Kövesi Péter honlapja
Kövesi Péter honlapja

Írásaim

Megjelent cikkek, tanulmányok
Kedves Olvasóim! Régebbi írásaim egy részét hamarosan már csak elektronikus, formában,az "Utazások Ezotériában" című tanulmánykötetben fogjátok megtalálni. A honlapon pedig továbbra is folyamatosan fognak megjelent cikkeim napvilágot látni. (Írásaim felhasználásához a szerzői jogokra vonatkozó törvények értelmében személyes hozzájárulásom szükséges, amit mindig meg szoktam adni. Némi elégtételt jelentett ugyan, amikor valaki úgy terjesztette - bár a saját neve alatt - az általam írott egyik tanfolyami jegyzetet, hogy ez az egyetlen használható anyag a témában, de nem örülnék, ha ez túl gyakran ismétlődne.)

Földanya tiltakozik?

Az alábbi sorok bizonyára sokak furcsálkodó fejcsóválását fogják kiváltani, főleg azokét, akik a Földet élettelen anyagtömegnek, az embert pedig lélek nélküli, pusztán a fizika, biológia és kémia törvényei alapján működő „szerkezetnek” szeretik tekinteni. Pedig dr. James Lovelock, a NASA (az amerikai űrkutatási intézet) tudósa közel negyven éve, hogy megalkotta a...

Tovább »

És ha nem működik?

Könyvtárnyi irodalom jelent már meg a tudat, tudattalan, elme, gondolat teremtő, gyógyító erejéről, előadások, tanfolyamok sora tanítja, hogyan váltsuk valóra céljainkat, gyógyuljunk, tökéletesedjünk saját erőnkből. Ezek fényében azt gondolhatnánk, már szinte nincsenek is problémáink, vagy ha igen, elegendő elolvasni egy-egy könyvet, végigülni egy tanfolyamot, és szorgalmasan gyakorolni. Aki nem ezt...

Tovább »

Amikor semmi sem sikerül…

Úgy érzed, neked semmi se sikerül? Elkerül a szerencse, és szinte vonzod a bajt? Hogy valami vagy valaki mindig meggátol abban, amit szeretnél? Sorozatban érnek a kellemetlenségek? Elhagyott, akit szeretsz? Magányos és boldogtalan vagy? Úgy érzed, valami sötét árnyék lebeg feletted? Akkor biztosan meg vagy átkozva – mondja a boszorkány,...

Tovább »

Az indiai pálmalevelek titkai(?)

Jó egy- másfél évtizede egyszer már elterjedt a hír az akkor bimbózgató magyar ezoterikus életben, hogy valahol Indiában van egy titokzatos „pálmalevél könyvtár”, ahol valamennyi ember valamennyi előző, jelen és következő élete meg van írva pálmaleveleken. A leveleket, mivel a levelek idővel tönkremennek, ezer (másutt 800) évente a szorgos szerzetesek...

Tovább »

A mohóság ezotériája és lélektana

„A föld képes lenne minden embert eltartani, de nem képes egyetlen ember kapzsiságát kielégíteni” (Mahatma Gandhi) A mohóság természetrajza A buddhizmus egyik alaptanítása szerint három fő „méreg” teszi tönkre az életünket, és tart a szenvedés állapotában: a gyűlölet (harag), a mohóság (vágy, ragaszkodás) és a nemtudás (zavarodottság). A tibetiek szerint ennek megfelelően három...

Tovább »

A mester és a színek

A mester kicsiny kunyhójában üldögélt és szemlélődött. Egy búzakalász feküdt előtte, és ő átélte a nyári nap melegét, megértette, ahogyan a fényből az élet fakad. Aztán kiment a tanítványaihoz, akik néma csendben vártak rá. Beszélt nekik a Fényről és az Életről, azok pedig szinte itták a szavait, és tudták, hogy...

Tovább »

A lélek titkos kapcsolói

Az anatómia és élettan mégoly alapos ismerete sem ad kielégítő választ arra, miért emeljük a mellkasunk elé a kezünket, amikor azt mondjuk „én”, miért markol a szívünkbe a fájdalom, miért érezzük a rossz hír hallatán úgy, mintha gyomorszájon vágtak volna, vagy miért csuklik el a hangunk bizonyos szituációkban. Szintén keveset...

Tovább »

A kis gömböc és a világgazdasági válság

Egyszer volt, hol nem volt, magam se tudom, hogy merre, de volt egy kis gömböc. Ott lógott egy madzagon a gazda padlásán, és nagyon unta magát. De tudjátok ti egyáltalán, hogy mi az a kis gömböc? Az bizony nem más, mint egy disznóhólyag. A gazda disznót vágott, a hólyagját jól kimosta,...

Tovább »

Szent számok a világ ezotériájában

Bármerre is barangol az érdeklődő az ezotéria, mágia, misztika, vagy akár a vallásfilozófiák világában, ugyanazokkal a számosságokkal találkozik mindenütt. Ezeket nem holmi babonából, vagy vallási dogmából tartják szent számoknak, hanem, mert az ősi tudás mindenütt azt mondja, hogy a számok – és a hozzájuk kapcsolódó fogalmak – a világ építőelemei....

Tovább »

Miért szenvedünk?

A fájdalom értelme Minden civilizáció és vallás kiemelten foglalkozik a fájdalom és szenvedés kérdéseivel. Miért kell az embernek elviselni, van-e célja, értelme, jó-e, elviselendő rossz, vagy legyőzendő ellenség? A fájdalom – létezik. Ezt a megállapítást már korai őseink is megtették. Keveset tudtak tenni a megelőzéséért vagy csillapításáért, ezért úgy vélhették, erősnek kell...

Tovább »

Legfrissebb kiadványaim

Szent László táltosa

A történet Szent László királyról és a táltosságról szól, az előző két könyvből ismert hajdanvolt táltos, Bacsa elbeszélésében - természetesen ehhez illő stílusban. A könyvet a debreceni Unicornis Alapítvány adja ki,...

Részletek »

A vaskorona

Megrendelhető az Unicornis Humánszolgálati Alapítványnál: @; telefon: 70/2580551 A könyv akciós ára: Ft (plusz postaköltség) Hamarosan e-book formában is! Nézd meg, miről szól a könyv: Kövesi Péter: A Vaskorona (tartalmi ismertető) „Egyszer egy ilyen beszélgetés...

Részletek »

A Csodaszarvas nyomában

Új felfogásban íródott könyv a magyarságtudat vitatott és kényes kérdéseiről, dogmák és túlzások nélkül Megrendelhető az Unicornis Humánszolgálati Alapítványnál: @; telefon: 70/2580551 A könyv akciós ára: Ft (plusz postaköltség) Hamarosan e-book formában...

Részletek »

A Pilis-összeesküvés

Történelmi fantasztikus regény a Szent Koronáról és a világ jövőjéről Megrendelhető az Unicornis Humánszolgálati Alapítványnál: @; telefon: 70/2580551 A könyv akciós ára: Ft (plusz postaköltség) Hamarosan e-book formában is! Kövesi Péter spirituális tanító,...

Részletek »

Megnézem az összes kiadványt »

Érdekességek

Elkészült új regényem, a „Szent László táltosa”

2015 november 28. szombat - 12:52

Örömmel tájékozatom régi és új olvasóimat, hogy elkészült új regényem, a "Szent László táltosa", amely bizonyára örömöt fog szerezni "A Pilis-összeesküvés" és a "Vaskorona" kedvelőinek, hiszen azok történéseinek korai előzménye....

Elolvasom »

Mi is az igazi „kapcsolatteremtő gyógyítás”?

2015 november 25. szerda - 15:21

A reiki az igazi „kapcsolatteremtő gyógyítás”! Mi emberek, már csak olyanok vagyunk, hogy újra és újra felfedezzük a spanyolviaszt.  Az emberiség évezredek óta tudja, hogy a spirituális, holisztikus gyógyítás lényege az...

Elolvasom »

Mi okozza a rákot?

2015 november 25. szerda - 15:03

Dr. Tullio Simoncici olasz onkológus orvos szerint nem más, mint a Candida Albicans nevű gomba. A kutató radikálisan új és olcsó gyógymódot javasol - kár hogy sok esetben csak klinikai...

Elolvasom »

Megnézem a többi érdekességet is »

Küldd el barátaidnak email-ben Email küldése
X