokan így kezelik: az orvosi diagnózis alapján egy uniformizált, könnyen kezelhető szúrási sémát követnek, amiben semmiféle esetlegességnek, sem pedig az ember és a betegség keleti felfogásának nincs helye, sőt ezeket tudománytalan, primitív babonának tartják.

Heves ellenkezést válthat ki, ha megjelennek az ezotéria, mágia, misztika, különféle vallásfilozófiák elemei a gyógyíás objektivitásra, tudományosságra törekvő rendszerében. A tudományosság varázsszava egyet jelent a mai, pillanatnyilag rendelkezésre álló eszközök általi bizonyíthatósággal. Ami jövőre lesz csak bizonyítható, azt az idén még nyugodtan sarlatánságnak lehet bélyegezni.

Azt hiszem, nem kell bizonygatnom, ez mennyire távol áll a természetgyógyászat szellemétől. Maripen helyett hársfatea – mindössze annyit tettünk, hogy egy szelídebb, kevesebb mellékhatással és következménnyel járó szert alkalmaztunk. Minden módszer csak a saját rendszerében, saját filozófiájával, energetikájával, élettanával együtt teljes értékű, indokolható és magyarázható. Jellegzetes „huszonkettes csapdája” például a homeopátia körüli hercehurca. Miután a homeopata bejelenti, hogy a szerben nincs hatóanyag, mert nem úgy működik, a magas tudomány hivatott képviselői gondosan analizálják, és mivel nem találnak benne semmilyen hatóanyagot, mint hatástalan készítményt elutasítják. Ugyanez a Pi-víz helyzete is.

Sajnos, bármennyire is elszokott a praktikumhoz eddzett agyunk a filozófiától, nem lehet megkerülni. Ezek a furcsa, zavarba ejtő kifejezések és tanok elválaszthatatlanok a természetgyógyászattól. Szükséges lehet viszont az ősi fogalmak mai értelmezése, mai jelentésük és alkalmazási lehetőségeik meghatározása, pontosítása.

 

Például, hogy az elején kezdjük, az, amit ma ezotériának nevezünk, nem az. Eredetileg ugyanis titkos, csak a beavatottaknak szóló tanítást, tudást jelentett. Ha ez nyomtatásban megjelenik, nyilvános előadáson meghallgatható, már exotéria. Ma helyesebb az ezotériát, mint teljességben gondolkodó szintetizáló, gnosztikus, szinkretikus filozófát kezelni, tradicionális, spirituális, világ- ember – és önismereti útnak nevezni.

A mágia és misztika – ha leválasztjuk a hozzájuk fűződő baljós és homályos képzeteket – ma is eredeti értelmében használható. A mágia a teremtő akarat, célra irányuló gondolat, az erők tudatos koncentrációja.

–   A misztika a „Legyen meg a Te akaratod”, az önátadás, a magasabb reőkkel való egyesülés művészete. A mágus akar és erejét adja hozzá, a misztikus kér és önmagát ajánlja fel. A Yang oldal a mágia, a Yin a misztika. Ellentétei és kiegészítői egymásnak a gyógyításban is. Az ima, a meditáció, a reiki, a mahikari misztika, a koncentráció, agykontroll, pszichotronika (nem a csettintős!!!) a mágia útja. Ugyanaz a technika akár mindkettőt is szolgálhatja. A kristály, amit azért hordunk, hogy szellemi emelkedéshez, tisztuláshoz segítsen, a misztikát szolgálja, az atlantiszi kristálybot a mágia (igencsak kétélű) eszköze lehet. Önmagában egyik sem fekete vagy fehér, a szándék és a módszer együttesen tehetik ezzé vagy azzá.

A vallásfilozófiák többnyire a misztika útját jelentik, hiszen a középpont, a viszonyítási alap nem a mulandó, az emberi, hanem a múlhatatlan, az Abszolut.

Amit ma, itt európában ezotériának cimkézünk, az esetleg valahol a napi létezés gyakorlata. Nehéz innen eldönteni alaposabb ismeretek nélkül, hogy a saját közegében mi tartozik az ezotériához és mi az axotériához például a buddhizmusban.

– Sokak számára az ezotéria gyakorlati érték nélküli szellemi játék, de azt hiszem ők a lényegét nem értették meg. Steiner szerint a szellemi út a teljes életünk egészét át kell hogy hassa, különben értéktelen. Nem lehet ugyanaz az ember otthon házsártos férj, zsarnok a beosztottjaival, kíméletlen tőzsdecápa, ha pénzről van szó, rendelési időben pedig csupa szeretet szellemi gyógyító.

– Nem tartozik az ezotéria vonalához az a néhány szélsőségesen feldagasztott egójú pszichopata sem, aki magát a Szentlélek vagy az ufók kiválasztottjának, nagyszerű személyiségek utolsó földi életét töltő megtestesülésének, isteni mesternek, gurunak, csodadoktornak hirdeti, akkor sem, ha minden szava az ezotéria közhelyeit visszhangozza. Róluk most nem is kívánok szólni, tavalyi kongresszusi előadásom épp az ilyen eltévelyedésekről szólt.

 

Véleményünk szerint az ezotéria kezdeteitől fogva elválaszthatatlan a gyógyítástól, hiszen holisztikus gyógyítás nem létezhet teljességben gondolkodás nélkül. Próbáljuk meg néhány pontban összeszedni, miben áll az ezotéria, mint szemlélet, világlátás jelentősége a természetgyógyászatban:

  1. A paradigma – gondolkodási rendszerek
  2. Az előzőből következő cselekvési rendszerek
  3. Az ezotéria önmagában, mint sajátos pszichoterápia

 

  1. Gondolkodási rendszerek

 

A./ A létezés egyetemessége

Az Anyag és a Szellem, mint a létezés legalacsonyabb és legmagasabb megnyilvánulási szintje, illetve e két pólus közötti létterületek rendszere. Az Univerzumot a meg nem nyilvánuló abszolut hozza létre önmagából, (ugyanazt mondják a teremtés-történetek, mint a Big Bang), sőt a véletlenek halmaza helyett valamilyen egyetemes elv, terv, rend tartja fenn és irányítja annak fejlődését, nevezzük azt Logosznak, Istennek, Tao-nak, Szeretetnek, bárminek. A menyilvánulások rendszere a teljes létezés térképe, amely egyformán érvényes

– az emberre

– az Univerzumra

Lehetőséget ad a tájékozódásra a jelenségek eredetét, megjelenési módját, befolyásolási, irányítási lehetőségeit illetően.

B./ A Yin-Yang elvű, poláris – dialektikus világrend, mint a teremtett (megnyilvánult) Univerzum egyetemes rendező elve (szemben a meg nem nyilvánult unipoláris Abszolutummal)

C./ A létezés egységének gonolata: A Hermes Trismegistos-i elv: Amint lent, úgy fent, minden mindennel összefügg, „minden egy”

Mai tudományos elméletek, amelyek ezt látszanak igazolni:

-G.U.T.: Nagy Egységesítő Elméletek (kvantummechanika)

– informatika, rendszerelméletek

– morfogenetikai mező elmélet (Sheldrake) stb.

Gyakorlati felhasználása:

Megismerési, következtetési, leképzési (diagnosztikai) rendszerek:

az egészről a részre

a részről az egészre

A szerves rendszerekben minden strukturált, viszonylag elhatárolható rész leképezi a rendszer egészét, hordozza annak összes információját. A rendszer egésze pedig minden információt tárol a legkisebb elemig és visszamenőleg a rendszer keletkezéséig. (Akasha krónika) A többi „csak” dekódolás kérdése.

A tgy-ben ez mikro – és makrodiagnosztikai rendszerek formájában jelenik meg.

Ismertebb mikrorendszerek, amelyek az egész szervezetet leképezik: irisz, nyelv, arc, ajak, orr, kéz, láb, has, skalp stb. Látjuk, hogy ugyanaz a szerv része lehet egy nagyobb diagnosztikai rendszernek, mint pl. az ajak az arcnak, ugyanakkor önálló rendszer is, sőt egyazon területen több eltérő, de ugyanolyan értékű rendszer is funkcionál, pl. a kézen az európai, kínai, koreai stb. rendszer.

Kevéssé ismert a makrorendszerek diagnosztikai értéke. Ez a jelentősége pl. az asztrológiának a tgy-ben: mint a legnagyobb rendszer , az univerzum képződik le az emberben és ad egy következtetési rendszert az egyén született diszpoz}cióiról, kilátásairól és azok változásáról is.

A létezés összefüggő rendszerében a Lovelock-féle Gaia-elmélet is rendelkezik tgy. tanulságokkal. Valamennyien tudjuk, és tudatosan alkalmazzuk azokat a terápiákat, amelyek a szervezet öntisztító – önregeneráló folyamatait hivatottak segíteni. De vajon gondolunk-e arra, hogy a Föld, mint intelligens (sőt szuperintelligens) élő organizmus is ugyanezt teszi? Vajon az ózonlyuk, a rák, az AIDS, a rettegett szív és keringési betegségek és még sok társuk nem ezért fenyegeti milliók életét? Ha a mi szervezetünk igyekszik kiiktatni a rosszindulatú mikroorganizmusokat, nem teheti-e ugyanazt a föld, hiszen hozzá képest mikroorganizmusok (még hozzá igen agresszívok) lehetünk? Ha az egyes emberen tudunk is segíteni a rákban, vajon nem az ezoterikus gondolatok fogják-e jelenteni biokémiai és radiológiai módszerek gelyett a globális prevenciót és terápiát?

D./ A (rezgés)harmónia törvénye. Lényegében azonos az előbbi elvvel. azzal akiegészítéssel, hogy Einstein óta mindent felfoghatunk rezgésként, hullámként, energiaként. (haladó és állóhullámok, hullámkomplexumok) , ahol a találkozó hullámformák lehetnek közömbösek, de erősíthetik és gátolhatják is egymást. Ezen alapszik az egész tgy. energetika is. Mivel az egész mindenségben egyetlen, végtelenül komplex energetikai renszer funkcionál, a tgy. legfontosabb területének kell tekintenünk, hiszen ilyen megközelítésben többé-kevésbé nyilvánvaló, hogy minden erről szól:

– a bio- és kozmikus (saját és transzmittált) energiaátadó módszerek

– a fitoterápia és a homeopátia (az előző biokémiai energiákkal, az utóbbi anélkül)

– a geo, hidro és más elemterápiák

– az akupunktúra, akupresszúra, shiatsu,

– a maszázsok és minden manuális terápia,

– a mozgásterápiák, kiváltképp a keleti formák, egyszóval minden.

(A jelenlegi törvényalkotók kompetenciáját illetően komoly kétségeket vet fel, hogy ők éppen az energetika elfogadása ellen hadakoztak a leghevesebben!)

 

  1. Cselekvési rendszerek

 

Az előző gondolatok meghatározzák a tgy. sajátos módszereit is, sőt állíthatjuk, hogy azok e gondolatok nélkül, mechanikusan alkalmazva sohasem teljes értékűek. Hadd ne térjek ki itt módszerekre, hiszen nincs értelme egy hevenyészett felsorolásnak. Egy sokkal fontosabb dilemmáról szólnék inkább:

Itt mi valamennyien igen sokféle módszerben vagyunk jártasak, olykor túl sokban is. De ki segít eldönteni, hogy ezek közül épp most mit alkalmazzunk? Melyik lenne a legjobb? Vagy csináljuk végig mindet, amit ismerünk? Esetleg ingázzuk ki, vagy bízzuk az intuíciónkra? Ugye ismerős kérdések? Sajnos itt is visszaköszön az európai medicina lineáris gondolkodása, ahol a fő kérdés:

MIT, MIVEL?

Az ezotéria a nem lineáris gondolkodást sugallja: NEM a MIVEL, hanem a MIÉRT lesz a kérdés. Ha az oknyomozásban nem állunk meg az anyag szintjén, könnyebben meg tudjuk keresni a baj eredetét és a megfelelő szintű megoldást.

Ha a miért-et meg tudjuk válaszolni, megszűnik a dilemma, mert a maga helyén alkalmazva a tgy-ban elvileg minden módszer egyenértékű lehet .

 

  1. Ezotéria, mint lelki gyógymód

 

Tudjuk, hogy minden természetgyógyász egyben (ha botcsinálta is, de mégis) pszichoterapeuta. Egyrész, mert tudjuk (sőt a legtöbb orvosnál tudatosabban is alkalmazzuk) hogy minden megnyilvánulásunk segítő, de súlyosbító is lehet, másrészt ismerjük a sajátos hazai helyzetet: az orvosnek ideje nincs a beteg „nyavalyáit” végighallgatni, pszichológushoz pedig igen kevesen jutnak el. Igy többnyire elkerülhetelen, hogy egyfajta „laikus pszichoterápiát” végezzünk. Az ezotéria itt két szempontból is fontos:

A./ A keresztény és a keleti ezotéria alapvető módszerei: a lelki gyakorlatok, belső csend, meditáció, vizualizáció, spiritualitásra, intenzívebb lelkiségre nevelő módszerek a gyökerei a mai pszichoterápiának. A megváltozott tudatállapotok, relaxáció, autogén tréning, agykontroll, hipnózis nem elválasztató, sőt teljességében meg sem érthető az anyagelvű gondolkodással.

B./ Súlyos, gyógyíthatalan betegségek, lelki konfliktusok, válsághelyzetek so embert indítanak az ezoterikus gondolkodás felé. Sokan ezt negatív tendenciának tartják, és aggodalmaik valóban el kell, hogy gondolkoztassanak:

– Nem menekülés-e ez egy irreális világba, ahol, szemben a nyomorúságos jelennel, rend, béke és harmónia van?

– Nem önámítás-e a pozitív gondolkodás?

– Nem tesz-e életidegenné, gyámoltalanná mindez egy agresszióval teli világban?

Azt kell válaszolnunk, ez valóban előfordul, ahogyan példákat is láthatunk rá, ám ez az ezotéria félreértése, tévút. Az ezoterikus gondolkodás ugyanis nem képzelgés, hanem a földi valóságtól indul, innen vezeti az embert az abszolut létezés felé, de úgy, hogy közben pillanatra sem feledheti testi valóját és földi kötelezettségeit. Folyamatos a kontroll, a visszacsatolás. Aki így foglalkozik ezotériával nem hogy nem válik elidegenedetté, de sokkal jobban megtalálja a helyét a világban. Csak így valósulhat meg a cél, a teljesség.

Fogalmazzuk meg, mit is ad az ezotéria a gyógyítónak és a betegnek?

– Nagyobb rálátást, az összefüggések, mozgatóerők jobb megértését

-Felismerni az értéket, megkülönböztetni a valót a látszattól, az okot az okozattól

– Megszünteti a világtól és önmagunktól való elidegenedettséget, elkülönültséget.

– Megszünteti a kiszolgáltatottságot, védtelenséget, erőt, biztonságot ad

– Nagyobb önismerethez, reális önértékeléshez vezet

– Javítja az emberi kapcsolatokat, megértőbbé tesz másokal szemben.

– Pozitív jövőképet ad, sőt végtelen perspektívákat tár fel („A mindenséggel mérd magad!”)

– egyszóval gyógyulás lehetőségét testi, lelki és szellemi sziinten egyaránt.

Az ezotériában gonolkodó gyógyító eszménye Adam Kadmon, a kozmikus ember, aki:

– Két lábbal a Földön áll, de a feje a csillagok között,

egyik kezével az ég felé nyúl az erőért, tudásért, áldásért,

a másikkal lefelé, hogy felkarolja, felemelje az elesetteket.

Kívánom, legyenek Önök is ilyen gyógyítók.

‹ Vissza

Legfrissebb kiadványaim

Szent László táltosa

A történet Szent László királyról és a táltosságról szól, az előző két könyvből ismert hajdanvolt táltos, Bacsa elbeszélésében - természetesen ehhez illő stílusban. A könyvet a debreceni Unicornis Alapítvány adja ki,...

Részletek »

A vaskorona

Megrendelhető az Unicornis Humánszolgálati Alapítványnál: @; telefon: 70/2580551 A könyv akciós ára: Ft (plusz postaköltség) Hamarosan e-book formában is! Nézd meg, miről szól a könyv: Kövesi Péter: A Vaskorona (tartalmi ismertető) „Egyszer egy ilyen beszélgetés...

Részletek »

Megnézem az összes kiadványt »

Friss hírek

Elkészült új regényem, a „Szent László táltosa”

2015 november 28. szombat - 12:52

Örömmel tájékozatom régi és új olvasóimat, hogy elkészült új regényem, a "Szent László táltosa", amely bizonyára örömöt fog szerezni "A Pilis-összeesküvés" és a "Vaskorona" kedvelőinek, hiszen azok történéseinek korai előzménye....

Elolvasom »

Mi is az igazi „kapcsolatteremtő gyógyítás”?

2015 november 25. szerda - 15:21

A reiki az igazi „kapcsolatteremtő gyógyítás”! Mi emberek, már csak olyanok vagyunk, hogy újra és újra felfedezzük a spanyolviaszt.  Az emberiség évezredek óta tudja, hogy a spirituális, holisztikus gyógyítás lényege az...

Elolvasom »

Megnézem a többi hírt is »

Küldd el barátaidnak email-ben Email küldése
X