Jó egy- másfél évtizede egyszer már elterjedt a hír az akkor bimbózgató magyar ezoterikus életben, hogy valahol Indiában van egy titokzatos „pálmalevél könyvtár”, ahol valamennyi ember valamennyi előző, jelen és következő élete meg van írva pálmaleveleken. A leveleket, mivel a levelek idővel tönkremennek, ezer (másutt 800) évente a szorgos szerzetesek újraírják. A könyvtár helyét egyesek Bangalore, mások Vaithisvarankoil helyiségben jelölik meg (több is lenne belőlük?). De senkit sem láttunk, aki a tényleg járt volna ott, és látta a saját lapjait.

Sajnálatos módon az ezotéria hívei általában nem szeretnek számolni. Ha utána gondolnának, hogy jelenleg úgy hat és fél milliárd ember él a földön és az előrejelzések szerint 2020 körül már legalább tízmilliárdan leszünk, érdekes dolgok jönnének ki. Csak a jelenlegi létszámmal számolva (állítólag mindenkiről két, egyenként 48x 6 cm-es lap van teleírva egy milliméter nagyságú betűkkel – javaslom, próbáljon meg valaki egy szárított pálmalevélre ekkora betűket írni!), és ha a két lap vastagsága csak 2 milliméter, az akkor is huszonhatezer kilométernyi anyag. Ekkora könyvtárat pedig nehéz titokban tartani. És vajon mennyi időt vesz igénybe tizenhárom milliárd lap leírása? És hány szerzetesnek kell dolgoznia rajta? Állítólag ugyanis a lapokat ezer esztendőnként újraírják. Az is kérdéses, hogy a két lapon hogyan fér el egy ember eddigi összes előző és elkövetkező élete. A keletiek tudása szerint ugyanis az előző életek száma tíz- és százezrekben mérhető, akárcsak a következőké – kivéve azon keveseket, akik hamarosan elérik a megvilágosodást és megszabadulást. Csak a nyugatiak hiszik, hogy akinek már húsz előző élete volt, az már „öreg lélek”. Állítólag, ha valaki eljut a szent helyre, először egy tisztulási szertartáson kell részt vennie, majd a születési dátuma alapján keresik ki a megfelelő lapot – ami hat és félmilliárd feljegyzés között nem lehet egyszerű feladat.

Azután hosszú ideig csend volt, míg a közelmúltban egy magyar fiatalember bejelentette, hogy ő az a kiválasztott, akit az indiai szent emberek a pálmalevelek nyugati népszerűsítésre szenteltek fel. Ő már jobban tud számolni, szerinte a tízmillióból csak 162 ezer magyarnak van lapja – hogy valakinek miért van vagy miért nincs, az titok marad. Az se derül ki, hol, és hogyan találta meg a könyvtárat. Mindenesetre a saját bevallása szerint megtalálta, sőt olvasta (szanszkrit nyelven) a róla szóló lapokat, megdöbbentően pontos és részletes információkkal. Sőt le is fényképeztette magát egy pálmalevél lappal a kezében. Sajnos a háttér, környezet nem látszik a képen, nem lehet eldönteni, hol készült. Azután hazaérkezte után elkezdte hirdetni, hogy lehet nála jelentkezni a lapok megismerésére, sőt még a tévében is elmondta mindezt, és országos terjesztő hálózatot indított. Nála már nem kell tisztulási ceremónia, csak internetes regisztráció, és egy ujjlenyomatvétel. Hogy miért ujjlenyomat és nem születési dátum, az szintén titok, hiszen ha eddig nem vettek tőlünk mintát a szent könyvtárőrök, vajon mivel tudnak beazonosítani valakit, ráadásul komputeres ujjlenyomat-felismerő program nélkül? Az, hogy mindez mennyibe kerül, csak a regisztráció után fog kiderülni, de feltehetőleg nincs ingyen, hiszen nem mindennapi „fejlődési” lehetőségről van szó.

Ami eddig a médiában igen megjelent riportokból kiderült, az illetők a mostani életük előző szakaszairól, családjukról, életeseményeikről, kapcsolataikról kaptak olyan bőséges információt, amiben még a szereplők neve is pontosan szerepelt. De ehhez miért kellenek indiai pálmalevelek, ha egy hazai magánnyomozó iroda is képes erre? És mit lehet abból tanulni, amit úgyis tudunk magunkról? Persze mindenki szeret ámélkodni, egzotikus dolgokon csodálkozni.

Nem kell valakinek Poirot felügyelőnek lenni, hogy a történet ellentmondásaira felfigyeljen. Azokon a képeken, amik állítólag a pálmalapokat ábrázolják, szemlátomást nem egy milliméteres betűk vannak, hiszen jól kivehetően a hat centiméter magas lapokon nem hatvan, csak tíz sor írás van, ez pedig jelentősen csökkenti a ráírható szöveg mennyiségét. Nehéz elképzelni, hogyan fér el ott az összes előző élet, a jelenlegi név, foglalkozás, életesemények, születés és halálozás dátuma, szülők, házastárs, gyermekek neve, és a többi fontos adat. Azon is el lehet gondolkodni – mint minden jövőre vonatkozó jóslat esetében – hogy mi van akkor, ha az illető kedvezőtlen választ kap a jövőjére vonatkozóan, és mondjuk tudatosan nem ül fel arra a vonatra, amely ki fog siklani – de ez már más kérdés.

Ha a jóslat valakivel azt közli megmásíthatatlan tényként, hogy mondjuk rákban fog meghalni egy adott időben, az bűncselekmény, hiszen az illető „beprogramozza” magának a véget, ha pedig letagadja, akkor hazudik. Jókora csapda, vajon hogy másznak ki belőle India mindent tudó szent emberei?

Félreértés ne essék, pálmalevelekre írott könyvtárak igenis vannak Indiában. Aki viszont jártas arrafelé, tudja, hogy ősidők óta – papír híján – pálmalevelekre írták a szútrákat, sásztrákat, puranákat, minden szent szöveget. (És az ezekről készült képeket mutogatják, mintha ezek lennének ama titokzatos, egyénekről szóló dokumentumok.) Ugyanúgy, mint nálunk a Bibliát, régen szinte minden házban őriztek úgynevezett puranákat, amelyek épp ilyen pálmalevelekre voltak írva, és az istenekre vonatkozó legendákat tartalmaztak. A tizenhatféle purana kézírással másolva sok tízezer példányban volt forgalomban. Múzeumok polcain fatáblák közé kötve ezerszám találhatók ilyen „könyvek”. Szanszkrit (páli, hindi, tamil, szingaléz stb.) tudás nélkül nem eldönthető, hogy a megjelent képeken purana-szövegek, más szent iratok, vagy valakire vonatkozó személyes adatok vannak-e? (Úgy mellesleg a vállalkozás honlapjának háttere nem pálmalevél, hanem egyiptomi papirusz mintázata.)

A keleti világban úgy gondolják, hogy azért felejtjük ez az előző életeinket, mert nincs szükségünk azok ismeretére. Amikor valaki megfelelően magas tudati szintre jut, úgyis tudni fogja. Addig csak a kíváncsiság kielégítését, és nem a fejlődésünket szolgálná ez a tudás, sőt kifejezetten káros is lehet, tehát egy ilyen kezdeményezéssel nem értenek egyet. A mai, reinkarnációt valamilyen szinten elfogadó pszichológiai irányzatok is azt mondják, az előző életek (vagy annak értelmezhető élmények) feltárásának csakis terápiás célból lehet értelme.

Vajon India bölcsei most jöttek rá, hogy amit eddig ezredévek óta titokban tartottak, azt most a nagyvilág elé kell tárniuk, és megtalálták az erre hivatott közvetítőt, vagy csak a naiv ezotéria-rajongók megvágásának újabb ötletét látjuk? Ezt ki-ki döntse el magának, a legjobb belátása szerint. Mindenesetre sokan vannak, akik válogatás nélkül hajlamosak elhinni mindent, ami Indiából, Tibetből (esetleg Egyiptomból, Atlantiszról stb.) származik. Látván a nyugatiak csoda-éhségét, a keleti világban is sokan utaznak már az ezoterikus turisták zsebére: szabott honorárium ellenében „titkos” tanításokat, beavatásokat, misztikus képességeket adnak bárkinek. Egy internetes blog hozzászólója szerint mindenesetre az alatt a három hónap alatt, amire a megfelelő pálmalevél előkerítéséhez szükség van, elég sok adatot lehet mágikus képességek nélkül is összegyűjteni valakiről, sőt akár valami irkafirkát is produkálni hozzá. (Tényleg, vajon mire kell az ujjlenyomat, csak nem a bűnügyi nyilvántartókhoz is hozzáférésük van? Ha igaz, amit az ujjlenyomatban „kódolt” információról állít, ezt a felfedezést a CIA is örömmel megvásárolná!)

Az agilis fiatalember mindenesetre már elkezdte a maga országos hálózatának kialakítását, és nyilván a kliensekben sem lesz hiány. A hiszékenység mindig megköveteli az áldozatait, vagy ahogy mondani szokták, amíg lócitrom van, veréb is van. Sőt, minden kritikus megnyilvánulás csak erősíti naiv hitüket és rajongásukat a „kiválasztottak” iránt.

A magam részéről életem fontosabb eseményeire és személyeire indiai szent emberek nélkül is emlékszem. Az elmúlt életeimről tudok, amennyit tudok, és elfogadom, hogy idejében meg fogom tudni, amire szükségem van. A jövőmre pedig nem vagyok kíváncsi – abban hiszek, hogy képes vagyok a sorsomat a saját kezemben tartani, és nem szeretném, ha ebben bármilyen jóslat is korlátozna.

Kövesi Péter

‹ Vissza